Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 27. (Budapest,1965)
GEREVICH LÁSZLÓ: Mátyás király és Beatrix királyné márvány domborművének mestere
A Louvre-nak e legszebb reneszánsz portréja meglepő stilisztikai hasonlóságot mutat Mátyás és Beatrix mellképével az utóbbiak gyengébb kvalitása ellenére is. Feltehetőleg stíluskiritikai okok miatt tartotta a kitűnő szemű Melier Simon a két mellképet Gian Cristoforo munkájának, bár a történeti kapcsolatok is felhívhatták erre figyelmét. 27 Fölösleges ecsetelni a ferrarai és a budai udvar állandó meghitt rokoni kapcsolatát, amely valószínűvé teszi, hogy Gian Cristoforo még ferrarai tartózkodása idején, Mátyás halála, 1490. április 4. előtt készítette el a reliefeket, amelyeket rögtön Budára küldtek ajándékba. Küldemények és szállítások állandóan áramlottak a két udvar között. Ugyanis nehezen képzelhető el, hogy a már új házasságot tervező Beatrixet Örvendeztették volna meg ezzel az ajándékkal. Különben is Gian Cristoforo csak 1491 januárjáig. Beatrice el'Este és Lodovico esküvőjéig tartózkodott a ferrarai udvarban. A reliefek valószínű készülésének idején a páviai Certosa ajtajainak mellképei még nem készültek el, témát a típus kialakításában Gian Cristoforo szerepet játszott annak ellenére, hogy számos hasonlóan megfogalmazott mellképet ismerünk Itáliában. Elég, ha a sok pélela közül a 80-as évek elejéről Matteo Civitalinak a luccai dómban felállított San Regolo oltár predellájára gondolunk vagy a Castello Sforzesco egyik mellképét, Giovanni IT. Bentivoglio reliefjét a bolognai San Giacomo Maggioréban említjük, melyet éppen úgy Franciának attribuáltak, mint Alidori kardinális mellképét a Louvre-ban (17. kép). E portrétípus kialakulásának egyik vezető emléke Desiderio da Settignano Julius Caesart ábrázoló párizsi domborműve. A Mátyás és Beatrix mellképéhez a firenzei Bargello két márvány relief je, Francesco Sforza és Federico da Montefeltro mellképe áll legközelebb, melyeket ugyancsak feltételesen Gian Cristoforo Romanónak attribuáltak (18. kép). 1498-ban Beatrice el'Este halála után fogadja csak el Isabella el'Este meghívását Mantovába. a művészi élet ekkor virágzó centrumába. 28 Megfordult itt Perugino, Mantegna, Bellini, Costa, Raffaello és Michelangelo, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Gian Cristoforo szerzőségét bizonyítja Beatrixnak csak bronz másolatból ismert érme is (19. kép). 29 Az érem attribuciója Aragóniái Isabella érméhez fűződő közeli rokonságán nyugszik, melyet Ham pel bizonyított be. 30 Ebben a kérdésben teljesen alaptalan G. F. Iliil feltevése <<lf the medal was made at Naples, it can hardly have been by G. C. Romano, for Jacopo d'Atri would almost certainly have mentionned it in his letter of 24 Oct. 1507. after which the artist left Naples ». 31 A tévedés alapja az, hogy a Beatrix érem nem ötven, hanem legfeljebb harminc éves nő képét mutatja és az özvegyi fátyol is kérdéses, meat alul nyitott; ugyanígy özvegyi fátyolnak tarthatnánk a budapesti Beatrix-relief fátylát is. A Mátyás- és Beatrix-ábrázolások körének kapcsolatára utal Huszár Lajos észrevétele. A Bertoldo di Giovanninak attribuait Mátyás-érem egyik későbbi öntésének hátlapján ugyanazt az ábrázolást látjuk, mint az Aragóniái Isabella-érem hátlapján. Ham pel, majd Berzeviczy közeláll a relief és az érem hasonlóságának fölismeréséhez, «a meglevő Beatrix-érem hasonlít legjobban a képmashoz». Az érem és a relief nemcsak -' Melier, S. : Diva Beatrix. Zeitschrift für Kunstwissenschaft IX, 1955. 73-80. 28 Cart wright, J. : Isabella d'Esté. Marquise do Mantoue 1474 — 1539. Paris, 1912. 98 — 104, 220-222. 2U II us/.ár, L. : Una medaglia della Regina Beatrice. Corvina XXV — XXVIII, 1933 — 34. 35-44. — Ca r t w right, J.: i.m. 224 — 227. 30 Ilampel J.: Beatrix királyné emlékérme. Archaeologiai Értesítő, Új folyam VI, 1886. 224 — 228. — V a 1 1 o n, P. : Gian Cristoforo Romano médailleur. Revue Num. Paris. JSS5. 316—32431 Hill, G. F.: A Corpus of Italian Medals of the Renaissance before Cellini. London, 1930. 60. old., 238. tétel.
