Radocsay Dénes - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 13.(Budapest, 1958)

PIGLER ANDOR: Spillenberger művészetéhez

S PIL L EN BERG ER Ai Ű VÉSZE T É H E Z A tizenhetedik és tizennyolcadik századnak azokat a festőit, akik Magyarországon születtek, de korán külföldre vándorolván a nyugati országokban tettek szert több-kevesebb hírnévre, általában kellő száméi és viszonylag jelentékeny alkotás mutatja be a Szépművészeti Múzeumban. Egy részről az államnak, másrészt magánosoknak gyűjtőtevékenysége szinte becsületbeli ügyet látott Kupetzky, Mányoki, Bogdány, Stranover minél számosabb képének összevásárlásában, valamiképpen hazahozatalnak, hazamentésnek érezve olyan művek begyűjtését, amelyek különleges magyar jellemvonásokat alig tartalmaznak ugyan, viszont beszéeles tanúbizonyságai annak a figyelemre méltó ténynek, hogy a török hódoltság korának Magyarországa még a vérzivatarok idején is nem egy számottevő művésztehetséget bocsájtott ki magából. Ez ideig hiányzott azonban múzeumunkból a kassai származású, majd dél-német és osztrák földön jelentékeny sikereket elérő Spillenberger János (1628—1679) művészetének valamiféle méltó képviselete. Nem mintha a gyűjteménygj^arapítás hivatalos szerve megfeledkezett volna ennek az elszármazott festőnek nyilvántartásáról, de ilyennemű hiteles munka megszerzésének lehetősége szinte következetesen elkerülte az intézetet. Petrovics Elek, a kitűnő főigazgató abból a meggondolásból kiindulva, hogy a magyar képzőművészet otthona nem nélkülözheti tartósan olyan festő működésének emiékét, aki magát egész életében magyarnak vallotta, a külföldi műpiacot ebből a szempontból is mindig figyelemmel kísérte, s egy ízben sajnálattal említette, hogy a Vertumnust és Pomonát ábrázoló, névjelzéssel ellátott képecskét annakidején a drezdai képtárnak, nem pedig a Szépművészeti Múzeumnak ajánlották fel vételre.

1 Most nagysokára és váratlanul a régi hiányt mégis sikerül pótolni. A 29. képen bemutatott, nagyméretű festményt, Aeneas és Anchises menekülése az égő Trójából, 1949-ben a Pénzügyminisztérium adta át a Szépművészeti Múzeumnak, s itt mint tizennyolcadik századi észak-olasz munka került a leltárba (229x154 cm). Főként a meglehetősen oldott festési mód látszott indokolni ezt a meghatározást. Ujabban azonban a vászon bal szélén előkerült a művész monogrammja (30. kép) ; későbbi kéz ugyan helyenként utánhúzta, de nem kétséges, hogy az eredeti vonalvezetésnek megfelelően. A négy egymásba írt kezdőbetű feloldása nem lehet kétséges : Johannes Spillenberger Hungarus Cassoviensis.

2 E felismerés után a buela1 A drezdai kép 1954-ben már nem volt publikálatlan, amint J. Fleischer mondja, „Wiener Jahrbuch für Kunstgeschichte" XVI. 1954. 163. mert tudtunkkal éppen Petrovics E. közölte először: Magyar mesterművek. Budapest, 1936. 4. tábla. 2 Névjelzéseiben Spillenberger többször mondja magát Hungarus-nak ; vö. Fleischer, J.id. h., 162 kk. Cassoviensis-nek mondja magát Zabeler Jób rézkarcképmásának aláírásában; repr.: Hämmerle, A. „Das Schwäbische Museum" 1929. 174. A Cassoviensis és Ungarns jelzőt együtt használja I. Lipót apotheózisát ábrázoló kompozíciójának Mathäus Küsel által készített metszetén ; vö. Fleischer, J. id. h„ 167.