Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 22. (Budapest 1963)
KATONA IMRE: Bruegel: Keresztelő János prédikációja
Münzer Tamás és Leydeni János fanatikus követői, akik a mennyei Jeruzsálemet tűzzel és karddal akarják megvalósítani, hanem az alázatos és békeszerető hívek személyes megengesztelődésre törekvő gyülekezete. Tanításaikat már nem a nagy világfordulat és az ezzel kapcsolatos világégés várása jellemzi, hanem az életélvezés egyszerűségének és a szigorú erkölcsi fegyelem visszaállításának gondolata. Bár tanításaik hátterében még fel-fel tűnik a világvég eljövetelének gondolata, de ez egyre inkább elveszti szociális tartalmát és belső forradalmiságát. 21 Auner tehát eljut odáig, hogy a Keresztelő János prédikációját anabaptista indítékok hozták létre, azonban valójában nem jut el az anabaptista mozgalom lényegének, célkitűzésének felismeréséig. Míg mások — különösen Bruegel korai kutatói — már kiemelték Bruegel harcosságát, noha ezt vélt kálvinizmusából vezették le, addig Auner felismerve ugyan Bruegel anabaptista voltát, az anabaptizmust éppen belső lényegétől, harcosságától fosztja meg, s ezzel tulajdonképpen — akarva akaratlanul — a régebbi kutatások eredményeihez kanyarodik vissza. Tehát az eddigi Bruegel-kutatások kettős eredménnyel jártak. így — főleg a korai kutatóknál — az a felfogás terjedt el és szilárdult meg, hogy Bruegel kora toleráns-humanistáival2 nemcsak személyileg, hanem eszmeileg is összeköttetésbe került, mint ezt Ortelius és Coornhert eszmei hatása bizonyítja. E momentumot különösen Tolnay Károly és A. E. Popham tartja fontosnak Bruegel eszmei hovatartozásának kérdésében. Ezek szerint Bruegel a humanizmussal rokonszenvező kálvinizmus híve volt. Auner úgy látja, hogy Bruegel a Münzer Tamás és Leydeni János radikalizmusától messze elkanyarodó, a kor szociális mozgalmaival szemben közömbös, erejét és jelentőségét vesztett anabaptista szekta híve volt. Tehát, míg az előbbi felfogás Bruegel kálvinizmusának radikalizmusát emeli ki, M. Auner Bruegel anabaptlzmusának opportunizmusát hangsúlyozza, így egy újabb ellentótpárral bővült és vált bonyolultabbá ez az amúgy is rendkívül tarka, ellentétekkel teli kép, mely Bruegelről kialakult a régóta folyó kutatások nyomán. A Bruegel világnézetének elemzésében jelentős szerepet játszó, a paraszti tömegekre támaszkodó münzeri irányzat helyét és szerepét a német történetírás évszázadokon át igyekezett meghamisítani. Günther Franz 1983-ban, közvetlenül a fasizmus uralomra jutása után írt könyvében nem a tényekre, hanem inkább saját feltevésére alapozva, a tömegek forradalmi tevékenységét úgy tünteti fel, mintha az a régi jogokért folytatott harccal lenne egyértelmű. A nép igazi vezéreit lázadóknak és kommunistáknak nevezi. A fasizmus erői és az azokkal szemben álló, a demokratikus átalakulás irányába ható erők közti harc kétféle, egymással ellentétes Münzer kép létrejöttét eredményezték. A haladó tábor az igazi Münzer alakját rajzolta meg, hogy odaállítson a németek elé egy vérükből eredő, tömegekre támaszkodó, elszánt forradalmi harcost. A konzervatív, nem utolsósorban a fasiszta tábor szintén rajzolt egy Münzer-képet, hogy elrettentse a tömegeket a forradalomtól. A demokraták is csak fenntartásokkal, megszorításokkal tették magukévá Münzert és tanításait. Ezek a német demokraták a nagy- és közép polgársághoz tartoztak, Münzer pedig tagadhatatlanul a parasztok és a városi plebejusok vezére volt —, elsősorban az ő érdekeiket képviselte. A Münzer-kutatás akkor lépett új szakaszba, amikor annak az osztálynak a képviselői jelentek meg a politikai és a tudományos élet küzdőterén, mely osztály Münzer forradalmához annak idején a legfőbb társadalmi erőt szolgáltatta. Marx, Engels és 21 Uo. 110-111. 22 P o p h a m, A. E. : i. m.
