Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 24. (Budapest,1964)
PIGLER ANDOR: A festett légy mint talizmán
mára. Kézről kézre járt, egyik országból a másikba került. Mizaldo után két évtizeddel az angol Lupton csaknem szó szerint vette át a maga kompilációjába. 21 A kártevő ellen annak hasonmásával lehet védekezni —- lényegében ilyen elképzelésnek az alapján vélte kiűzhetőnek a középkor és a renaissance «természetes» mágiája, állítólagos jóindulata mellett is kétes értékű praktikája a mindenhová beférkőző legyet. Ez a hiedelem a tizenkilencedik században elterjedt homeopatikus gyógymód alapelvének, similia similibus curantur, korai analógiája. A rovart ábrázoló amulettek elásását vagy felfüggesztését nemcsak a lakóhelyiségekben javalltak, hanem uralkodói palotákban, középületekben is alkalmazták. Az a nézet járta, hogy egy toledói palotában és a velencei Doge-palotában azért nem voltak legyek, mert bevésett ábrázolásaik távoltartották azokat. 22 A toledói palota alatt nyilván Marques de Villena palotája értendő; ez a Don Enrique de Aragon, Marques de Villena, a tizenötödik század elején élt és nagy varázsló hírében állt. 23 Sőt egész városok is mentesek lettek volna a légy-inváziótól, éspedig azért, mert kapuikon fémből készült, legyet ábrázoló talizmán volt látható. Ez a monda terjedt el például Konstantinápolyt illetően, ahonnan a Tyana-i Apollonios bronzlégy alkalmazásával űzte ki a legyeket, bronzból készült szúnyoggal a szúnyogokat. 24 Mind között legismertebb a középkorban nyájas és segítőkész mágussá alakult Vergilius legendája, amelyben oly kimagasló szerepet játszanak a nagy bűbájosnak az ő kedvenc városában, Nápolyban felállított, jótékony alkotásai. Jelen szempontunkból meglehetősen közömbös, vajon Vergiliusnak, a varázslónak legendája a nápolyi nép körében keletkezett hiedelmek foglalata-e, amint D. Comparetti magától értetődőnek vette, avagy északi képzelet szüleménye, s ez esetben onnan vetítődött volna vissza Nápolyra és Rómára és az itáliai irodalomba, amint Comparetti modern kiadója és bírálója, G. Pasquali állítja. 25 Igaz, hogy angol és német egyházi személyiségek 26 írásaiban már a tizenkettedik század közepe óta meg-megjelenik az a monda, amely Vergiliusnak Nápoly számára készített talizmánjaival foglalkozik, s ez a monda az olasz irodalomban csak a tizennegyedik században terjed el. 27 A helybeli, nápolyi talajban gyökerezés mégis természetesebbnek, hihetőbbnek látszik, ha talán a melegágy nem is annyira a köznép volt, mint inkább a mágiával, nekroraantiával és más titokzatos mesterkedésekkel foglalkozóknak zavaros fejű, sötéttársadalma. Egyáltalán nem valószínűtlen, hogy az északi szerzők csak a monda írásba foglalásában előzték meg az olaszokat. E mindenképpen rendkívül elterjedt legenda szerint a Vergilius készítette és Nápoly egyik erődítmény kapujára erősített bronzlégy tartotta távol a várostól a legyeket. 28 21 Vö. Bodenheime r, F. S. : Materialien zur Geschichte der Entomologie. I. Berlin, 1928. 226 sk. 22 Hoffmann-Krayer, E. — Bächtold-Stäubli, H. : Handwörterbuch des deutschen Aberglaubens. II. Berlin—Leipzig, 1929 — 30. Sp. 1628. Más változat szerint a toledói és a velencei palota küszöbe alá légyszobrocska volt elrejtve. Vö. B o din, J.: De la démonomanie des sorciers, (1580); itt a latin kiadás után idézve, Frankfurt, 1603. 72. 23 M a y e r, A. L. : Toledo (Berühmte Kunststätten, 51). Leipzig, 1910. 54. 24 Comparetti, D. : Virgüio nel medio evo, (1872), ed. G. Pasquali. Firenze, 1955. II. 31 sk. Spargo, J. W. : Virgil the Necromancer. Cambridge, Mass., 1934. 74, 78, 346 sk. 25 Prefazione dell'Editore, Comparetti, D. művének I. kötetében, 1955. XXII. 26 Comparetti, D.: i. m. II. 24, 173, 175; S p a r g o, J. W. : i. m. 60 — 68. "Comparetti, D. : i. m. II. 217, 133, 132; Spargo, J. W. : i. m. 63 skk.; T horndike, L. : A History of Magic and Experimental Science during the First Thirteen Centuries of our Era. London, 1923. II. 959. «Comparetti, D. : i. m. II, passim. Spargo, J. W. : i. m. 69— 79.
