Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 18. (Budapest 1961)

RADOCSAY DÉNES: A magyarországi gótikus faszobrászat határkérdéséhez. II.

de az Űrkoporsó figuráinál fiatalabb,

23 végül az a feltámadt Krisztus, amely ismét gótikusként jelentkezett irodalmunkban s amelyről nem sokkal később — akárcsak az iglói (Spisská Nová Ves) keresztről — barokk eredete bizonyosodott be.

34 Ez utóbbi három vezet utolsó emlékünkhöz, a garamszentbenedeki Szt. János tálhoz (54. kép).

35 Barokk-kori születésének valószínűsítője az a két utóbbi Krisztus szobor, amely a Garamszentbenedeken sem ismeretlen gótizáló törekvésekről vall, — meggyőző bizonyítója pedig a pompás, 1500 táján készült tajói (Tajov) Szt. János tállal (55. kép)

36 vonható párhuzama. Képük egymás mellé helyezése szükségtelenné teszi az alaposabb érvelést, utaljunk ezért csak röviden a garamszentbenedeki faragványon ismét túl szabályosan, élettelenül és stilizáltán jelentkező gótikus jegyekre. Ezekre figyelve válik nyilvánvalóvá, hogy szorosabb rokon-szálak fűzik őt a XVII. század gótizáló emlékeihez, mint a későgótika remek realista érzékkel, őszinte és közvetlen művészi invencióval faragott tajói János fejéhez. Végezetül : nyomában vetődik fel a vele kapcsolatban említett s eddig közzé nem tett szebellébi (Sebechleby) és jánosgyarmati (Jánova Lehota) Szt. János tál

37 középkoriságának, vagy a barokk századból való származásának sorozatunkat záró kérdése. Eelsorakoztatott szobraink kvalitásai változóak. Ez magyarázhatja, hogy kutatásunk csak szűkszavúan beszélt eddig róluk, vagy többjükről hallgatott. A gótika XVII. századi utóélete és hatása korábban sem volt ismeretlen, de a jelenség behatóbb megtárgyalására, emlékei összegyűjtésére máig nem került sor. Alaposabb tanulmányozásra sem a középkor, sem a barokk vizsgálói nem érdemesítették. Pedig az emlékcsoport szerényebb esztétikai értékeivel is jól példázza, hogy egy-egy stíluskorszak éppen nem jelentős és éppen nem jellegzetes alkotásai miként vethetnek új fényt hiányosan ismert, de kellő figyelmet érdemlő fejlődéstörténeti oltárok Bars és Turóc vármegyében. A Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye XLV, 1911. 547. 33 Divald K.: id. m. 547. (gótikus). 34 Magyarország műemléki topográfiája I. Esztergom műemlékei I. (szerk. Genthon I.) Budapest, 1948. 154. old., 157. kép. A gótikus formák továbbélésére vonatkozóan lásd még, Baranya y, H.; Der Krucsay-Altar in Nyírbátor. Acta Históriáé Artium VI, 1959. 368 és BaranyayH.: A nyírbátori minorita-templom berendezése. Művészettörténeti Értesítő IX, I960. 217 — 218. Azonos problémáról szól, Metz, P.: Spätgotische Reminiszenzen in der Plastik des deutschen Barock. Festschrift Friedrich Winkler. Berlin, 1959. 330—339. 35 Magyarország műemléki topográfiája I. Esztergom műemlékei I. (szerk. Genthon I.) Budapest, 1948. 152. old., 173. kép. 36 Divald K.: A besztercebányai múzeum kalauza, Budapest, 1909. 95; Divald K: Zólyom vármegye csúcsíveskori szárnyasoltárai. A Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye XLIIÏ, 1909. 123, 134. old., 1. kép ; M i h a 1 i'k J.: „A műemlékrestaurálás pszichológiájához." Múzeumi és Könyvtári Értesítő VI. 1912. 302 — 304 ; Divald K.:A besztercebányai múzeum gyarapodása. Múzeumi és Könyvtári Értesítő VII, 1913. 232 ; Divald K.: Felsőmagyarország gótikus szárnyasoltárairól. Az O. M. Szépművészeti Múzeum Évkönyvei III. Budapest, 1924. 28. old., 5. kép ; G e n t h o n L: Régi magyar faszobrok. A Műgyűjtő III, 1929. 275 ; Péter A.: A magyar művészet története'I. Budapest, 1930. 159 — 160. old., 85. kép; Genthon, S.: Meister M S. Ungarische Jahrbücher XII. Berlin—Leipzig, 1932. 27; H ekler, A.: Ungarische Kunstgeschichte. Berlin, 1937. 62 ; Vystava staré umëni na Slovensku. Praha, 1937. 236a sz.; S c h ü r e r, O. — W i e s e, E.: id. m. 79, 197, 202 ; Kampis A.: id. m. 132. old., kép: 301. old.; Gerevich L.: A felvidéki szobrászat stílusfejlődése. (Kny. Szépművészet). Budapest, 1943. 17 ; L'art ancien en Tchécoslovaquie. Musée des Arts Décoratifs. (Paris), 1957. 257. sz. 37 Divald K.: Csúcsíveskori szárnyasoltárok Bars és Turóc vármegyében. A Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye XLV. 1911. 540. A Jánoshegyen említett vörösréz Szt. János tállal kapcsolatban ugyanezen kérdés vethető fel.