Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 14. (Budapest 1959)

PIGLER ANDOR: A Régi Képtár új rendezése II.

bizonyult és hasznos hagyománnyá érlelődött. Ilyennek kellett tekinteni a XIII—• XVI. századi olasz festményeknek azt a bemutatását, amelyet intézetünk 1935-ben Petrovics Eleknek köszönhetett. Amit akkor ő olyan finom érzékkel és nagy hozzáértéssel megtervezett, abból számos megoldási módot nemcsak a kegyelet, hanem a célszerűség is megőrzésre ajánl. Ekként a Petrovics-féle rendezésnek emlékét ma is, közel negyed század múltán, őrzi a IL, III., IV. terem és az 1. kabinet, bár több-kevesebb módosítás ezekben a helyiségekben is elkerülhetetlen, sőt magától értetődő volt. Egyébként az olasz gyűjteménycsoport, bár megmaradt régebbi helyén, gyökeres átalakuláson ment keresztül. Egyike a legfontosabb változásoknak : a lombard— piemonti anyag, s ezen belül a Leonardo-követőknek nagyfontosságú csoportja, amely az előbbi rendezésben az V. teremben a velencei cinquecentóval kényszerült együttlakni, most külön termet vehetett birtokába. Míg éppen ezen a tájon az előző rendezés súlyos nehézségekkel küzdött, s nem tehetett mást, mint hogy az említett V., úgynevezett Piombo-teremből a látogatót kétszáz éves ugrással vezette a VI. terembe, ahol akkor Tiepolo uralkodott, onnan pedig a Raffael-kabinetbe lépés kétszázötven évnyi időbeli visszatéréssel volt egyértelmű, most az említett lombard—piemonti terem közbeiktatása, azt lehet mondani, folyamatossá teszi az olasz renaissance festészet bemutatását. A fejlődés csomópontjai jobban kiemelkednek, s a képtárnak olyan nevezetességei, mint a közép-itáliai quattrocento oltárképei, vagy az észak-itáliai érett renaissance nagyszerű képmásgyűjteménye, hatásosabban érvényesülnek. A történeti menetirány bemutatása teljesebb és logikusabb annyiban is, hogy a későrenaissance, amelynek előbb alig jutott hely, most külön termet kap. A XVII. és XVIII. századi nagyméretű kompozíciók bemutatására a képtárnak még legtágasabb terme is szűknek bizonyult, de legalább Tiepolo pompás Szt, Jakabja végre kellően érvényesül ott. Az úgynevezett Piombo-teremből nemcsak a lombardiai festészet emlékei költöztek ki ; ami ott talán még kevésbé volt helyén, s kis méretei mellett nem érvényesíthette lenyűgöző művészi súlyát és jelentőségét, Correggio ,,Madonna del latte" című alkotása, szintén értelemszerűen hagyta el hozzá mérten túl hatalmas és hangos környezetét. Abból a meggondolásból kiindulva, hogy (II. Voss szavai szerint) Correggio az érett renaissancenak az a művésze, aki legkevésbé renaissanceszerű, megkíséreltük őt nem mint önmagába zárt, statikus jelenséget, hanem mint a jövőre utaló csillagzatot bemutatni, olyan környezetben, ahol a többi festmény jelentős része éppen az őt követők csoportjának néhány kiemelkedő egyéniségétől származik. Ami a németalföldi festészet emlékeinek kiállítását illeti, e körből származó legkorábbi festményeinket szorosabban összevontuk egy kabinetbe, s ugyanott megengedhetőnek látszott egy olyan, aránylag nagyméretű darabnak elhelyezése is, mint amilyen az 1480 körül keletkezett észak-nématalföldi Kálvária-kép. Azzal, hogy ez a korai alkotás elkerült előbbi helyéről, a Bruegel-teremből, ez utóbbinak anyaga most csak a XVI. századból adódik, s összhatásában jóval harmonikusabb, mint korábban volt. A Szépművészeti Múzeumban Rembrandt fejlődéstörténeti kulcshelyzete nem annyira az ő neve alatt szereplő művekből tűnik ki, mint sokkal inkább mesternek és követőinek együttes bemutatásából. Ez a felismerés adta a X. terem rendezésének alapgondolatát. Visszaemlékezve az előző felállítás kis Rembrandt-kabinetjére, s tekintettel arra, hogy a mostani Rembrandt-terem egyike a képtár legtágasabb helyiségeinek, megállapítható, hogy a középponti jelentőségű egyéniségnek és nagy hatásának bemutatása méltóbb és meggyőzőbb lett. Ugyanennek a célnak az