Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 22. (Budapest 1963)
KATONA IMRE: Bruegel: Keresztelő János prédikációja
ismét a reménytelenség, kilátástalanság önkínzó érzése lesz úrrá. Az ebben az időben festett Vakok című képén is ez a lelkiállapot fejeződik ki. A képen mintha Esaiás próféta szólna az emberekhez : «... messze távozott tőlünk az ítélet, ós az igazság nem vészen körül minket. Várjuk a világosságot ; de ismét sötétség vagyon : a fényességet várjuk ; de imé nagy homályosságban járunk. Tapogatjuk, mint a vakok a falt, és mint akiknek szemek nincsen : a képen tapogatunk, megütközünk délben is, mint estve ; kietlen helyeken vagyunk, mint a halottak* (Esaiás, 59 : 9—10). Ezek a gyakori válságok különösen fogékonnyá teszik Bruegelt az anabaptista tanítások iránt. A Keresztvivő tanúsága szerint — mint ezt Auner is kimutatta — már 1504-ben az anapabtizmus hatása alá kerül. 7 ' 5 Nem sokkal ezután, 1565-ben a Brüsszelben festett Hónapok-ciklus egyes képein — mint a Nyár-on és az Osz-ön — szintén ezek a hatások érződnek. Érdekes módon már Fritz Novotny észrevette, hogy a Hónapok-sorozatra nem a naturális ábrázolás jellemző, mint inkább a művész önkényes belső magatartásának kifejeződése, A termés beérése, a betakarítás és a begyűjtés a világvég, az utolsó-ítélet ismert prófétai szimbólumai (Joel, 3 : 11—14). Ezek a művek Bruegel eszmei fejlődésének egyes jellemző állomásai, mely fejlődés egy évvel később, az 1560-ban festett Keresztelő János prédikációjában éri el kiteljesedését. Fejlődésében sok az egyenetlenség, ellentmondás ; a kilátástalanság, az optimizmus, a kétségbeesés és a fellángolás váltogatják egymást. Nyelvezetének bonyolult, nehezen, vagy egyáltalán nem érthető szimbolikája — mely egy bizonyos fokig még a Keresztelő János prédikációját is jellemzi — jogosan kelt egyes kutatókban olyan érzést is, hogy Bruegel képeiben a valóság elemein és részletein túlmenően a művész elszigeteltsége és spirituális problémái jutnak érvényre. Egyesek — mint Wolf gang Stechow— még azt az állítást is megkockáztatja, hogy Bruegel az embert — ellentétben a reneszánsszal — nem szabad akarattal rendelkező lényként ábrázolja, hanem olyannak, akit a hit, a tradíció és az előítéletek korlátai jellemeznek, irányítanak. 77 Helyesen és találóan emeli ki azonban Novotny, hogy Bruegel minden idegenszerűsége csak látszólagos, s nem fölé, hanem alárendelt viszonyban van természetes egyszerűségével. mondanivalója tisztaságával. Stechowval egyetérthetünk abban, hogy Bruegel művészetének elsődleges összetevői a hit, a tradíció és a társadalmi állásfoglalás, a társadalmi hovatartozás meghatározottsága. Azonban e komponensekot nem lehet elszigetelten, egymástól elszakítva vizsgálni, hanem látni kell szerves összefüggésüket egymással, egységüket Bruegel művészetében. Bruegel a hittel, a hagyománnyal és társadalmi állásfoglalásával nem kényszeríti korlátok közé, nem köti gúzsba az általa ábrázolt embereket, ellenkezőleg, az általa követett vallási tanítások módot adnak arra, hogy az emberek, a hívek elnyerjék isten országát, amely azonban itt nem pusztán spirituális, hanem konkrét társadalmi lehetőség, perspektíva. Ellentétben a reformációs mozgalmak, elsősorban a kálvinizmus és zwinglianizmus az eleveelrendelésről szóló tanaival, amelyek metafizikusán szemlélik az egyén sorsát, a társadalmi állapotokat és konzerválják ezeket, Bruegel Keresztelője mindazokat bűnbocsánatban részesíti és az elkövetkező új rend tagjaivá avatja, akik szabad belátásból, meggyőződésből vállalják a szükséges transzmissziót : a keresztségét. Bruegel alakjai sokkal felszabadultabbak, mozgási és cselekvési szabadságuk korlátlanabb, mint a predestinációs vallások híveié és útjuk a feudalizmusból kivezető társadalmi célkitűzések felé tendál. Tehát Bruegel alakjai éppen az említett komponensek miatt reneszánsz jellegűek még akkor is, ha a művész többnyire az 7(! Uo. 103. 77 S t e c h o w , W. : Pieter Bruegel. München, 1954. 5—6.
