Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 16. (Budapest 1960)

SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY: A C. A. festő műhelyéből

felnövő vékony faágak, a hátsó oldal ablakából kilógó lánc és az edényforma mind jól ismert a C. A. festő vázáiról, a nőalakok ruharedőinek rajzán pedig egy legalább­is ebben a korszakában jellemző festéstechnikai sajátossága is jól látható : a belső rajz függőleges vonalait fölső végükön kis ponttal kezdi (ugyanígy a budapesti kráteren); ezzel egyidőben szokása a ruharedők rajzának a ruhán elszórt vesszőkkel való élénkítése is. Mindezek a sajátosságok ismétlődnek a stockholmi hydrián, amelyen 0. Antons­son ismerte fel a C. A. festő kezét (14—15. kép). 21 A hármas kompozíció a szokásos, a két oldalsó alaknál itt is a szintvonal és az abból kinövő ágak hangsúlyozzák, hogy hátrább és feljebb vannak a főjelenetnél. Az oszlop, mindig ismétlődő felső díszével, most közelebb került a középhez, de alakja nem változott, s az áldozó nő dúsredőjü köpenyét dereka köré csavaró alakja éppoly jól ismert a mester más vázáiról, mint a mélyen ,,dekoltált" nőalakoknak ülő és ugyancsak gyakori álló típusa, előbbi a jobb vállra vetett köpeny szokatlan változatával. A gyöngysor ezúttal phialéhoz csatlakozik, s az előtérben álló nőalak másik oldalán az oszlopot kis palmetta-fa ellensúlyozza — szintén jól ismert a mester vázáin, ahogy a füldísz fehér kontúrvonallal plasztikusabbá tett vastag levelei is. 22 Az ábrázolt jelenet értelmezésénél ugyanazok a szempontok merülnek fel, mint a budapesti vázával kapcsolatban, s a két stockholmi váza keletkezése is azzal egyidejű lehet. A fentiekhez hasonló gondosabb kivitelű többalakos rajzokon nem nehéz a C. A. mester kezét felismerni. Nem ez a helyzet azonban azokkal a hanyagabbul festett, többnyire egyalakos vázaképekkel, amelyek mind kétségtelenül szoros kapcsolatban állnak stílusával, de olykor alig lehet eldönteni, hogy műhely darabok-e, vagy a mester sajátkezű gondatlanabb („késői") munkái. A prágai Nemzeti Múzeum egy harang-kratérját, amelynek képét J. Frei szívessége folytán itt közölhetem, (16—17. kép) 23 maga Beazley tulajdonította a C. A. festőnek. Közeli rokona a Robin son-gyűjtemény kráterjának, 24 bár finomság­ban mögötte marad. Trendall lîjabban egy népes csoportját gyűjtötte össze ezek­nek a szinte azonos rajzú női fejjel díszített különféle formájú vázáknak, 25 s azt a lehetőséget is felvetette, hogy valamennyi a C. A. festő sajátkezű munkája ; némelyik a „New York 1000"-festőhöz látszik közelebb állni, 26 de a két mester közti határ­vonal egyébként is nem egyszer elmosódottnak tűnik. A prágai kratér is lehet tehát — a szem rajzának erőteljes vonalai és a ruharedőknek à szokástól eltérő kezelése ellenére — a C. A. festő sajátkezű műve ; a hátsó oldal széles termetű köpenyes alakjának is van párhuzama vázáin, 27 s igen jellegzetes az ablakból lelógó lánc alakja, a liliom-szerű végződéssel. 21 Ltsz.: Nat. Mus. Ant. 32; magassága: 44,5 cm; szélessége: 27 cm. Mindkét vázát III. Gusztáv király vásárolta Nápolyban 1784-ben. A két vázára vonatkozó adato­kért a fényképekkel együtt ezúton is hálás köszönetet mondok O. Antonssonnak, a stockholmi Nemzeti Múzeum antik gyűjteménye vezetőjének. 22 A két váza kompozícióban és típusaiban is rendkívül közel áll egymáshoz. A hydria baloldali nőalakjához vö. pl. Mon. Ant. 22, 95. tábla 3 ; S c h a a 1, H.: Gr. Vasen u. figürl. Tomplastik in Bremen. Bremen, 1933. 23. tábla; Trendall, A. D.: id. m. 18b tábla és elsősorban CVA Br. Mus. IV Ea, 10. tábla 9a; etc. A középső és jobbol­dali alak a két vázáéhoz hasonló összeállításban CVA Br. Mus. IV Ea, 10. tábla, 4. Akis palmettafa : CVA Ca pua 1, 20. tábla 3 ; a hármas kompozícióban a főalak melletti üres helyen különösen szereti a festő a változatos térkitöltő megoldásokat, mint pl. Mon. Aiit, 22, 95. tábla 1. 23 Prága, Nemzeti Múzeum, ltsz. 2043/o ; vö. Listv filol. 3 (1955) 300. 24 CVA Baltimore, 3, 24. tábla, 2. 25 Id. m. 61 —2 ad U 43. 26 C a m b i t o g 1 u, A.: id. m. 16. 27 Pl. CVA Providence 1, 31. tábla, lb; CVA Pologne 3, 126. tábla, 20b.

Next

/
Thumbnails
Contents