Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 23. (Budapest 1963)

SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY: Egy későklasszikus-kori attikai skyphos

jáéhoz hasonló thyrsost tart, jobbjában pontozott oldalú nagy tálat, rajta gyümölcsökkel (?) ; a tálat az őt futó mozdulattal követő szatír felé nyújtja, akihez fejét is hátrafordítja. A szatír, akinek fejéből csak szakállának csücske maradt meg, gyöngyfüzért nyújt kínáló, rábeszélő gesztussal a menekülő mainas felé. A járulékos fehér szín használata ezen az oldalon gazdagabb: a thyrsos termésén kívül ezt használta a festő a tál egyes «gyümölcseinek»,a szatír kezében levő gyöngyfüzérnek és a thyrsos levélbokra alatt nyelére kötött, pont- «termésben» végződő szalagnak ma már csak a fekete felület elszíneződéséből felismerhető visszaadására is. A váza kora és stílusköre a két kép alapján jól meghatározható. A későklasszikus kori vörösalakos athéni vázafestészetnek ahhoz az irányához tartozik, amelynek a berlini deinos festője a legkiemelkedőbb mestere." Ide sorolja, s egyben elválasztja a korszaknak a Meidias-festő nevével fémjelzett másik fő stíluscsoportjától az alakok monumentálisabb, erőteljesebb rajza, határozottabb körvonalai, a kicsinyes részletezéstől való tartózkodás, a mozdulatoknak a századvég teátrális gesztusait bizonyos fokig élettel megtöltő lendülete és a mindkét oldalon eluralkodó dionysosi hangulat. Mindenesetre sokkal szorosabban kapcsolódik a Dinos-festő későbbi korszakához, mint korai, még a Parthenón-friz közvetlen ösztönzését őrző nagy műveihez. A kompozícióiban, alakjaiban, dionysosi hangulatában egyaránt nagy hatású mesternek az V. század utolsó tizedében festett képeivel áll azonos fokon, amelyeken az alakok enerváltabbakká válnak, felépítésük bizonytalanabb, tartásuk lazább a korai képekénél (1. különösen az A. oldal ifjúalakját). A Dinos-festőnek a század végén működött ismert és ismeretlen nevű követői közt a váza festőjét nem könnyű közelebbről meghatározni. A Giudice-gyűjteménynek nemrégiben az agrigentói városi miizeumba került kehely-kratérján a férfialakok belső rajzának vonalai, a jellegzetes repkénykoszoriik, a fő jelenet fölötti mezőben levő borostyánlevelek, thyrsosok, női ruhaszegélyek, a férfi- és nőalakok arcának profilrajza annyira hasonló a budapestihez, hogy esetleg elképzelhető, hogy a budapesti skyphos is ugyanettől a kéztől, a gyűjteményében két vázáját őrző szicíliai műkedvelő régészről elnevezett Giudice-festőtől való.

7 Négy eddig ismert vázája mind a Dionysos-körből veszi főképének tárgyát, s egészükben még szorosabbra vonják a szálakat, amelyek már a budapesti vázát egymagában is a Dinos-festő 6 Róla és a századvég vörösalakos vázafestészetéről 1. elsősorban H a h 1 a n d, W. : Vasen um Meidias. Berlin, 1930 ; Ua. : Studien zur attischen Vasenmalerei um 400. Marburg, 1931; B u s c h o r, E. : Griechische Vasen. München, 1940. 220 — 237; Richter, G.M.A. : Attic Red-figured Vases. New Haven, 1946. 139 — 153 ; R u m p f, A. : Malerei u. Zeichnung (Hdb.d.Arch.) München, 1953. 111 — 126, és az egyes festők műveiről Beazley, J. D. : ARV. 7 L. róla Beazley, J. D. : i.m. 843 — 844 és P a r i b e n i , E. : Enc. Arte Antiea III. Roma. 1960. 921. Két kratérje most a Giudice-gyűjteménnyei az agrigentói Museo Civico-ba került. A Héphaistos és Dionysos symposionával díszített kráterről (Beazley könvve óta) : Metzger, H. : Les représentations dans la céramique attique du IV

e siècle. Paris, 1951. 125 — 126. old., 33. sz. és XVI. tábla, 1. kép; Walter, H. : Vom Sinnwandel griechischer Mythen. Waldsassen, 1959. 22. old., 15. kép (mindkettő az A. oldal). A főoldalán Théseust és a bikát ábrázoló kráterről : Enc. Arte Ant. III. 920. old., 1149. kép (az A. oldal nyakdísze) ; vö. B r o m m e r, F. : Vasenlisten zur griechischen Heldensage. Marburg/ L., I960'-. 195. old., 45. sz. A két péliké : L u 11 i e s , R. : Eine Sammlung griechischer Kleinkunst. München, 1955. 31 — 32. old., 30 — 31. tábla ; a Si lén os elfogatását ábrázoló pelikéhez vö. még B r o m m e r, F. : i.m. 369. old., 8. sz. — Sir John Beazley, szíves levélbeli közlése szerint, egyetért a váza V. század végi datálásával és a Dinos-festő köréhez kapcsolásával, de a mestert inkább a «Louvre G 433 festo» közelében keresi, anélkül, hogy bárkivel is azonosítaná az ismert mesterek közül.