Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 23. (Budapest 1963)
KAMITS ANTAL: A szlatvini Madonna
Tilkovsky cikkéből az apostolszobrok elemzése kimaradt, így az ő véleményét nem ismerjük, csak gondolhatjuk, — feltételezhetjük azt, hogy nem más és nem több a nagy kiadványban található közösségi véleménynél. A közös kiadvány szövege az apostolszobrokról a következőképpen nyilatkozik: 10 «A pártázat tornyocskáiban és a szekrény külső oldalán elhelyezett apostolszobor sorozat sokkal öregebb, mint az oltár többi szobrai; bízvást a XIV. század második feléből származnak, valószínűleg egy régebbi oltárból. Pál mester ezeket a kompozíció iránt kitüntetett erős érzékkel az új oltárba foglalta. A szobrok átlagosan 1,12 m magasak, sokszögű állványra állítva, nagyon lapos domborúsággal faragva; nyugodtan állanak, mérsékelt kontraposzttal, nagy, kifejező fejük van; a ruharedők laposak, az öblözések sekélyek; a testek felületeinek folyamatos átmenetei lágy, festői hatást kölcsönöznek a formáknak. A stiláris egység ellenére a sorozat nem egy, egyetlen alkotó munkája: egyes szobrok élénkek, telve belső feszültséggel és logikával, mint pl. Szt. Jakab, Szt. András és Szt. Pál; a többieknél ezzel szemben bizonyos séma hajtogatódik, magatartásuk stereotyp és a ruházat redővetése kaotikus. Az ismeretlen lőcsei műhely — amelyben a szobrok valószínűleg készültek — vezetőmesterének stílusa a XIV. század cseh faragóművészetével függ össze, éspedig annak hagyományos ágával s nem a kifeslő, úgynevezett szép stílussal.)) Ezek közül a megállapítások közül több helyt áll magáért. Többnek azonban ellent kell vetnünk s úgy gondoljuk, hogy jobban körülnézve a háztájon, közelebb férkőzhetünk az apostolszobrok keltének, — mesterének és műhelyének kérdéseihez. Mert közvetlen összehasonlítás bárkit is azonnal meggyőz, hogy a lőcsei főoltár pártázatában álló apostolszobrokat a szlatvini Madonna mestere faragta. Legsúlyosabb érv erre az, hogy az apostolok ruházatának redői között mindenütt megtaláljuk azokat a jellemző «hüvelyknyom» ráncokat, amelyeket, mint fönnebb említettük a magyarországi emlékanyagban csak a szlatvini Madonnaszobron lelhetünk föl. Ervelésünket azonban nem pusztán erre az egy képletre építjük, mert a szoboralakításnak több más és félreismerhetetlenül közös jegyét is kielemezhetjük a Madonnán és az apostolokon. Meglephet először a szobroknak férfialakokhoz mérten karcsú volta, az alszáraknak a derekhez és a felsőtesthez viszonyított hosszúsága, továbbá a testtengelyeknek a legtöbb esetben enyhén lengő S alakba hajlított vonala. Majdnem minden apostolalakon megtaláljuk a bal lábfejtől a jobb csípőhöz töretlen éllel felszökő kitüremlett ráncot. Pontosan egyezik a lábfejeken megtörő szövet harántredőinek a horpasztása. Az Evangélista szobor egész redőrendszere (8. kép) pedig csekély változtatással szinte másolata a szlatvini Madonna redőzésének. A szakálltalan apostolfejek (Fülöp, Ev. János), jóllehet nagyobbak és szögletesebbek, egyes részleteikben (szem, orrtő), szintén a szlatvini Madonna mesterének vésőjére vallanak s nagyon szembeszökő a kézfejek részletes hasonlósága is. Mint az általunk fönnebb leírt szlatvini Madonnának, — úgy az apostolszobroknak is jellemzője (s ezt a szlovák műtörténészek leírása is hangsúlyozza), a hengerded test felületén a redők sekély mélyülése, lapos dombormű módjára való rajzos gyűrése, futtatása, hulla jtása. Mindezeknek megfontolásával számunkra bizonyossá vált, hogy a szlatvini Madonna és a lőcsei apostolsorozat mestere egy és ugyanaz a személy, akinek munkássága ezzel a meghatározással megfoghatóbbá vált. Műhelye nyilván Lőcsén virágzott a XIV. század közepe táján, áthajolva a század második felébe is. Figyelve pedig arra. hogy két apostol szobrának (Jakab — 7. kép — és Simon) ruharedőzése más rendszerben, — sűrű párhuzamokkbanesk futó eny hengerráncokkal készült, 16 Meister Paul von Leutschau (Julius Pastcka szövege). Praha, 1961. 20.
