Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 25. (Budapest,1964)
SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY: Szirén-zene
kedvelte a vele egy műhelyben dolgozó többi vázafestő. Nyilvánvaló, hogy a budapesti váza is ebben a műhelyben készült, ami időrendi helyét is meghatározza: az V. század második negyedében virágzó műhelynek inkább a későbbi, mint a legelső produktumai közül való, a 460 körüli évekből. A festő-kéz talán közelebb áll a Beldam-festővel sokban rokon Emporion-festőhöz, mint a műhely névadó mesteréhez, a vázakép azonban éppen a Beldam- és az Emporion-festő körében szokásos odavetett, elnagyolt festésmódja miatt nem illeszthető be pontosan a görög vázafestészet fejlődésének menetébe. 4 Az attikai vázafestészetnek ebben az ágában, amely elszakadt a vörösalakos vázáktól képviselt eleven fejlődési folyamattól, a retardálás, a régebben szokásos kifejezésmódok ismétlése mellett teljesen « szabálytalan » rögtönzések sem ritkák, s ez a szokottnál is nagyobb óvatosságot ajánl egy-egy vázakép készítési idejének pontos meghatározásánál. 5 A budapesti lékythos festője képességeit tekintve távol áll a Beldam-műhely vezető festőjétől, de szellemében kétségtelen rokonságot mutat vele, elsősorban abban, hogy a Beldam-festőhöz hasonlóan nem a vázafestészet konvencionális ikonográfiái anyagából merítette az ábrázolás tárgyát. Ez a tárgy, ha nem is annyira egyedülálló a görög vázafestészetben, mint pl. a Beldam-festő névadó lékythosának ábrázolásáé, távolról sem tartozik az attikai vázafestők sztereotip jelenetei közé: hozzá hasonlót is keveset ismerünk, teljesen azonos kép pedig tudomásom szerint eddig nem került elő az antik festett kerámia anyagában. A jelenet bal oldalát sziklán álló szirén-alak foglalja el, aki régimódi, öt húrral felszerelt lanton játszik; 6 bal kezének ujjait a húrokra illeszti, 7 jobb keze mintha a rajzon nem jelzett plektront tartaná. A szirén, az előtte álló madárral együtt, egy vele szemben, összecsukható széken ülő ifjú felé fordul. Az ifjúnak csak alsó testét fedi köpeny, ruhátlan felsőtestével hátra, a szirén felé fordul, jobb kezét is felé emeli, baljával pedig botjára támaszkodik. A három alakot vékony talajvonal fogja össze egy jelenetté. Haspels a Beldam-műhely vázaképeinek tárgyalásánál külön hangsúllyal emelte ki, hogy azokon « egyetlen alakot sem lehet kivenni az összefüggésből, egyik sem áll izoláltan egymagában, hanem mindegyik egy egység része ». 8 Nincs okunk annak a feltevésére, hogy ez a megfigyelés a budapesti váza képére nem érvényes. Ebben az esetben pedig a fő kérdés, amelyet a képpel kapcsolatban fel kell vetni —- a színhelyé. Hol kell elképzelni a jelenetet? Semmi jel nem mutat arra, hogy az ifjút — mondjuk — a tengerparton ülve akarta a festő ábrázolni, valamilyen reális térbeli kapcsolatban a szirén-alakkal. Igaz, hogy szirén és emberalak egymás mellett vagy egymással szemben való ábrázolása nem túlságosan ritka a görög vázafestészetben, s a legtöbbször — így például a budapesti Szépművészeti Múzeum egy foketealakos kylixének két oldalán látható kép esetében (13. kép) D — nem is szükséges a magyarázatot ilyen4 Sir John Beazley — szíves levélbeli közlése szerint — egyetért azzal, hogy a mestert a Beldam- és az Emporion-festő körében kell keresni, de közelebbi meghatározására egyelőre nem látott lehetőséget. 5 Vö. erre vonatkozólag Robertson, C. M. megjegyzéseit : Between Archaeology and Art History. Oxford, 1963. 19 — 21. 6 Kérdéses, hogy a vázaképeken a festők a húrok számát valóban gondosan ábrázolták-e, és így alkalmasak-e arra, hogy G o m b o s i, O. J. egyébként történeti szempontból kétségtelenül helytálló fejtegetéseit illusztrálják. (Tonarten und Stimmungen der antiken Musik. Kopenhagen, 1939. 73 — 74; az öthúrú húros hangszerek ábrázolásáról attikai vázaké péken: uo. 50 — 55.) 7 A két kéz szerepéről a játéknál G o m b os, O. J. : i. m. 116—122. 8 I. m. 191. 9 Ltsz. : 50.567; m. : 8,8 cm; sz. : 28,4 cm.
