Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 15. (Budapest 1959)

MOLNÁR ZSUZSA: Megjegyzések Camille Corot négy rajzáról

Legközelebb áll hozzá az ,,Un lac du Tirol" című rézkarca 19 1863-bol (40. kép),, amely már maga is ,,emlék", s melynek tiroli voltáról a helyszín sajátos vonásai éppen úgy nem vallanak, mint ahogy a folyópart sem valamely adott táj ábrázolása. De megtaláljuk a fatípust egy, a Vízpartnál szintén korábbi szénrajzán, a Léon Bonnat­gyűjtemény ,,Tó alkonyatkor" című lapján. 20 A lombozat frissességét rajzunknál levegősebben, de hasonló módon, a rézsútosan húzott és eldörzsölt vonalak és fol­tok ábrázolják. Mindamellett bizonyos, hogy a Vízpart az ajánlás dátumával egy időben, vagy az azt közvetlenül megelőző hetekben készült. Corot ugyanis 1871. március 18-án elhagyta a forrongó Párizst, és Észak-Franciaországba ment, Arras-ban, Douai-ban és környékükön, júliusban pedig Arleux-du-Nord-ban dolgozott. 21 Nem valószínű, hogy útjára egy olyan korábbi rajzát magával vitte volna, melynek kompozícióját festményein és grafikáin oly sokszor variálta. S éppen Arleux-du-Nord-ban egész sor vízparti tájképet festett, így o téma ez időben foglalkoztatta. De Robaut 1870 és 1872 közötti időre datálja további két vízpartos festményét is, Ault-i és Szajna-parti emlékeit. 22 A kompozíciók azonossága a budapesti rajzzal ismételten azt bizonyítja, hogy a természet ihlette táj képe és az emlékkép hogyan fonódott össze az idős Corot művészetében. MOLNÁR ZSUZSA 19 Un lac du Tirol. Rézkarc, 173 X 112 mm. — Ro b a u t, A. : id m. IV. 3126. sz. ; Delteil, L. : id. m. 95. sz. 20 Étang au crépuscule. Jelezve a hagyatéki bélyegzővel. Szén. — Les dessins de la Collection Léon Bonnat . . . 1924. I. közli reprodukcióját méret nélkül. 21 M o r e a u—N é 1 a t o n, É. : id. m. 279 ; Robaut, A. : id. m. I. 254. 22 Robaut, A. : id. m. III. 2253. és 2257. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents