Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 30. (Budapest,1967)

GARAS KLÁRA: Tintoretto budapesti képe és a II. Rudolf császárnak festett sorozat

segítségével határozhatjuk meg. A monda szerint Heraklesnek Iole iránti szerelme keltette fel a hős feleségének, Dejanirának féltékenységét, s hogy férje szerelmét visszaszerezze, ekkor juttatta el hozzá a Nessus kentaurtól egykor ajándékba kapott, vészthozó inget. Valószínűleg erre a mozzanatra utal a karján fehér leplet tartó bal oldali nőalak, Dejanira, aki fenyegető tekintettel fordul vetélytársnője felé. A kentaur és a faun epizód összekapcsolására a korabeli művészetből más példákat is tudunk idézni: Aldegrever Herakles-sorozatának egy metszetét (B. 93, 33. kép), melyen az előtérben Herakles áll íjjal és nyíllal a kezében, a háttérben látható Nessust, aki a leplet nyújtja át Dejanirának ugyanolyan szőrös faun testtel, szarvval és állatfüllel ábrázolta a művész, mint ahogyan az a mi képünkön látható. A sorozatnak ez a harmadik jelenete tehát, ugyanakkor, amikor a betolakodó bűn, a faun legyőzőjének mutatja Heraklest, egyben már végzetére, a pusztulását előidéző mozzanatokra is utal. A ciklust lezáró negyedik ábrázolásnak a hasonló allegorikus-mitologikus együttesek szerkezeti törvényei szerint a hős megdicsőülésére, égi győzelmére kellett vonatkoznia. Összhangban áll evvel a feltevéssel Ridolfi leírása is, mely a negyedik kép témájaként a múzsákat említi. Giraldi is kapcsolatba hozza Heraklest a múzsákkal, s a XVI. századi Herakles allegóriák záróakkordja, mint az számos egykorú forrásból kitűnik, igen gyakran ünnepélyes jelenet volt, mely a múzsákat, Apollót és a három gráciát foglalta magába.

38 Pontosan ezt az együttest látjuk a prágai várból 1632-ben Drezdába került s egykor Tintorettónak tulajdonított Parnasszus festményen. A hagyomány éppen ezt a képet hozta kapcsolatba Rudolf császárral, s mérlegelnünk kell azt a lehetőséget, hogy valóban ez volt-e a prágai Tintoretto sorozat negyedik darabja. A Tintoretto irodalomban eddig alig szerepelt,

39 behatóbb vizsgálat alá sohasem vették, minthogy pedig a háború során nyomtalanul elveszett, biztonságos értékelésére, elemzésére nincs módunk (30. kép). A nagyméretű festményen zöld lombkulissza előtt a jobb és bal szélen a múzsák egyegy csoportja foglal helyet, attribútumaikat, hangszereket, könyvet, maszkot stb. tartva. A középtérben a három grácia lejtette körtáncát, fölöttük a magasban Apolló lebegett íjjal s hegedűvel, jobbról Merkur bukkant elő a fák mögül, balra a háttérben a szárnyas Pegasus látszott. Az alakok egy részét pl. a jobb oldali múzsacsoportot Tintoretto legnevezetesebb múzsa ábrázolásáról, a jelzett Hampton Court-i festményről ismerjük. A mantuai Gonzaga-gyűjteményből és I. Károly angol király képtárából származó Hampton Court-i festménynek számtalan változata maradt fenn. Egy Apolló alakjával bővített variánsa már 1659-ben Lipót Vilmos főherceg bécsi gyűjteményében volt és újabban az indianapolisi múzeumba került (34. kép), egy részlet vázlata ( ?) az amsterdami Lanz-gyűjteményben szerepelt.

40 A drezdai nagy Parnasszus-kép az alakok be38 P a n o f s k y, E. : i. m. 86, 91, 94. L. Gregorius Arvianator német fordításban fennmaradt (Prankraz Schwentnertől) szövegét: Historie des Lebens, Sterbens und Wunderwerck des hochberühmten Streitters manlichen Überwinders Herculis (1515) VII. kép. 39 P o s s e, H. : i. m. Tintoretto követőjének alkotása. Említi Hadéin, D. von: Originals and Replicas from Tintorettos Studio. The Burlington Magazine, XLIII, 1923.293., egy jegyzetben, mint a Hampton-Court-i múzsakép kompozíciójának ismétlését egy utánzótól. L. még említve Berekén, E. von: Die Gemälde des Jacopo Tintoretto. München. 1942. 108. Tintoretto egy követőjétől. 40 Hampton Court, Royal Collection, Nr. 77. «JACOMO TENTORETO EN VENETIA» ; Tintorettónak korai, valószínűleg hangszer fedeleként készült veronai múzsaképén a múzsák és pieridák versenyét illusztrálja, a háttérben a szarkává változtatott pieridákkal (1. Verona, Museo Civico). Az irodalomban több Tintoretto-kép szerepel tévesen mint múzsa-ábrázolás, így mindenekelőtt a Kingston-Lacyben őrzött nagy mennyezetkép, melyen Apolló látható hét nőalakkal. Ezek azonban semmiesetre sem a múzsák. A baloldalt két kísérőjétől közrefogott allegorikus nőalak megkoszorúzása, dicsőítése a központi téma, közelebbről alighanem a költészet megkoszorúzása. A drezdai zenélő nők képének is nyilván allegorikus mondanivalója van, mint arra Ch. de T o 1 n a y egy tanulmányában rámutatott (The Music of the Universe. The Journal of the Walters Art Gallery. VI, 1943. 101.), az ábrázolás feltehetően a szférák zenéjére utal.