Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 15. (Budapest 1959)

ENTZ GÉZA: Két palmettadíszes kő Sződről

Ha megvizsgáljuk, hogy faragványaink honnan származnak, egyértelműen arra a következtetésre jutunk, hogy valamennyi királyi építkezéshez tartozik (Esztergom, Székesfehérvár, Szekszárd). Pilisszentkereszt a fejedelmi törzs ősi szállásterülete. A Gyöngyösi Gergely pálos generális által 1520 körül készített kézirat szerint a pilisszentkereszti pálos kolostor 1250 körül királyi vadászkastély helyén épült.

9 Veszprém a királynő városa, mely a XI. században különösen fontos szerepet játszott. Feldebrő az Aba nemzetség szállásterülete. A nemzetség kiemelkedő tagja ez időben Sámuel, Szt. István sógora és nádora, majd utóda a királyi trónon. Nagyon nagy tehát annak valószínűsége, hogy a feldebrői templom Aba Sámuel monostora volt.

10 Bodrogmonostorszeg ós Sződ e tekintetben látszólag kiesnek. Majdnem biztosra vehető azonban, hogy e töredékek is királyi építkezésekkel függnek össze. Mindkettő kétségtelenül másodlagos felhasználásban került elő. Monostorszeg Bodrogvár, Sződ pedig Vác közvetlen közelében fekszik. Kézenfekvő tehát, hogy e királyi jellegű településekről jutottak el a palmettadíszes faragványok mostani lelőhelyükre. Ez főként Sződ esetében hihető, hiszen a két töredék oly nagy méretű, hogy a váci székesegyházban való eredeti elhelyezésük sokkal valószínűbb, mint annak feltételezése, hogy Sződön már a XI. században állhatott olyan templom, amelynek részére e díszes faragványok készülhettek. Összefoglalva a fentieket megállapítható, hogy a palmettadíszes faragványok egyértelműen a XI. századi királyi művészeti tevékenység tanúsítói. Világos, hogy a királyi műhely tagjai között voltak olyan kőfaragók, akik jól ismerték a pogány magyar fémművesség jellegzetes posztszasszanida formakincsét s azt megfelelően módosítva az akkor időszerű kőfaragásba átültették.

11 A királyi műhelyben tehát a lombardiai tanultságú mesterek mellett hazai erők is működtek. E körülmény új részleteit világítja meg a két sződi faragvány, mely az I. Géza által épített váci székesegyház oltárának lábazata lehetett s így feltehetően az 1070-es években a palmettás faragványok legkésőbbi tagjaként készülhetett. Minthogy e jellegzetes díszítmény határozott nyomai még a XII. század végén is megfigyelhetők,

12 a sződi palmetták említett régies megfogalmazása ez aránylag késői időmeghatározásnak nem mond szükségképpen ellent. A palmettadíszes faragás élete tehát a legkorábbinak látszó esztergomi példáktól a század utolsó harmadában épült váci székesegyházig kísérhető nyomon. Az első korszak késői visszfényei a XII. század végén Esztergomban (oroszlános korongok), Ercsiben (oszlopfő a bencés apátsági templomból) és a fémművességben (csorvai tömjénező) még fel-felcsillannak. ENTZ GÉZA D Györffy Gy. : Adatok a Pilis megyei monostorok középkori történetéhez Művészettörténeti Értesítő V, 1956. 283 ; A pilisszentkereszti királyi vadászkastélyra vonatkozó adat felveti annak lehetőségét, hogy a tarsolylemez-művészettel kapcsolatos kőfaragványok világi rendeltetésű épületeket díszítettek. A veszprémi párkányok esetében is gondolhatunk a székesegyház mellett feltételezhető királynői vagy püspöki palotára (Dercsényi D. : Az Árpád-kori kőfaragóművészet első emlékei. 5 — 7). Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy a XI. századi hazai emlékanyagban világi épület egyelőre nem található. Másrészt fentebb láttuk, hogy a palmetta-díszes faragványok túlnyomó hányada biztosan vagy nagyon valószínűen egyházi épülethez kötött, Mai tudásunk szerint tehát erről annyit mondhatunk, hogy a palmettás faragványok egy része esetleg világi épület számára készült. 10 K a m p i s A. : id. m. 34. 11 A posztszasszanida művészet hordozóiliént Györffy Gy. a kálizokat nevezi meg, akik a szasszanida birodalomból váltak ki, Kazáriában az iparosság jelentős részét alkották s Etelközben csatlakoztak a magyarokhoz (A magyar nemzetségtől a vármegyéig, a törzstől az országig. Századok XCTI, 1958. 607). 12 E n t z G. : À szeged—csorvai bronz tömjénező. Művészettörténeti Értesítő VI, 1957. 11 — 16 ; Pest megye műemlékei II. Budapest, 1958. 150. old., 212. kép.