Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 14. (Budapest 1959)

SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY: Lucaniai vázák a Szépművészeti Múzeumban

pestihez típusai alapján a többször említett gamikos lebés áll (tav. 7), amelyet Trendall egyelőre a legkésőbbi csoportba sorol,

43 de kérdés, szükséges-e ilyen távolságot feltételezni e között és a korai budapesti amphora között. A festő, akinek Trendall hű, bár csöppet sem hízelgő portréját rajzolta meg,

44 a lueaniai mesterek között is az igen alacsony kvalitásúak közé számít ; sem rajzoló, sem komponáló készsége nem emeli az átlag színvonalára s az apuliai vázák kompozícióit illetve azoknak egyes alakjait váltakozó összefüggésekben egyhangúan ismétlő mesterre különösen találó lehet az a feltevés, hogy az apuliai festők közül azok költöztek Lucaniába, akik képességeik miatt nem tudták felvenni a versenyt a többiekkel.

45 Valószínűleg Lucania belsejében volt kis műhelye,

46 s ez csak siettette további provincializálódását, ami úgy látszik, egyébként is kikerülhetetlen sorsa volt a lueaniai vázafestőknek. 4 7 Működését az első jelentősebb lueaniai mesterek kortársaként kezdhette és nagyjából a IV. század harmadik negyedén keresztül dolgozott. A budapesti váza közelebbi kormeghatározásához a vázaforma is segítséget nyújt. Az archón-felirat alapján évszám szerint datálható Panathénaia-amphorák közül a 340—20 közöttiekhez áll a legközelebb.

48 Mint ezek némelyikének lelőhelye bizonyítja, az itáliai mestereknek bőven volt alkalmuk az új típusokkal való megismerkedésre, s valóban a forma igen kedveltté vált az apuliai kerámikában. Ha az ismert datált darabok esetleg nem is a legkorábbi képviselői a forma szóbanforgó változatának, ez a változat aligha korábbi a század közepénél. Feltételezve, hogy a Roccanova-festő még Apukából hozta magával ismeretét, másfelől, figyelembe véve hogy ha a formát megőrizhette is jóval későbbi vázáin, de a budapesti váza rajza még nem mutatja a műhely késői darabjainak dekadenciáját, a legvalószínűbbnek a számbajöhető 350—330 közti időszak közepére való datálása látszik. III. A múzeum gyűjteményének harmadik lueaniai vázája harang-kratér (14— 16. kép).

49 A széles, magas talp fölfelé ívben enyhén keskenyedik és fölső szólén kis lépcsős beugrás van. A vastag lábból kinövő harang-test a fül alatt a legszélesebb, fölfelé alig észrevehetően szűkül, majd kihajló szájperembe torkollik, amelyet a testtől keskeny gyűrű választ el. A talp lépcsőjének oldala, a peremgyűrű és az edény belsejében egy sáv a külső gyűrűnek megfelelő helyen, valamint a fülek belső oldala és az edénytestnek a fülek alatti része vörös színű. A perem alatt babérág, a képmező alatt megszakítás nélkül körbefutó maeander a díszítés. A fülek töve körül a bronzedényeket utánzó fekete nyelvminták láthatók. A fülek alatt keretbe foglalt álló palmetta, háromszög alakú maggal, amelynek közepén pont van ; a palmetta középső levelének két oldalán virágra emlékeztető minták töltik ki a 13 Levélbeli közlése szerint. 44 L. a 40. jegyzetet. 45

Oakeshott: id. m. 79. 46 Igv Trendall, levélbeli közlése szerint. 47 Trend all: Hdb. Nicholson Mus. 328; Vasi Vat. I. 5 — 7. 48

Beazlev, J. D.: The Development of Attic Black-Figure. Berkeley—Los Angeles, 1951. 96 — 100 és ABV 414 — 6 („The Nikomachos Series"). 49 Ismeretlen lelőhelyről. Ltsz. 50.554. Magassága : 27,4 cm ; szájátm.: 27,3 cm ; talpátm.: 13,2 cm. Barnásvörös agyag, narancsvörös bevonás, amely a legtöbb helyen lepattogzott. Az alakok belső rajzán relief vonalak. A fejdíszeken fehér fedőfestés nyoma. A felület több helyütt kopott, egyébként a váza ép. Szilágyi — Castiglione: id. m. 49. S Bulletin 113