Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 16. (Budapest 1960)

KÁKAY SZABÓ GYÖRGY — RADOCSAY DÉNES: A kissszebeni főoltár szárnyképei

A KISSZEBENI FŐOLTÁR SZÁRNY KÉPEI Restaurálás A Szépművészeti Múzeum gyűjteményei a második világháború utolsó éveiben vándoroltak az óvóhelyre s festményeink zöme közel három évet töltött e helyiségekben. A kényszerű elhelyezés, a nem kielégítő szellőzöttség, a beton-padló, a raktár zsúfoltsága — szükségszerűen kisebb-nagyobb rongálódásokat okozott gyűjteményeinkben. E rongálódások azonban nem voltak súlyosak, s veszélyeztetett festményeink konzerválása, restaurálása a háborút követő néhány éven belül megtörtént. A viszonylag szerencsés háborús raktározásnak csupán egy siílyosabb áldozata akadt. Az 1500-as évekből származó kisszebeni főoltár jobboldali forgatható szárnyát a nem kielégítő elhelyezés komolyan megviselte, a négy, kétoldalán festett tábla nyolc képmezője közül két tábla, vagyis négy képmező, aggasztó állapotban került műtermembe (Szt. János remetesége, Heródes lakomája, Ecce Homo, Krisztus és a 12 apostol). E két táblán az enyves kréta-alap penészedni kezdett, az alapozás a nedvesség hatására megduzzadt s fenyőfa deszkájától sok helyen elvált, helyenként felhólyagozóclva le is hullott. Sőt az egyik, több deszkából összerótt fatábla (János remetesége, Ecce Homo) egy helyen szójjelvált és meg is vetemedett. Ilyen körülmények között az első feladat a nagyméretű (320 x 177 cm) oltárszárny súlyosan beteg két táblájának az épen maradt két táblától való elválasztása volt, s ezért a szárny közös keretét lombfűrésszel elfűrészeltük. A következőkben került sor a sérült festékréteg biztosítására. Beteg tábláink kétoldalt festettek és erősen deformáltak, ezért festékrétegük vasalással nem rögzíthető. A mintegy négy évvel ezelőtt megkezdett és még hosszabb időt igénylő munka folyamán a négy festményt — a rongálódás meghatározta egymásutánban — új táblákra helyezem át. A kisszebeni főoltár helyreállítása során a két súlyosan beteg tábla restaurálása az egyik feladat csupán, a másik s régóta időszerű feladat a táblákat borító barokkkori átfestések eltávolítása. E munkálatokat a Krisztus keresztelését ábrázoló táblán még 1938-ban megkezdtem, de akkor részben más teendők, majd a háborús események miatt abbahagytam. A megakadt munka folytatását mintegy négy évvel ezelőtt a főoltár teljes helyreállításának programja tette ismét időszerűvé. Ezúttal az újonnan feltárt festmények restaurálásának menetét kívánom röviden ismertetni. Néhány rövid kísérlet kiderítette, hogy a barokk-kori átfestés rendkívül nehezen oldódik és hogy alatta piszkos, fekete színű réteg húzódik, ami vékony voltához képest igen nehezen enged az erős oldószereknek is. Ennek eltávolítása után azonban az eredeti zománcos festékréteg ragyogó színekben és kiváló állapotban bukkant elő (36—42. kép). Nyilvánvaló, hogy annak idején á festmények megfeketedése, bepiszkolódása indította a táblák átfestőjét az egyes jelenetek teljes átmázolására. Nem ismervén