Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 21. (Budapest 1962)
PIGLER ANDOR: Megjegyzések németalföldi képmásokhoz
Künstle és Louis Réau 1 a témával kapcsolatban fel sem veti a jobb- és baloldal problémáját. Azt mondhatná valaki, hogy ha a művészeknek csak két lehetőség között kellett választani, eljárásuk egyöntetűsége nem eshet olyan súllyal a latba, mint amilyen meggyőzően kétségtelen lenne az « összebeszélés » ténye három, vagy több választási lehetőség mellett. Hátha csak « véletlen » juttatta az esetek túlnyomó többségében a főhelyet Ádámnak, illetve férfiutódainak ? Bár a dolog természetéből következőleg csakugyan tertium non datur, a szóbanforgó szabályszerűség — minden kivétel ellenére is — főleg azért nem minősíthető esetleges jelenségnek, mert összhangban áll az imént említett, bibliai eredetű, illetve egyházi vonatkozású tételekkel, amelyek oly irányító jelentőséggel bírtak a mondott századokban. Az előkelők kettős síremlékei túlnyomórészt az említett elhelyezésben mutatják a házastársakat a tumbán fekve, akár még mint élőket, akár a halál eufémisztikus alakjában, bizonyos átmeneti állapotban álom és élettelenség között. Mindkét válfajnak csak két-két, nagyon ismert példáját említjük, szándékosan messzefekvő kultúrkörökből választva ki azokat : egyrészt Oroszlán Henrik herceg és Matilda, 1230 körül (Braunschweig, dóm) és Lotharingiai Ferenc császár és Mária Terézia, 1754 (Bécs, kapucinus templom), másrészt Lodovico il Moro és Beatrice d'Esté (Pavia, Certosa) és a XVI. századi királysírok Saint-Denisben. Ami kivétel akad, az viszonylag csekélyszámú. Ezek egyrészt megerősítik a szabályt, másrészt azt bizonyítják, hogy házastársak ábrázolásakor a két fél elhelyezésének említett mikéntjében csupán szokásjog, nem pedig írott törvény érvényesült. Hogy például Walter von Glizberg erfurti síremlékén, a XIII. század végén, vagy az 1432-ben elhunyt Ulrich von Teck herceg síremlékén Mindelheimben miért a feleség került a heraldikai jobboldalra, bizonyára annak tulajdonítható, hogy a feleség megelőzte férjét a halálban. Az említett szokásjog tehát nem volt feltétlenül kötelező, s bizonyos körülmények között esetleg más szempontok, érdekek megelőzhették. Hasonló jelenséggel találkozunk az egyházi ikonográfia egyes típusainál. A Kálvária-ábrázolások túlnyomó többsége Máriát a megfeszített Krisztus jobbján mutatja, de a XVI. századtól kezdve van kevésszámú példa ennek ellenkezőjére is, így Tintorettónál és Paolo Veronesénél. Az egyház ebben a vonatkozásban a szent szereplők kivételes elrendezését is megtűrte, hallgatólagosan. Az angyali üdvözlet jelenetében az angyal hagyományos helye a heraldikai jobboldal volt, de ugyancsak a XVI. század meghozza ennek ellentétét, egy-egy kivételt Andrea del Sartónál (Firenze, Pitti), Tizianónál (Treviso), Lorenzo Lottónál (Recanati), Federigo Baroccinál (Vatikán). 2 A XVII. században, amikor az egyház mind hangsúlyosabban mutat rá az Istenanya szerepére a megváltásban és minden teremtményt megelőző rangjára, feledésbe merül a régi norma, s az angyaltól általában az Annunciata veszi át az « előkelőbb » helyet, a heraldikai jobboldalt. A legutóbb említett példák tanúsága szerint szakrális jelentőségű képzőművészeti témák szereplőinek beállítása is idővel lényeges változáson mehet keresztül. Mennyivel inkább magától értetődő a szokásoknak és íratlan szabályoknak átlépése •Künstle, K. : Ikonographie der christlichen Kunst, I. Freiburg i. Br., 1928. 274—279. R é a u , L. : Iconographie de l'art chrétien, II, 1. Paris, 1956. 78, 79. Valamint az újabb ikonográfiái lexikonok, mint pl. Reallexikon zur deutschen Kunstgeschichte, I. München, 1937. 147 —151, és A u r e n h a m m e r, H. : Lexikon der christlichen Ikonographie. Wien, 1959, 38. Mennyire elkerülte az újabb művészettörténet figyelmét az említett ikonográfiái törvényszerűség, mutatja az a körülmény, hogy Antonio Rizzo szoborpárját most is nemegyszer reprodukálják felcserélt sorrendben, így pl. PopeHennessy, J. : Italian Renaissance Sculpture. London, 1958. Pl. 130, 131. 2 R é a u, L. : i. m., II, 2. Paris, 1957. 182.
