Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 25. (Budapest,1964)
GERSZI TERÉZ: Jacques de Gheyn két tanulmánylapja
sorban a fiziognómiai jollogzetossógek érdekelték, hanem inkább a belső kifejezés: az egyik arcról sugárzó férfias határozottság és a másik öreges aggodalma. Rendkívül érdekes a művész alkotó módszerének tanulmányozása szempontjából a lap bal oldalán látható nőalakok rajza. Legfelül, a «Mona Lisa» beállítására és kéztartására emlékeztető női arckép feltehetően egy Hollandiában látott, észak-olasz festmény alapján készülhetett. Ugyancsak észak-olasz (Tiziano köréből származó [ ?] moralizáló témájú kompozícióra utalhat a fiatal nőt, idősebb férfit és Ámort ábrázoló kompozíció vázlat. A nőalak beállítása, ruhája rokon az előbbiével, típusa azonban inkább a holland szépségeszménynek felel meg. A férfi típusa szintén északias, profil beállítása a Jan Muller allegorikus szerelmespárt ábrázoló, constanzi rajzán levő alakéra emlékeztet. 3 Mindebből arra következtethetünk, hogy a mester itt két mintakép — egy háromalakos festmény és egy női arckép —- stíluselemeit használta fel önálló, moralizáló témájú kompozíciójához. Támogatja ezt a feltevést a két rajz jellege közti különbség is. A portrénál csupán a kompozíció és a leglényegesebb formák rögzítése volt a cél, a rajz ezért egészen elnagyolt. A háromalakos kompozíció rajza részletezőbb, az alakok plaszticit fényeffektusok érzékeltetése erőteljesebb, ezért hat inkább előzetes vázlatnak, semmint festmény után készült rajznak. A lap alján ábrázolt női félalak, jóllehet mindkét előbbi rajzzal kapcsolatot mutat, mégis önálló rögtönzött tanulmánynak tűnik. Az alak az olasz mintaképnek megfelelően háromszögbe komponált, de statikus jellege eltűnt a körvonalakat feloldó erős fény hatására. A könnyed, finom, de igen kifejező vonalak csak sejtetik a formákat és az arckifejezés, valamint a figyelő tekintet élénksége a tovatűnő, pillanatnyi lelkiállapotnak szinte impresszionisztikus ábrázolását mutatja. A női félalakokat ábrázoló rajzok érdekes dokumentumai annak, hogyan hatott egy idegen mű a mesterre, és mennyire sajátos, önálló jellegű művészi megoldásokra ösztönözte őt. Jacques de Gheyn korai, késő-manierista periódusától eltekintve tudatosan kapcsolódott a németalföldi realista hagyományokhoz, művészetében az olasz hatás egészen elenyésző. E rajzok is azt bizonyítják, hogy akkor amikor idegen alkotásból merített is ösztönzést, a felhasznált elemeket teljesen átalakította a maga művészi egyéniségének és szemléletének megfelelően. A bécsi vázlatlap vadászati jelenetet ábrázoló rajzai viszont a valóság közvetlen megfigyelésének nagyszerű példái. Jacques de Gheyn az őz után rugaszkodó kutya és a kutyát visszatartó férfi erőfeszítését, mozgásuk különböző fázisait bámulatos virtuozitással és elevenséggel rajzolta meg, mesterien érzékeltetve a menekülő őz könnyed futását, és a visszatartott kutyatestben feszülő energiát. A bécsi és a budapesti tanulmány rajzok azonos stílusából arra következtethetünk, hogy e lapok hozzávetőleg ugyanabban az időszakban készültek. A kontúrok töredezettek és hangsúlytalanok; az egyes vonalak — a korábbi rajzokhoz képest — veszítettek individuális jelentőségükből és a tónus részévé váltak, a chiaroscuro kiemelését szolgálják. Néhol mint pl. a budapesti lapon a szemben ábrázolt idős férfifejnél a ragyogó fények és mély árnyékok drámai kontrasztja szinte rembrandti erejű. Ezek a stílussajátságok Jacques de Gheyn késői korszakára vallanak. Korábbi kalligrafikus-dekoratív rajzstílusa, amely a megszakítatlan, világos körvonal és a belső rajz hosszú, lendületes párhuzamosainak kötött rendszerén alapult, az 1600-as évek után kezdett megváltozni, rajza egyre szabadabb, könnyedebb és egyénibb lett. 1610 után teljesedett ki az « impressionistic breadth of treatment », 4 amely a két fenti 3 R e z n i c e k, E. K. J. : Jan Harmensz Muller als tekenar. Nederlands Kunsthistorisch Jaarboek 7, 1956. 100. old., 23. kép. 4 Regteren Altena, J. Qu. van: The Drawings of Jacques de Gheyn. Amsterdam, 1936. 99.
