Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 28. (Budapest,1966)

SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY: Az Andokidés-festő egy kylixe

sion-jelenetről azonban itt aligha lehet szó : a fekvő férfialak óriás termete, a nőalak beállítása, öltözete és a kezében tartott ág ellene mond annak, hogy a két alakot egyszerűen « ifjú és hetaira» párjának értelmezzük. A nőalak nyilvánvalóan bacchánsnő, vagy konvencionálisabb néven nimfa,

53 s a férfialak megnevezésénél elsősorban két lehetőség között kell választani: Dionysos vagy Héraklés. Biztos ismertetőjegyek híján nehéz dönteni; ha Beazley inkább a Héraklés-értelmezés felé hajlik,

6 ebben bizonyára nemcsak annak van szerepe, hogy a férfialak ábrázolása túlságosan közvetlen ahhoz, hogy az olymposiak egyikét idézze nézőjében,

7 hanem annak is, hogy a vázakép festőjének Héraklés volt a kedvenc mitológiai hőse. Alakja ebben a korban még minden attribútum és ruha nélkül is jól elképzelhető, s pl. az Andokidés-festő müncheni amphorájának vörösalakos oldalán bár köpenyben, de minden egyéb, egyedül rá jellemző attribútum nélkül van ábrázolva ; ezért annak ellenére, hogy az amphora feketealakos oldalán a nyilvánvalóan azonos értelmű képen a falra akasztva a hérós tegeze és kardja is látható, s a vörösalakos képen a feketealakoshoz hasonlóan fő pártfogója, Athéna áll előtte, volt, aki a vörösalakos oldal fekvő alakját Dionysosnak értelmezte.

8 Mindenesetre Héraklés ivó és Dionysos kísérőinek körében megjelenő alakja elég gyakran fordul elő az ábrázolásokon ahhoz, hogy ez az értelmezés elfogadható legyen.

9 A budapesti csésze aprólékos leírását a vázafestő személye indokolja. Nem mintha a mesterkéz meghatározás problematikus volna: az Andokidés-festőnek, a legeredetibb Exekias-tanítványnak a stílusa annyira egyéni és egyedülálló, annyira világosan megkülönböztethető mind műhelytársainak és bizonyos tekintetben szellemi rokonainak, mind pedig ritka utánzóinak bármelyik munkájától,

10 hogy a budapesti csészére vetett 5a E d w a r d s, M. W. (JHS 80, 1960, 78—87, elsősorban 80, 11. jegyzet) a szatírok körében megjelenő dionysosi attribútumok nélküli nőalakokat nevezi nimfáknak, de még ez az általános megkülönböztetés is problematikus, vö. Simon, E., Enc. Arte Antica IV. Roma, 1961. 1005-7. 6 ARV

2 1617. 7 A görög mitológia alakjai közül csak a szörny- vagy groteszk vonásúak jelennek meg ebben az ülő helyzetben a görög ábrázolásokon : a szatírok, Polyphémos, Alkyoneus, Argos (vö. Möbius, H.: i. m. 206—8; itáliai—etruszk kivételek: uo. 210). 8 J a h n, O. : Beschreibung d. Vasensammlung zu München. München, 1854. ad No. 388 ; vö. Marwitz, H.: ÖJh 46 (1961—63) 102. 9 Héraklés Dionysos körében : vö. Bayet, J.,: Mélanges 39 (1921—1922) 248 skk.; 40 (1923) 19 skk. és legutóbb Picard, Ch.: Les portes sculptées à images divines (Études Thasiennes VIII). Paris, 1962. 80—83 Schauenburg, K. : Gymnasium 70 (1963) 117—9 ; Beazley, J. D. : ABV és ARV

2

, Index. — Brommer, F. (Satyrspiele. Berlin, 1959.34—7 és a katalógusban Nr. 59—93, 165—6) csak azokat az ábrázolásokat sorolja fel, amelyek szatírjáték-jelenetnek értelmezhetők, tehát ahol Dionysos körét Silénosok képviselik ; maga is tisztában van azonban azzal, hogy ezeknek az ábrázolásoknak jelentős részénél egyáltalán nem biztos, hogy Dionysos kísérőinek megjelenése szatírjátékra utal. Vö. még Albizzati, C.: Diss. Pontif. Acc. Arch., Ser. II. 14 (1920) 198—9.—Héraklés attribútumai, illetve azok hiánya az archaikus művészetben: Kunze, E. : Archaische Schildbänder (Olympische Forschungen II.). Berlin, 1950. 94—5 ; H a m p e, R. — Simon, E. : Griechische Sagen in der frühen etruskischen Kunst. Mainz, 1964. 5—6. — Az ivó Héraklés Lysippos szobra nyomán általánosan népszerűvé vált típusához: Furtwängler, A.: Myth. Lex. I. 2160—61, 2174—6, 2181—2, 2216—7 ; De Visscher, F.: Heracles Epitrapezios. Paris, 1962. 33—46; vö. Beazley, J. D.: Antike Kunst 4 (1961) 56. —Héraklés skyphos-szal az archaikus és klasszikus kori görög irodalomban és művészetben. Bayet, J.: Mélanges 39 (1921—1922) 256—8; vö. még Feytmans, D., Ant. Cl. 13 (1944) 313—4. 10 Az utánzók közül kettő emelkedik ki, egy müncheni amphora (CVA München 4, 159—60. tábla, Nr. 2300; ARV

2 11,1) és egy bostoni amphoratöredék (Beazley, J. D.: Boston III. No 116, 18. tábla, 1. kép, No. 03.790) festője. A Beazleynél (ARV

2 5—6) közelállókként felsorolt darabok egyike sem téveszthető össze sajátkezű műveivel. — Az Andokidés-festőről összefoglalóan Beazley, J. D.: ARV

2 2—-6 és 1617, továbbá a nála felsorolt irodalmon kívül (2 és 1617): De La Coste — Messelière, P. : Au Musée de Delphes. Paris, 1936. 426—8 ; Marwitz, H.: ÖJh 46 (1961—63) 73—104; P a r i b e n i, E.: Enc. Arte Ant. I. Roma, 1958. s.v.; Lui lies, R. : Zeitschr. d. Ges. d. Keramikfreunde E.V. 1—2 (1953) 15—20. Az új