Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 16. (Budapest 1960)
BOSKOVITS MIKLÓS: Bolognai „Imago Pietatis”
last — meg a hozzájuk fűződő búcsúkat is — egy képtípusba foglalják össze, annál is inkább, mert éppen a római S. Croce in Gerusalemme templomban is őriztek a szenvedés ereklyéiből néhányat. 15 Figyelemmel kísérhetjük ezt a fejlődést az emlékeken is. Az „arma Christi"nek búcsúval együtt megjelenő legrégibb dokumentuma egy a villersi cisztercieknél (Brabantban) 1320-ban írott szöveg, ahol az ,, Imago pietatis" ábrázolását még hiába keressük, jóllehet az utóbbi ábrázolásnak ebben az időben a síremlékeken különösen elterjedt alkalmazása arra enged következtetni, hogy a hozzá kapcsolódó búcsúk is közismertek voltak már. 16 Egy 1350 körüli angol kézirat az additív jellegűen előadott kompozícióba belekapcsolja már a gregoriánus Krisztus-típust, de csak mint a jelvények egyikét, különösebb hangsúly nélkül. 17 Roberto Oderisi ugyanebből az időből származó képén viszont már a kialakult képtípus áll előttünk : a kompozíció középpontjában a szenvedő Krisztus sírjából kiemelkedő alakját a passió eszközeinek és eseményeinek csaknem teljes felsorolása veszi körül. 18 Az elrendezés egyes részleteiben még nem szilárd. így például a mélységbeli rétegeződós nehézségeinek elkerülésére a festő Máriát és Szt. Jánost Krisztus koporsójába állítja, Hiányzik a búcsúszöveg is. Mégis, a fejlődés a továbbiakban lényegesen már nem változtat ezen az ábrázolási módon, és alkalmazásával találkozunk még a XVI. században is. A figurális csoport belső összefűzésének szempontjából viszont ismereteink szerint először mutatja a később Velencében oly gyakran használt típust a Szépművészeti Múzeum új szerzeménye. De a XVI., sőt már a XV. században vannak új kompozíciós megoldások is. A szenvedés jelképeinek szimbólumokként való felsorakoztatása ellentétben áll az egész ábrázolás realisztikus igényével, így a festők igyekeznek ezeket is valamilyen történeti összefüggésbe állítani, Szt. Gergely pápa miséjének vagy a Keresztről levétel ábrázolásához kapcsolni. 19 15 A Szt. Kereszt, Krisztus ruhája és az ecetes szivacs egy-egy darabkája, egy szög és néhány tüske, továbbá a megkorbácsolás oszlopa és a Szent Sír egy darabja volt itt látható. Vö. E n d r e s, J. A.: id. m. 155. és K ü n s 11 e, K.: Ikonographie der christlichen Kunst. I. Freiburg/Br. 1928. 488. 16 A villersi kézirat jelenleg Bruxelles-ben van, Bibl. roy. Ms. 4459 — 70. Lásd : Berliner, R.: id. m. 48 skk. — A halott Krisztus ábrázolása a szemlélőt a holtakért való közbenjárásra emlékeztette, s így az ezek számára elnyert búcsúk megerősítését láthatták benne. Talán ez a magyarázata a síremlékek oldallapján feltűnő ,, Imago pietatis"-nak. Az arma-nak külön ábrázolásával is találkozhatunk : Bartolommeo Pellerano da Camogli 1346-ra datált képén a palermói Képtárban, amelynek predelláján egy vallási egyesülés tagjai hódolnak a szenvedés eszközeinek csoportja előtt (repr.: Van Marie, R.: id. m. V. 185. kép). 17 British Museum, Royal MS, E VI. — Vö.: Berliner, R.: id. m. 51. 18 A kép jelenleg a Fogg Art Museum tulajdonában (Cambridge, Mass.) van. Lásd róla: Quint a val le, A. O.: Un dipinto giovanile di Roberto d'Odcrisio. Bollettino d'Arte XXVI, 1932. 230 skk. és Berliner, R.: id. m. 55. 19 Rudolf Berlinerrel szemben úgy gondolom, hogy az Oderisi képe által megjelenített típussal párhuzamosan fejlődött egy másik is, amely a szenvedő Krisztus mellett csak a néhány legfontosabb eszközt tüntette fel, és rendszerint elhagyta mellőle a sirató Máriát és Szt, Jánost. Ezt látjuk egy Berenso n-tól Jacopo di Cione-nak tulajdonított táblán a predellaképben (repr.: Dcdalo XI, 1931. 1056), a második Turino Vanni vatikáni Szt. Margit oltárának oromzatán (repr.: V a n M a r 1 e, R.: id. m. V. 163. kép), a bressanonei kolostor falán (repr.: M o r a s s i, A.: Storia della Pittura nella Venezia Tridentina. H. n. é. n. 427), vagy Quirizio da Murano-nak a velencei Accademiaban levő tábláján (repr.: Critica d'Arte IV, 1939. 36), hogy csak néhány jellemző példát említsünk. Mint az utóbbiból látszik, ez a típus tovább él még a XV. században is, miközben egymásután jönnek létre a kompozíció teljesnek mondható példái, Lorenzo Monaco freskója
