Radocsay Dénes - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 12.(Budapest, 1958)

CASTIGLIONE LÁSZLÓ: Az alexandriai Sarapieion hellenisztikus kultusz-szobra

A Sarapis-kultusz történetének, közelebbről az alexandriai Sarapieion történetének sok homályos pontját világították meg azok a nagyjelentőségű ásatások, amelyek 1942 és 1949 között Alan Howe vezetésével a szentély területén folytak.

20 Az ásatások kétséget kizáróan bebizonyították, hogy a hellenisztikus nagy Sarapieiont III. Ptolemaios (246—221) építtette. A hellenisztikus templom közelében találtak egy valószínűleg korábbi, kisebb épületet is (,,sacellum"), ennek korát, valamint jellegét azonban nem sikerült közelebbről meghatározni. Az oszlopcsarnokkal körülvett, nagyszabású Sarapis-szentély alapításának idejét az alapító feliratokból biztosan meg lehetett határozni, és további sorsáról is meglehetősen pontos képet lehetett alkotni. A hellenisztikus templom helyén a római uralom alatt, pontosan meg nem állapítható, de nagy valószínűséggel Hadrianus uralkodásának korára tehető időben egy új és a réginél fényesebb templom épült. Mindazok a leírások tehát, amelyek a későrómai szerzőknél az alexandriai Sarapieionra vonatkozólag találhatók, ez utóbbi templomról szólnak.

21 Ha a fentebb Összeállított Sarapis-képek keletkezési idejét az ásatásokból adódó kronológiával összevetjük, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy a hellenisztikus és a korarómai Sarapis-képek a III. Ptolemaios által épített szentély kultusz-szobrának hatása alatt állottak. Egy lépéssel még ennél is tovább mehetünk, és feltételezhetjük, hogy az új templom felszentelésének, illetve a kultusz-szobrok (beleértve az Isis-szobrot is) elkészülésének egyik ünnepélyes jele a IV. Ptolemaiosféle Sarapis érem lehetett, ami megmagyarázza, hogy a Sarapis-képek miért bukkannak fel csak a III. sz. végén. Következésképpen a kanonikus Sarapis-kép, ahogy azt számunkra a rómaikori, főként II. és III. sz.-i ábrázolások megörökítik, nem a hellenisztikus, hanem csakis a rómaikori Sarapieion kultusz-szobrával azonosítható. Fontos bizonyítéka ennek az, hogy a kanonikus Sarapis-kép valamennyi ismert ábrázolása a római császárkorból, közelebbről a II. sz. kezdetét követő időből származik.

22 Önmagában véve ez a körülmény még nem lenne bizonyító értékű, hiszen stílusú, bőségszarút tartó álló alak, amelyet egyesek Agathos Daimónnak (pl. Furtwängler : id. m. Taf. XXXIX, 5-höz), mások Sarapisnak (B i s s i n g : Kultbilder. (1936) 15. k.) tartanak. C h. Pica r d-nak (L a u e r — P i c a r d : id. m. (1955) 72 — 76) az a Wileken feltevésére (J. d. I. 32. (1917) 164 k.) alapított nézete, miszerint a memphisi exedra állítólagos phaleroni Demetrius szobrának támasztó elemeként alkalmazott archaizáló hermája Sarapist ábrázolná, teljesen alaptalan. Közismert tény, hogy a hellenisztikus kortól kezdve támasztó-elómként igen kedvelt archaizáló hermák és istenszobrok igen gyakran viselnek kalathos t (pl. E.—A. 2226 ; larnakai Artemis : Bieber: Sculpt, Hell. Age. Fig. 41), anélkül, hogy ebből biztos következtetést lehetne levonni egy meghatározott istenábrázolásra vonatkozólag. A ,, Sara pis" -herma Picard által olyan döntő érvként felhasznált hajviselete nem más, mint a hellenisztikus szobrászatban lépten-nyomon előforduló archaisztikus frizura (pl. Boethos hermája : Bieber: id. m. Fig. 288.). Picard könyvének általános kritikájára l. Matz, Fr.: Gnomon. 29 (1957) 84 kk. 20 Legújabb kitűnő összefoglalásuk : Row e, A. : The Great Serapeum of Alexandria. Bulletin of the John Rylands Library Manchester 39 (1957) 485 — 512. 21 Ezek összeállítását 1. C a 1 d e r i n i, A.: Dizionario dei nomi geografici e topografiei dell'Egitto Greco-Romano. I (1935) 140 kk. 22 A Sarapis-kép kialakulásának tisztázatlansága miatt egy egész sor rómaikori Sarapis-ábrázolást soroltak tévesen, vagy bizonyítás nélkül a hellenisztikus korba. Ezeknek megtárgyalására itt nincs alkalom. Elég néhány példa, amelyekből nyilvánvaló, hogy ezeknek datálása nem magukból az emlékekből, hanem a teoretikus tételből indult ki : Stukkóbüszt medai Ionból, jelenleg az Alexandriai Múzeumban (Edga r, C. C: Greek Sculpture. (1903) 27603) ; stukkó-fej az Allard Pierson Múzeumban (Ponger, C. S.: Katalog. (1942) No. 183); két kis márványfej (Watzinger: id. m. No. 49, 51. Taf. XXXL).