Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 17. (Budapest 1960
GARAS KLÁRA: Carlo Innocenzo Carlone
ezeken a területeken kétségtelenül éltek a művészetek polgári-népi helyi hagyományai, a katolikus és monarchikus hatalmi törekvéseket támogató barokk művészet meghonosítására idegenből kellett művészeket behívni. Minthogy ugyanekkor Itáliában e fejlődés már régen túl volt kibontakozási szakaszán s a kitűnő felkészültségű mesterek egész hada állt rendelkezésre a XVII. század utolsó negyedétől, de különösen a XVIII. század első felében az itáliai építészek, szobrászok, festők és stukkátorok elárasztották Európát, mindenekelőtt az ellenreformáció által meghódított területeket. Mindenütt feltűntek, ahol a katolikus restauráció s a központi hatalom kiépítése nagyobb lendületet nyert s végigkísérték a fejlődés útját, az első fázisban inkább a nagyszabású egyházi vállalkozások, a következő szakaszban a hatalmas világi építkezések kapcsán. Minthogy valójában monopol helyzetben voltak s egyelőre egyre növekvő igényt kellett kielégíteniük, egész dinasztiák tevékenykedtek az egyes művészeti ágakban, kapcsolataik bonyolult szövevényével hálózva be az egész területet. Legtöbbször hosszabb időre, vagy akár véglegesen is, idegenben telepedtek meg — a legtöbben a század elejétől rohamosan kiépülő császárvárosban, Bécsben 28 — s telephelyükről vándoroltak aztán munkáról munkára, esetleg országról országra, Szülőföldjükre csak rövid ideig tartó látogatásra — s rendszerint meghalni tértek vissza. Szenvedélyesen összetartottak, az idegen városokban valóságos kolóniákat alkottak s családi kötelékek által összekapcsolva széttéphet étlen érdekszövetséget alkottak. 29 A vezető építész, tervező, stukkátor stb. rendesen egész atyafiságát beajánlotta megbízójának s a kialakult művészegyüttesek feladatról feladatra együtt vándoroltak. E módszernek, jóllehet kétségtelenül a felfogás egysége, a kivitelezés egyöntetűsége volt a szerencsés velejárója, hamar megmutatkoztak a hibái is. Az olasz művészdinasztiák jóformán minden tagja — minthogy megélhetése eleve biztosítva volt — művészpályára lépett, s a legjelentéktelenebb is könnyen munkához jutott. Mindez nemcsak hogy nem kedvezett a tehetségek szelekciójának, hanem a konkurrencia hiánya bizonyos önelégültséget, felületességet hozott magával. Az elmondottak lényegében Carlo Carlone pályafutására, életművére is jellemzőek. A XVIII. század elején került Ausztria—Németországba ; megbízói, hatalmuk kiépítésén fáradozó fejedelmek, a monarchia főpapi és főúri támaszai voltak. Feladatai, pályafutásának első szakaszában teljesen ezekhez a körökhöz kapcsolódtak, az újonnan épült palotákat, kastélyokat, dísztermeket dekorálta. Munkáját a feladatok reprezentatív jellegéhez s a megbízók kiemelkedő helyzetéhez mérten igen magasan honorálták s néhány évtizedes németországi munkája alatt tekintélyes vagyont gyűjtött össze. 30 Legtöbbször ő is egy-egy nagyobb olasz művészegyüttes28 A század első felében mintegy 25 olasz festő dolgozott csak Bécsben : Andrea Pozzo, Marc Antonio Chiarini, Gaetano Fanti, Sebastiano Ricci, Giovanni Antonio Pellegrini, Antonio Bellucci, Andrea Lanzani, Antonio Beduzzi, Davide Antonio Fossati stb. 29 Jellemzően pl. a ludwigsburgi munkáknál : Diego Carlone, a mi Carlonenk testvére a vezető építész Paolo Retti apósa, Paolo Retti és testvérei Leopoldo, Ricardo és Livio a dekorációs munkát irányító Frisoni unokaöccsei, a festő Pietro Scotti Frisoni sógora stb. Fleischhauer, W. : id. m. 304. 30 A ludwigsburgi kápolna kupolaképéért 5000, az Ahnengalerie kifestéséért 10 000, a paurai oltárképért 900 Fl-t kapott. Összehasonlításképpen említjük, hogy Daniel Gran egy-egv oltárképéért átlag 400 — 600 Fl-t, Trogernek az altenburgi kupolafreskóért 1900-at, s Maulbertschnek később egy-egy mennyezetképért átlag 2000 Fl-t fizettek. A nagy honoráriumok mellett Carlone jelentős ajándékokban (ar anymedaillónok etc.) is részesült s Füssli tanúsága szerint Itáliába való hazatértekor mintegy 250 000 Fl megtakarított pénzzel rendelkezett.
