Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 25. (Budapest,1964)

GARAS KLÁRA: Giorgione és giorgionizmus a XVII. században I.

bizonyossággal, bogy a különböző életrajzokban előforduló adatok okvetlenül megbízhatóbbak, mint az inventárokban szereplők: a « vite »-k szerzői, mint az több esetben is kitűnik, gyakran éppen ezekre támaszkodtak. A helyben s időben a művek keletkezéséhez közelebb eső források nagyobb hitele is csak viszonylagos, olykor esetleg éppen a távolabbi, s ezért érdek nélküli és elfogulatlan krónikás híradása a megbízható. A rendkívül sokrétű dokumentumanyagból igen nagy körültekintéssel kell kiszűrnünk a használható nyersanyagot. A gyakorlatban az egyes tételek azonosításánál csupán lépésről lépésre, a tényleges összefüggések nyomában haladhatunk. A különböző forrásokban, inventárokban előforduló említések természetesen nem tekinthetők egymástól elszigeteltnek, a tárgyak tulajdonostól tulajdonoshoz, gyűjteményből gyűjteménybe vándoroltak. Vándorútjuk felderítéséhez csak a gyűjtemények történetének — eddig meglehetősen elhanyagolt — vizsgálata nyújthat valamelyest szilárd támpontot, Bizonyos segítséget jelent e téren az a körülmény, hogy a XVI—XVII. század során a már rögzített, hagyományos mesterségmegnevezéshez, képcímhez, különösen jelentősebb alkotás esetében gyűjteményről gyűjteményre, inventárról inventárra ragaszkodtak. A mesternév, képcím azonban inkább csak a típust jelöli, s csak a legritkább esetben azt, hogy eredeti alkotással, műhely változattal vagy esetleg másolattal állunk-e szemben. Mindenesetre számolnunk kell avval a ténnyel, hogy a XVII. században a nevezetesebb festményekről készült másolatok száma légiónyi volt, de gyakoriak voltak a műhelyvariánsok, sajátkezű ismétlések is.

3 A legjelentősebb gyűjteményekben is bőven szerepeltek ilyen kópiák, variánsok: szétválasztásuk, helyes értékelésük ma, már szinte megoldhatatlan feladatnak mutatkozik.

4 Giorgione másolatokról már a XVI. század elejéről hallunk, a neki tulajdonított vagy körébe sorolható képek nagy része több változatban és másolatban maradt fenn.

r> Egyes változatok sorsát, néhány kevésbé ismert képtípus történetét nyomonkövetve, ezúttal a Giorgionéra vonatkozó forrásanyag két fontos tételével kívánunk foglalkozni, a Grimani pátriárka tulajdonából származó festményekkel, és a velencei Bartolommeo della Nave gyűjtemény részben Budapestre került Giorgione képeivel. Giorgione életrajzában Vasari (1568) a festő három alkotását említi Grimani pátriárka tulajdonában Velencében : egy Dávidként ábrázolt « Önarcképet », egy félalakos képmást kezében vörös parancsnoki sapkával, és egy hosszú hajú ifjú arcképét.

0 Nyolcvan esztendővel később Ridolfi ugyanezeket a képeket Giovanni és 3 Y a s a r i, G. pl. (Le Vite . . . Ed. Milanesi. Firenze, V. 228.) Parmegianino híres .Madonna deüa Posa képéről emhti, hogy rövid idő alatt mintegy ötven kópiája készült. 4 Összefoglaló tanulmány mind ez ideig nem jelent meg a XVI—XVII. századi másolatok történetéről, típusairól. Kitűnő példa az egyes jelentős alkotások másolatainak, variánsainak rendszerező áttekintésére pl. Poglayen-Neuwall, S.: Titians Pictures of the Toilet of Venus and their Copies. The Art Bulletin XVI, 1934. 358. 5 Michiel Marcantonio (Notizia d'opere di disegno. Ed. Frizzoni. Bologna, 1884.) 14 eredeti Giorgione kép mellett három másolatot is említ a XVI. század elején Velencében. Feljegyzéseiből kitűnik, az is előfordult, hogy a tulajdonos eredetinek tartotta azt, amit mások kópiának véltek s nem minden esetben volt eldönthető, hogy valamely kép Giorg ionétól vagy esetleg egy tanítványától származik-e. 0 Vasari G. : i. m. IV. 91. «... se ne vede ancora tre bellissime teste a olio di sua mano neUo studio del reverendissimo Grimani Patriarca d'Aquileia, una fatta per Davit (e, per quel che si dice è il suo ritratto), con una zazzera, come si costuma va in que'tempi, infino aile spaUe, vivace e colorita che par di carne : ha un braccio ed il petto armato, col quale tiene la testa mozza di Golia. L'altra è una testona maggiore, ritratta di naturale, che tiene in mano una berretta rossa di comandatore, con un bavero di pelle, e sotto uno di que'saioni all'antica: questo si pensa che fusse fatto per un generale di eserciti. La terza è d'un putto, bella quanto si puo fare, con certi capeUi a uso di velli . . .» Giovanni Grimani, aquileiai pátriárka (megh. 1592) nagybátyjától, Domenico kardinálislOa Bulletin 25 147