Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 15. (Budapest 1959)
ENTZ GÉZA: Két palmettadíszes kő Sződről
hoz. A meglevő, összesen kilenc palmettához tehát legalább még egy palmetta járulhatott. A sződi faragványok rendeltetésének meghatározása elég nehéz feladat. Az azonos díszítésű rokon faragványokat általában párkányrészleteknek tartjuk. Ez azonban a sződi kövekkel kapcsolatban a rendkívüli szélesség (90 cm) miatt alig elképzelhető. Oltárlap sem lehet, mivel a díszítmény következtében ez esetben annak az oldalnak kellene a felső felületnek lennie, amely nagyoltan faragott, tehát oltárasztal céljára alkalmatlan. Ugyancsak hiába keressük a szóban forgó felületen az ereklye besüllyesztéséhez szükséges mélyedést. A kisebbik darabon ugyan van egy üreg, de ennek sem elhelyezése, sem formája nem felel meg a fenti célnak s valószínűleg utólagos beavatkozás nyoma. Keret- vagy szemöldökkőre sem gondolhatunk. Annyi bizonyos, hogy a díszítés mindkét oldalának látszania kellett. Űgy hisszük, hogy valami kisebb építmény alsó tagozata lehetett, mikoris a faragott ékítmény lábazatként szolgált. E feltevést a két kődarab már említett együvé tartozása és így adódó hosszúsági mérete (220-260 cm) támogatja. A 220 cm úgy értendő, hogy a kövek két mostani mérete összegéhez (130 + 78 cm) még 10—12 cm-t hozzáadunk a törésfelületek feltételezett letöredezettsóge kiegyenlítésére. Ez esetben tíz palmetta fér el. Elképzelhető azonban az is, hogy tizenkét palmetta foglalt helye a sorban s akkor a lábazat szélessége 260 cm körül mozog, ami nem lehetetlen méret pl. egy székesegyházi oltár esetében. Miként ugyanis alább kitűnik, a faragványok valószínűleg Vácról származnak. A tizenkettes szám jelképes értelmű s az apostolokra utalhat. Ez az összefüggés oltáron nagyon is helyénvaló. Az apostolok jelképes ábrázolására jó példa a XIII. századi magyarszentpáli oltárelőlap a kolozsvári Múzeumban (16. kép). 2 Rajta középen a kereszt látható, alatta, az előlap alsó szélén tizenkét szögfejből álló sor húzódik. A szögfejeknek apostol-értelmezése a kereszt által adott és természetes. A szögfejsor elhelyezése a sződi faragványok általam javasolt eredeti rendeltetésével és elhelyezésével pontosan egyezik. A palmetta igen gyakran életfát jelent és távolról sem olyan elvont ékítmény, mint a normann eredetű szögfej. A fenti magyarázat tehát a palmettákkal kapcsolatban még érthetőbb és világosabb. A szóban forgó értelmezéssel szemben fel lehetne hozni, hogy a pogány eredetű díszítést akkor, a XI. század térítési nehézségei közepette nehezen tűrhették volna el egyházi környezetben. Számos példát ismerünk viszont arra, hogy a kereszténység a pogány formákat és szerkezeteket új tartalommal megtöltve átveszi. E jelenségre nagyon érdekes bizonyíték a sződi faragványok fent kifejtett formai, szerkezeti és tartalmi magyarázata. Döntő fontosságú az a körülmény is, hogy az eddig nyilvántartott palmettás faragványok körül a veszprémi oszlopfő, a szekszárdi vállkő, az esztergomi oltárelőlap és a feldebrői palmettás pillér biztosan, a székesfehérvári és bodrogmonostorszegi töredékek pedig nagy valószínűséggel egyházi épülethez tartoztak. A tarsolylemez-művészet hagyatékát tehát a XI. század folyamán egyházi célra kétségtelenül felhasználták. Az elmondottak alapján megállapíthatjuk, hogy a Sződön talált két palmettadíszes kő valószínűleg a váci székesegyház oltárának lábazati része lehetett, melyen a palmetták a tizenkét apostol jelképeiként szerepeltek ugyanolyan elrendezésben, mint a magyarszentpáli oltárelőlapon. A szóban forgó faragványcsoport történeti és művészeti szerepe meglehetős világosan rajzolódik ki előttünk. A sződi palmetták a veszprémi, szekszárdi és pilisszentkereszti példányok palmettáitól arányban észrevehetően eltérnek. A palmetták túl2 E n t z G. : Kolozsvár környéki kőfaragóműhelv a XIII. században. Kolozsvár, 1946. 10-11.
