Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 30. (Budapest,1967)
HARASZTI-TAKÁCS MARIANNA: Aktkompozíciók és modelljeik
A probléma számunkra is csak felvetett gondolat maradt mindaddig, míg I. F. Grintennek, a nymwegeni egyetem professzorának 1962-ben a hágai Művészettörténeti Kutatóintézetben elhangzott előadása a manierista festők modelljeivel kapcsolatban is meggyőző magyarázatot nem hozott. 57 Az előadás a realizmus problémáival foglalkozva azt bizonyította, hogy a XVI. század végétől fogva a németalföldi festők életképeik megalkotásánál mannequineket, mozgatható végtagokkal rendelkező fababákat használtak. Az a néhány kép és egy-két forrás, melyet bemutatott és melyeket a korai genre-festők képeinek vizsgálata alapján szinte a végtelenségig lehetne sorolni, a Cornelis-modellek különös időtlenségének problémáját is megoldhatóvá tette. Noha Grinten csak a genreszerű csoportos kompozíciókon bizonyította be a mannequinek alkalmazását, a fent ismertetett okoknál fogva, a manierizmusnak az invenciót a valóságábrázolás fölé helyező felfogása, az alakok természetellenes pozíciókban való bemutatása, az egyes tagoknak a valóságos életben elképzelhetetlen mozgatása, elhelyezése, a figuráknak a térbe való irreális komponálása, mely az ülő vagy álló alakok helyzetét a természetestől eltérően alkotja meg, világossá teszi előttünk, hogy Goltzius, Cornelis, Wtewael, Blocklandt, Bloemaert csak úgy, mint Spranger, Heintz, Rottenhammer és Hans von Aachen « Gliederpuppe»-kat használtak fel nemcsak kompozíciók beállításához, de képeik közvetlen modelljeiként is. így magyarázható, hogy a képeiken szereplő figurák csak egymás mellé helyezett babákként hatnak, amelyek legfeljebb karcsú ujjaikkal érintik egymást (44—46. kép). Hogy Cornelis lakomázó isteneket vagy bibliai történeteket ábrázoló képein, tekintet nélkül a formátumra vagy az évtizedre, amelyben készülnek, kis változtatással ugyanazok a csoportok lelhetők fel. De Wtewael ismert budapesti képe, a sokáig háborús veszteségként szerepelt «Paris itélete» (47. kép) alakjai is ötletszerűen egymás mellé helyezett mitológiai figurák, akiknek szerepét a mitológiában kevésbé jártas szemlélő felfogni sem tudja. A németalföldi épület-motívumok és tájrészletek mellett Paris és a három istennő, a levegőből érkező szárnyas sisakú Mercurius nem görög isten többé, hanem — hasonlóan a fontainebleau-i mesterek mitológiai képeihez — egy humanista érdeklődésű társaság udvari ünnepségének szereplője. A manierista festményről is leolvasható az, amit Camoës a portugálok 1572-ben megjelent nagy nemzeti eposzában így fejez ki: «... mert emberek regéi Vagyunk mi, Jupiter, Juno s a mások ; Agyrémek, a botorság képzeményi ; Hogy lengje át varázs, báj versírástok Azért halandók, kell nekünk csak élni.» 58 A portugál költő botorság képzeményének, agyrémnek nevezi az Olympos isteneit, Cornelis és társai egy Rhetoriekenkammer és egy katonakocsma keverékéből keletkezett kicsapongó társaságnak ábrázolja őket. Néhány késői képén pedig, ahol a lakomázok «Peleus és Thetis lakodalma» ürügyén gyűltek egybe, olyan mennyegzői ünnepséget ábrázolt, ahol a ruhátlan statisztéria mellett a vőlegény és a menyasszony ünnepi díszruhát visel, mintha valóságos esküvői lakomát ünnepelne ilyen szokatlan módon. 59 57 G r i n t e n : E. F. : Le cachalot et le mannequin. Nederlands Kunsthistorisch Jaarboek, 13, 1962. 58 «Aqui só verdadeiros gloriosos Divos estam: porque eu, Saturno e Jano, Jupiter, Juno, fomos fabulosos, Fingidos de mortal, e cego engano: Só para fazer versos deleitosos Servimos ..» Camoës; L. De: Os Lusiadas. Paris, 1822. 352. — Magyarul Greguss Gyula fordításában. Budapest, 1874. 390. X. ének, 82. szakasz. 59 134x197 cm. 1612. Pommersfelden, Museum, No 99. másik példány: fa, 95x104 cm. 1612. Brüsszel (Fievez-aukció) 1927. dec. 14. 29 szám.
