Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 27. (Budapest,1965)
GARAS KLÁRA: Giorgione és giorgionizmus a XVII. században, II.
koponyás portrét kapcsolatba hozzuk az idézett ábrázolásokkal, s esetleg végső soron a Ludovisi képpel; 42 könnyen elképzelhető, hogy a londoni képet a XVII.században Giorgione műveként tartották számon (42. kép). 43 A Ludovisi-gyűjtemény utolsó Giorgione tételét: «Un quadro d'una Cascata di Xro con la croce sopra un Monte con soldati alto p mi sei in circa e largo dieci in circa» (259. sz.), még hozzávetőlegesen sem tudjuk azonosítani. A sokalakos, fekvőformátumú festményt csupán a Ridolfi által ismeretlen helyen említett Giorgione« Keresztvitel »-lel hozhatjuk kapcsolatba : «Si vede ancora di questo mano un quadro in mezzé figure quanto il naturale di Christo condotto al Monte Calvario da molta sbiraglia; un de quali lo tira va con fune altro con capello rosso di lui ridevasi; lo accompagnavano le pietose Marie e la Verginella Veronica porgevagli un pannolino per raccorre del cadente sangue le pretiose stille. » 44 Igaz. a leírás alapján a Ludovisi-festményt inkább egészalakosnak képzelnők a kereszt alatt összeroskadó Krisztus ábrázolásával, tájképi háttérrel, azonban sem az egészalakos, sem a félalakos, sok figurát magábafoglaló változatra nem ismerünk megfelelő giorgioneszk példát. A XV11I. század elején Giorgione műveként metszett félalakos « Keresztvitel » (a párizsi Chategnairay-gyűjteményből, drezdai képtár) további és későbbi variációnak látszik. 45 A felsorolt alkotásokkal s általában a Giustiniani-, Aldobrandini- és Ludovisiinventárok tételeivel kapcsolatban összefoglalóan néhány általános érvényű mozzanatra kell felhívnunk a figyelmet. E gyűjtemények a XVI. század végén, a XVII. század elején keletkeztek s létrejöttükben az egyházi állam hódításainak elhatározó szerepe volt. A kardinálisok pápai legátusként a közép- és észak-itáliai államok, városok meghódítása, legyőzése során jutottak jelentős zsákmányanyaghoz, a ferrarai kastély műkincseinek jelentős része, Lucrezia d'Esté hagyatéka stb. pl. Pietro Aldobrandini s részben Lodovico Ludovisi birtokába jutott. Jelentős mértékben vásároltak vagy inkább szereztek a kardinálisok nevezetes festményeket a szerzetesrendek, templomok birtokából, egy-egy másolattal elégítve ki a kérésnek kénytelen kelletlen engedő helyi szerveket. Ehhez járul egyre növekvő számban a fejedelmek és főpapok részéről a kegyes pártfogás erősítését szolgáló műtárgyadakozás, végrendeleti hagyatkozás. A XVII. század elején kialakuló római gyűjteményekbe ilyen formán túlnyomórészt első kézből, a megrendelőtől, az első tulajdonostól kerültek alkotások. Ezeknek meghatározásánál, leltározásánál a közvetlen hagyományt, s így az első kézből vett hagyományt vették figyelembe. A szerzés körülményei és időpontja eléggé nagy mértékben biztosítékot nyújtanak arra, hogy a XVI. századi mesterek műveként idézett alkotások, valóban a XVI. századból származtak, s nem voltak XVII. századi utánzatok. A másolatokat—melyek túlnyomórészt frissen s rendszerint valamilyen jól ismert festményről készültek — gondosan különválasztják és számon42 Oxford, Ashmolean múzeum, 243. sz., olaj, vászon, 76 X 62 cm. L. B e r e n s o n, B.: i.m. 1957. 844. kép. 43 Egy korábban Piombónak tulajdonított. Férfiképmás koponyával a római Galleria Doriában (41346. sz.). További koponyás arcképek: G. Cariani: Idős nürnbergi férfi képmása, Bécs, KunsthistorischesMuseum; L. Lotto: Férfi koponyával és Apollo szoborral. Róma, P. Paolini gyűjt. Tiziano önarcképe kedvesével és koponyával (metszette Van Dyck) 1801-ig a Borghese-gyűjteményben volt. 44 Ridolfi, C: i.m. 105. 45 A XVI—XVII. században gyakran találkozunk Giorgionénak tulajdonított «Keresztvitel»-ábrázolások említésével, a legtöbb esetben azonban az említés négy félalakos kompozícióra, tehát a híres S. Rocco-beli «Keresztvitel» valamely változatára vonatkozhat ott.
