Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 23. (Budapest 1963)
KUTAL, ALBERT: A budapesti «szép Madonna»
a nyolcvanas éveiben, de a kilencvenes évek során bizonyosan már kialakult. 1400 táján ez volt az uralkodó stílus a cseh szobrászatban s éppúgy a festészetben is. Minthogy Közép-Európában a szobrászat és a festészet között hasonló egyezés másutt nem található, ezért szívesen fogadjuk el ezt a tényt mint főérvet annak alátámasztására, hogy a «lágy» stílus központja Csehországban volt. A cseh szobrászat, amelyet a XIV. század hetvenes éveiben az udvari plasztika képviselt és amely főleg a prágai Szt. Vid templom díszítésében bontakozott ki, az anyagi világ tárgyilagos megjelenítésére törekedett. Szent Vencelnek, a királyság és császárság patrónusának szobrán (IV. Károly a keresztségben a Vencel nevet kapta), a császár premyslida őseinek sírjain, családi arcképcsarnokának emlékein, valamint a székesegyház építőinek sírjain 6 mindenütt a telt. domború és statikus plasztikai forma az uralkodó. Azok a szubjektív törekvések, amelyek a valóság konkrét és viszonylagos optikai látványát igyekeztek megjeleníteni, a kisebb és intimebb hatású fafaragványok körében és az udvari szobrászat kevésbé hivatalos, kisebb munkáiban jutottak szóhoz. Ennek az irányzatnak legjelentősebb alkotása Szent György bronzszobra a prágai várban, amelynek öntéséhez 1373-ban Magyarországról a jó öntők hírében álló Kolozsvári Györgyöt és Mártont hívták meg. A nyolcvanas évek folyamán éppen ezek a törekvések kerültek előtérbe, amelyek a valóság változó és jellegzetes, nevezetesen a mozgás, az optikai és lélektani jelenségek művészi kifejezésére összpontosultak. Ennek az irányzatnak legjellegzetesebb r képviselője a prágai Szent Tyn templom északi kapujának oromzati jelenete, amely j az említett Szent György szoborral kétségtelelenül rokon. A festészetben ugyanez az irányzat főképpen a treboni festőnél, a Brunswick-féle vázlatkönyv mesterénél, vagy IV. Vencel király néhány miniaturafestőjénél található meg. Ez az a művészeti ág, amelyben a pontos megfigyelés, a sokrétűség, valamint a hangsúlyozott lélektani ábrázolás a túlzással, a karikatúrával és a groteszk jelleggel párosul, ahol a valóság megragadására irányuló törekvés a kalligrafikus stílussal keveredik és ahol a mély hit szinte az érzékiséget súrolja. A «lágy» stílus azonban visszatért az elszigetelt, pontosan körülhatárolt és idealizált formákhoz. E retrospektív irányzatok bizonyos tipológiai vonásokhoz fordultak vissza, amelyek igen jellemzőek a XIV. század közepének cseh festészetére; bár a művészekből nem hiányzott sem a térviszonyok ismerete, sem a jellemábrázoló készség, amikor azt az alapvető lélektani helyzet megkívánta. Mindenekelőtt a kisméretű gyermekalakokról van itt szó, amelyeknek jellegzetes vonásait csalhatatlan biztonsággal formálták meg. A gyermekkor és szűzi ifjúság általában egyik fő témája annak a stílusnak, amely otthonosabban mozog a meghitt érzelmek, a törékeny elegancia és a hatásos dekoráció világában, mint az élet ellentéteinek és a sors konfliktusainak kifejezésében. Az erő és akarat kifejezésére azonban nincsenek eszközei, ezért e stílus passzív és nőies, s nem ment bizonyos erotikus árnyalattól sem. Ezek a vonások alkotják e nemzetközi stílus összetevőit; számos közös szál fűzi őt a frankóflamand és az olasz művészethez is. De zárkózottabb azoknál; forrásai nem csupán a cseh területen fakadtak. Eredetét illetően úgy tűnik, hogy a régi francia kapcsolaI tok mellett fontos szerep jutott itt Ausztriának is, főleg a Parler kör bécsi ágának. Plasztikai kiteljesedését azonban Csehországban érte el és ebből az országból terjedt szét egész Európában. mesternek tulajdonítja. Clasennel ellentétben, Feulner Prágában látja a kiindulópontot. 6 Az összes említett kép és szobor reprodukálva van jelen tanulmányunkban és egyéb megjegyzések híján a következő munkákban : M a t ë j c e k, A. — P e S i n a, J. : Czech Gothic Painting 1350—1450. Praha, 1950. és K u t a 1, A. : Ceské gotické sochafstvi 1350—1450. Praha, 1962.
