Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 16. (Budapest 1960)

KÁKAY SZABÓ GYÖRGY — RADOCSAY DÉNES: A kissszebeni főoltár szárnyképei

történeti rajzát, az e területen rekonstruált mester-oeuvre-ket kisebb vagy nagyobb mértékben módosítani fogják. Bizonyos, hogy az a korábbi szemléletmód, amely Sáros területét a szepességi és a kassai művészet kevéssé jelentős függvényének tekintette, helyesbítésre szorul majd. A sárosi művészet rangja-emelkedésének, fontossága-növekedésének a kisszebeni főoltár szép képei mellett más emlékek is indítói lesznek, említsük e helyen csupán a kisszebeni Angyali üdvözlet oltár pompás szobrait. S bár e sárosi művészet szerves, belső fejlődéstörténete ma még megíratlan, mégis, és már ma is, kétségtelennek tűnik, hogy ez, fejlődése bizonyos szakaszaiban a szepességivel vagy a kassaival egyenrangút alkotott. Természetesen nem függetlenül tőlük, de nem is az alacsonyabbrangú tanítvány szerepében, hanem velük együtthaladó, gyakran egyenértékű társként. Ahogy ma — öt tábla ismeretében — nem határozhatók még meg hiánytalanul a közelebbi rokonsági kapcsolatok, úgy nem gombolyíthatók fel a messzebb vezető stílusösszefüggések szálai sem. A távolabbi hatókör szemléltetésére csupán egy példát idézünk : a krakkói Múzeum Narodowe őrizetében levő Dobczyce-i Heródes lakomáját (43. kép). Ennek témája, kompozíciója is közeli rokon a kis szebeni Keresztelő Szent János Heródes előtt festményével. A képforma különbsége ellenére is azonos kompozíciós szerkezetük : az asztal elhelyezése, az asztal mögött ülő és az asztal előtt látható két-két figura, valamint a baloldalon megjelenő Szent János, illetve Salome elrendezése. Az azonos kompozíciós keretben egyes motívumok pontosan ismétlődnek is : az asztal előtti apród a magas serleggel, Heródes koronája és kéztartása, a terített asztal egyes csendéleti elemei ; majdnem azonos az előtérben térdelő, bort merítő ifjú mozdulata ; rokon jegyek jellemzik a két festmény szereplőinek arcvonásait is. A hasonlóságok és azonosságok bizonyítják kettőjük szoros kapcsolatát. Kvalitásbeli, jelentőségbeli különbségeik adnak választ az adó és átvevő kérdésére, nem lehet vitás, hogy a szerényebb tehetségű lengyel festő tanult a kisszebeni főoltár jól felkészült műhelyében. Az említett lengyel tábla jelzi oltárunk stílusának távolabbi hatóterületét. Emlékünk a lengyel—magyarországi művészeti összeköttetésekről tanúskodó alkotások sorozatához illeszkedik, sőt ez összeköttetések jelentős elemének bizonyul, s e kapcsolatok feltárása terén a még mindig bőven adódó tennivalókra is figyelmeztet. Említsük e helyütt újabb adalékként a Stary Saez-i Krisztus siratása triptichon középképének rokonságát a liptószentmáriai R N festő stílusával, vagy a Szczepanow-i két oltárszárny (az előbbi triptichonnal együtt a Tarnów-i Múzeumban) valószínű és még megvizsgálandó kapcsolatait — talán a női arctípusok tanúskodnak erről — a berki Magdolna oltár szárny képei vei. RADOCSAY DÉNES 10* 13 5