Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 27. (Budapest,1965)
GARAS KLÁRA: Giorgione és giorgionizmus a XVII. században, II.
A datált arcképek sorozatát végigtekintve úgy tűnik, hogy a tizes években megmarad ugyan a hosszú haj, de már bajuszt és rövid körszakállt is viselnek. A következőkben azután növekszik a szakáll és rövidül a hajviselet. Ami a viseletet illeti, a ruha kivágásából kilátszó hímzett szélű, sűrűn húzott fehér inget s rajta a meglehetősen bő ujjú felsőruhát a giorgioneszk képek legtöbbjén s az 1520 előtti velencei portrék egész során megtaláljuk. További, a meghatározás szempontjából hasznosítható s a Giorgione-képekkel való szoros kapcsolatról tanúskodó mozzanat, az előtér jellegzetes párkánymegoldása mellett, a beszélő embléma -— ezúttal a gránátalma — hangsúlyos alkalmazása. A Giorgionét megelőző korszak portréinál, majd később a Tiziano- és Sebastiano del Piombo-, vagy Licinio-portréknál ezekkel ritkábban s kevésbé nyomatékos formában találkozunk. A Ludovisi-gyűjtemény egy további, Giorgione műveként idézett alkotása: « Un Huomo che tocca il Poise ad una femina in un quadro alto p mi cinqe lungo p rai sei» (45. sz.). Úgy gondoljuk valamiféle átmenet lehetett a kettős arckép típusa és a zsánerkép között. A gránátalmás képhez hasonlóan ez is Ruffo kardinálishoz került s a ferrarai inventárban (1734) ugyanazzal a meghatározással szerepel: «Medico tocca il polso a una vezzosa». 39 További sorsára vonatkozóan azonban sajnos hiányoznak az adatok. Nem került a Ruffo hagyatékkal a Palazzo Veneziába s valamikor a XVIII. század folyamán nyoma veszett. Nem lehetetlen, hogy az a kép, melyet egy 1812. évi londoni árverésen Giorgione műveként, «A lover as a physician visiting his mistress» megjelöléssel idéznek, azonos volt az egykori Ludovisi-festménnyel, a fennmaradt s ismert művekkel azonban nem tudjuk kapcsolatba hozni. A leírás alapján csupán azt a Palma körébe sorolt félalakos képet említhetjük az egykori bécsi Arens-gyűjteményben, melyen egy díszes öltözetű, fekete barettes fiatal férfi egy félig meztelen felsőtestű, hosszan leeresztett hajú ifjú nőhöz közeledik s egyik kezével csuklóját, mintegy pulzusátfogja. 40 A fiatalember viselete — az oldalára csatolt karddal — semmiképpen sem indokolja azonban, hogy orvosnak tekintsük s így a Ludovisi-inventárban idézett festményt, még ha esetleg hasonló kompozícióval is, más összeállításban, más alakokkal kell elképzelnünk. Érdekes probléma merül fel az inventár egy másik Giorgione-attribuciója, az « Un quadro d'un Ritratto alto palmi sei in circa con una Testa di morto sopra un tavolino, habito antico» (276. sz.) megjelölésű portré kapcsán. A XVII. században többször is szó esik egy ilyenfajta, Giorgionénak tulajdonított ábrázolásról, Pietro Tirabosco (1655), majd Gaspare Chocel (1657) gyűjteményében Velencében szerepelt egy «Ritratto con una Testa di morto», s egy Baldinucci által közölt, közelebbről meg nem határozott 1685. évi inventár több Giorgione-festmény mellett említi a festő egy « Önarcképé »-t «con cranio di cavallo». 41 Sok szól amellett, hogy a korábban Giorgionénak tulajdonított s ma általában Lieinio műveként ismert angliai Férfiarcképet, a Lady Ashburton gyűjteményéből származó kétségkívül giorgioneszk 39 Cca 87 X 105 cm, 1 p = 17,5. Agnelli, J. : i.m. 10 L. S u i d a, W. : Ein Meisterwerk des Palma Vecchio. Belvedere, Forum IX—X, 1926. 125; G o m b o s i, G. : Palma Vecchio. Stuttgart-Berlin, 1937. 116. (nem Palma). 41 L e v i, C. : Le collezioni voneziani. Venezia, 1900. IL 53; G u a 1 a n d i, M.: Nuova raccolta di lettere. Bologna, 1856. III. 268. A Baldinucci feljegyzései közt szereplő inventárban a koponyás Önarcképet Giorgione édesanyjának potrója, «ritratto d'una vecchia . . . che tiene una carta in mano, ed è sua madré», a «Col tempo»-arckép mellett említik, elképzelhető, hogy annak valamiképpen párdarabja volt. Szerepelt ugyanitt egy Pordenonónak tulajdonított festmény is: «Ritratto di un frate francescano che tiene testa di morto, quest'è Fra Sebastiano».
