Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 22. (Budapest 1963)
KATONA IMRE: Bruegel: Keresztelő János prédikációja
ilyen, vagy olyan formában felmerül. Nem véletlen, hogy a kép már a XVI. század második felében— kevéssel Bruegel halála után — Magyarországra kerül, 79 ahol a XVI. századi viszonyok a különbségek ellenére is sokban hasonlítanak a korabeli németalföldi helyzethez. Itt is a nemzeti erők összefogása a történelmi helyzet diktálta főkérdés. A kép agitatív erejét igen jelentős mértékben fokozza a maga nemében páratlan kifejezőmód. Van Man dértől tudjuk, hogy Bruegel maga is ezt a képét tartotta legjelentősebb, legkváldásosabb alkotásának, mert úgy vélte, ebben a művében sikerült a legbensőbb emberi érzelmeket kifejeznie, a legbensőbb pszichikai megnyilvánulásokat megragadnia. Valóban csodálatos az a művészi képesség és megjelenítőerő, mellyel Bruegel a különböző lelkiállapotokat, érzelmi megnyilvánulásokat megragadja, ábrázolja és az eszmei mondanivalóval összefüggésbe rendezi. Az ábrázolás mögött lehetetlenség észre nem venni, hogy a művészt nemcsak zsenialitása segítette, hanem a mélyen átélt vallási élmény intenzitása ihlette a kép alkotásában. A kép szerkezete, kompozíciója kitűnően érvényesíti a cselekmény tér és időbeliségét, az alá és fölérendelés ábrázolási követelményeit. A színek élénksége, tarkasága a részletek aprólékossága mellett a cselekmény és a kompozíció szigorú rendje jellemzi a képet. Egyesek a kép életvidám, tarka-barka színeit emlegetik és színhatásában a tavaszi vadvirágcsokorhoz hasonlítják. Valóban szembeötlő a kép színbeli gazdagsága, azonban ha ezek a színfoltok virágokhoz hasonlíthatók, nem vadon nőtt virágok ezek, hanem a hozzáértő gondos kertész dús talajból sarjasztott virágai, amelyek színességükkel alárendelten szolgálják a művész szándékát, a mondanivaló súlyosságát, ünnepélyességét és a szerkesztés szigorát. A szemlélőt lenyűgözi a kompozíció monumentalitása, a cselekmény dinamizmusa. A Keresztelő János prédikációjának gondos elemzése nyomán nemcsak Bruegel művészi zsenialitása, megdöbbentő művészi tudatossága, páratlan szerkesztő művészedé, a legnagyobb művészeket jellemző pszichológiai hozzáértése és ábrázolókészsége bontakozik ki. hanem eszmevilága, kora problémáiról alkotott felfogása is. A kutatásban újra és újra előbukkanó kérdés Bruegel művészetének kora társadalmi valóságához való viszonya. Erre a kérdésre; a kutatás történetében többféle, egymással ellentétes válaszokat találunk. Vannak, akik Bruegolt kizárólag spirituális forradalmárnak tartják, aki a bűn és az ostobaság ellen lázad fel, lázadása azonban kizárólag lelki alapon történik. Mások szerint lehetetlen különválasztani Bruegel műveiben a társadalmi és morális kritikát, s a metafizikát, mert mindhárom benne foglaltatik azokban. Egyesek pedig Bruegel műveiben a társadalmi kritikát tartják legjellemzőbbnek és mint forradalmár művészt ábrázolják. Sajnos azonban ezek a vélemények nélkülözték a kérdéses kép tükröződésének módszere-5 vizsgálatát, melynek fontosságát Bertram is — aki élete különböző szakaszaiban többféle, egymással ellentétes álláspontot képviselt Bruegel forradalmiságínak kérdésében — elkerülhetetlennek tartja Bruegel valóságnak megfelelő interpretálásában. « lobban magyarázzák Bruegelt saját művei, mint a számos különböző magyarázat, mely róla és műveiről a nemzetközi irodalomban létrejött, s melyek művészetének lényegét vélték megragadni.* Bertram elveti a műalkotások öncélú elfogadását és az olyan törekvéseket, melyek « in the name of art for art's sake » alapon közelítik meg a művészt és alkotásait. Kötelességünknek érezzük az üzenet, a közlés, vagyis a gondolat keresését a művekben — írja. 80 Úgy érezzük, a Keresztelő János elemzése során sikerült megvilágítanunk azt a tanuságtételt, melyet maga a mű tesz alkotója forradalmisága, mellett. KATONA IV RE 79 A kép idekerülésének körülményeivel külön tanulmányban foglalkozunk. 80 Bertram, A.: Pieter Bruegel the Elder. London— New York, 1949. 4.
