Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 25. (Budapest,1964)
GARAS KLÁRA: Giorgione és giorgionizmus a XVII. században I.
a mellvértes katona félalakjával kétségtelenül giorgioneszk típusokat mutat, s a régi inventárokban Giorgione müveként szereplő alkotások minden bizonnyal egy Giorgione képtípusra nyúlnak vissza. A képek s a Vendramin rajz alapján azonban kétkedéssel kell fogadnunk Ridolfi megjegyzését az ábrázolás önarckép voltára vonatkozóan ; a kerek arcú, fürtös fejű gyermek Dávid vonásai nem portrészerűek, s nem is emlékeztetnek a Vasarinál közzétett metszetarcképre vagy akár a Veerle « Dávidönarckép »-re. Ridolfi valószínűleg erre a másik képre vonatkozó hagyományt terjesztette ki a Vendramin-féle Dávid ábrázolásra is. 1 '-' Ehhez a témakörhöz kapcsolódik egy másik, a XVIII. században Giorgione műveként megörökített Dávid kép is, a Galerie Orléans félalakja, amelyet Dubois de St. Gelais katalógusa 1727-ben « Le portrait de Pordenon sous la figure de David »ként említ. .Jóllehet a koszorús fejű ifjú, fénylő páncélzatával, hatalmas pallosával s a nagy Góliát-fejjel valóban emlékeztet a Giorgione-típusokra, a meghatározásban aligha láthatunk mást, mint a « Dávid-önarckép » Vasarira visszanyúló hagyományának romantikus továbbélését, önkényes kiterjesztését (43. kép). A Dávid ábrázoláshoz hasonlóan jelentős a Veerle-gyűjtemény egy másik, Hollar által megörökített Giorgione képe : a metszeten « Todescho di Casa Fuchera », 20 s a további változatokon « Retratti da Bonamico Buffalmaco » megjelöléssel szereplő férfiké])más (44. kép), a sokat vitatott, Giorgionénak és Pálmának is tulajdonított müncheni portréval azonos. 21 E festményről már a müncheni Kurfürstliche Gal eric 1748. évi inventárja is számot ad; a régi leltárakban mint Giorgione feltételezett « Önarckép »-e szerepelt. Sorsát a Veerle-gyűjteményből, 1650-től a XVIII. század közepéig nem tudjuk nyomon követni, az antwerpeni gyűjteménynek azonban számos más darabja is bajor királyi tulajdonba került. Münchenben van a Hollar metszetén Bindo Altoviti (illetve Giovanni della Casa), portréjaként szereplő, egykor Tiziannak, újabban Paris Bordonénak tulajdonított 1528. évi szakállas « Férfiképmás », s az ugyancsak Tizian műveként számon tartott « Madonna Szt. Jeromossal, Ferenccel és Antallal ». Ridolfi leírása alapján az egykor Tizian oeuvre-jébe sorolt « Ékszerész » képmását alighanem Paris Bordone müncheni « Ékszerész » képével azonosíthatjuk, 22 s az 1770-es müncheni leltárban még Palma neve alatt szereplő « Krisztus Simon házában » c. festményt (Nymphenburg, N°. 424) feltehetően a Veerle-gyűjtemény azonos tárgyú Palma képével. Az eddigiekből következtetve Tizian híres müncheni 19 Aligha tekinthetjük másnak, mint romantikus feltevésnek Ridolfi nak azt a megjegyzését (i. m. 1. 97), hogy a castelfrancói oltár «Szt. György » alakjában is önmagát örökítette meg a festő. A XVII. században mintegy 10 festményt idéznek a források Giorgione önarcképeként, 20 Dubois de St. Gelais: Description des tableaux du Palais Royal. Paris, 1727. «In David se ritrasse il grand Giorgione/ Pcrservir il suo bene in Castelfranco /Emulo di valer non fece meno/ In pingendo l'insigne Pordenone » verses felirattal. A z ábrázolás közelebbi meghatározása nélkül közli Suida, W. Belvedere X, 1931. 142. 72/2. kép. 21 Part hey, G.: i. m. 295. 13(57. sz. A Hollar metszeteknél, de más XVII. századi metszeteknél is gyakori, hogy az ábrázoltra vonatkozó felirat az egyes változatokon módosul (1. pl. Giovanni della Casa Bindo Altovitiként, La bella Laura Caterina Cornaroként stb.). Ezeknél az eseteknél feltehetően nem valamely pontos adat szolgált az elnevezés alapjául, hanem a tulajdonos vagy a metsző keresett egy tetszetős, esetleg az irodalomból hitelesíthető megjelölést, A Tedesco di Casa Fuchera Vasari megjegyzésére nyúlik vissza. A Vasari által a rajzok és vázlatok közt őrzött kis arckép azonban semmi esetre sem lehetett azonos a Veerlc-féle, azaz a müncheni életnagyságú portréval. Utóbbit Justi még Giorgionénak, Richter Giorgione valamely követőjének, Berenson és Suida Palma Vecchiónak, J. Wilde az ún. önarcképek mesterének tulajdonította. 22 Ridolfi, C: i. m. I. 198. München, Bayer. Staatsgemäldesamml. 925. sz. olaj, vászon 99x80 cm.
