Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 28. (Budapest,1966)
ENTZ GÉZA: A kalocsai székesegyház faragványai
kétségtelenül összefügg. 31 E körülmény is alátámasztja az ócsai templom királyi alapításának valószínűségét. A lábazatok vizsgálata után a pillérfők és gyámok csoportját kell szemügyre vennünk. A palmettás díszítésű darab (2. szám) a mellékhajók egyik falpillérfőjének tartható. A 10. számú lábazat és e fejezet közötti méretkülönbség arra vall, hogy a mellékhajókban vastagabb és vékonyabb falpillérek váltogatták egymást. A vastagabbak a hevedereket tarthatták. Ilyen lehetett a 2. számú faragvány is. Oszlopfőjének formái feltűnően emlékeztetnek a pannonhalmi apátsági templom főhajójának keletről számított első boltszakasza déli pillérfőire. 32 A Sallai Imre u. 3. számú kalocsai házban másodlagosan befalazott, barázdált nyelves falpillérfő két oldalán egy-egy palmettával szintén a mellékhajók falpillérei közül származhatik. A 4. és 5. számú pillérfők sarkon állóknak látszanak s így valószínűleg a 8. számú vagy ahhoz hasonló lábazattal tartozhattak egybe. Az sem lehetetlen, hogy a főhajó valamelyik pillérének részei. Magas karcsú testük, barázdált bimbós, illetve nyelves díszítésük érett ciszterci, burgundiai jellegű megoldást tükröz. A 6. számú kapuoszlopfők szorosan ezekhez igazodnak, de az egyes oszlopfők elé állított szőlőlevelek még világosabban mutatnak a ciszterci építészet felé (Kerc, Zsámbék). Úgy látszik tehát, hogy a második kalocsai székesegyház belsejét és kapuit a burgundiai ciszterci jellegű barázdált, bimbós és nyelves oszlop-, illetve pillérfők jellemezték. A 3. számú oszlopfőt Henszlmann a székesegyház nyugati homlokzata elé ugró északi toronylépcső mellett, jelentős mélységben találta. 33 Feltételezése szerint az oszlopfő a főbejárathoz tartozott, melynek bizonyos részletei a mai főkapuban még megvannak. Nagyon jellegzetes az oszlop laposan faragott, gazdag szélrajzú akantuszlevele. Ehhez teljesen hasonló látható az ülőpáros gyámon. A fejezet egyébként karcsú felépítésével néhány vértesszentkereszti oszlopfőre emlékeztet, melyek palmettái kalocsai párhuzamaikat idézik. 31 A lelőhely ellenére sem látszik azonban valószínűnek Henszlmann feltevése az oszlopfő eredeti helyét illetően. Ez ellen szól nagy mérete. Inkább a mellékhajók sarkain képzelhetjük el. Henszlmann megtalálta a székesegyház északi és déli kapuit is a mellékhajók nyugatról számított negyedik boltszakaszában. A teljesen egyszerű északival ellentétben a déli kapu maradványaiból három falsarok közé ékelt két-két oszlopos ajtóra lehet következtetni. Minthogy vörös márvány oszloptöredék is előkerült, nagyon valószínű, hogy a déli ajtó oszloptörzsei ebből az anyagból készültek. Az ugyancsak vörös márvány küszöb fölött a magas, erőteljesen tagolt kőlábazat majdnem azonos a már ismertetett belső mellékhajó lábazattal. Ettől csupán abban tér el, hogy a belső nyolcszögletes tagozat helyett itt hengertag jelenik meg. 35 A kő és vörös márvány váltakozása emlékezetünkbe idézi az 1224 őszén felszentelt pannonhalmi templom porta speciosáját és refektóriumajtaját. Ez utóbbi küszöbe, oszloptörzsei és timpanonja vörös márványból való. 36 Az időés stílusbeli párhuzam érthetővé teszi, hogy a vörös márvány királyfej valóban a kalocsai érseki templom valamelyik kapuját díszíthette. 37 31 G e r e v i c h T. : i. m. CXLV (Esztergom) és LX (Ócsa) kép ;Csányi K. — Lux G.: Az ócsai református templom. Technika, 1939. 12—14. kép. 32 L e v á r d y F. : i. m. II. 114, 125. old., 15a és 29. kép. 33 Henszlmann, E. : i. m. 109, 119. 34 R é v h e 1 y i E. : L'église de Vértesszentkereszt et ses rapports avec l'architecture hongroise de l'époque Arpadienne. Acta Históriáé Artium, 1958. 8, 34—37. kép. 35 H e n s z 1 m a n n, E. : i. m. 113—115. old. 34. kép. 36 Gergelyffy A. : A pannonhalmi főmonostor kerengőjének rövid építéstörténete. Budapest, 1964. 5. old. és kép (Helyreállított Műemlékeink. 3. sz.). 37 A Szépművészeti Múzeumban levő 17 cm magas vörösmárvány királyfej régies sajátságai (korona, egyszerű előadásmód) ellenére is bízvást tehető a XIII. század első harmadára. Vö. A magyarországi művészettörténete. III. kiadás. Budapest, 1964. 77—78.
