Radocsay Dénes - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 12.(Budapest, 1958)

CASTIGLIONE LÁSZLÓ: Az alexandriai Sarapieion hellenisztikus kultusz-szobra

nyomórészt a korai császárkor veretei közül valók, s rendszerint alacsony kalathossal vannak ellátva. Példaként Dattari nyomán (Numi Augg. Alexandrini [1901] No. 1456, Tav. XXII) egy Hadrianus 19. évéből származó (134—135) billon-veret hátoldalát mutatjuk be (22. kép). Ennek a típusnak a kanonikustól való eltérése akkor tűnik igazán szembe, ha például egy Severus Alexander 13. évéből való (233— 234) éremképpel hasonlítjuk össze (23. kép. Dattari : id. m. No. 4355. Tav. XXII), amelyen magas kalathost, homlokba hulló fürtöket és az előbbitől eltérő haj-és szakállviseletet figyelhetünk meg. A fenti csoportot, amely minden bizonnyal még gyarapítható, nemcsak a homlok fölötti hajfürtök azonos motívuma tartja össze. Ez a jelentéktelennek tűnő részlet azonban — a hellenisztikus szobrászatban szereplő hajviseletek nagy változatosságát tekintve — önmagában sem hanyagolható el. Azt mutatja, hogy a szóbanforgó Sarapis-ábrázolásoknál — a kanonikus képtől eltérően — nem hangsúlyozták olyan erősen Sarapis chthonikus jellegét, hanem inkább a Zeus-képekre jellemző fényteli vonást húzták alá. A hajviseletnek nagy szerepe volt az antik szobrászatban az egyes típusok és jellemek érzékeltetése terén. Elég itt az Alexandras képnek arra a minden valószínűség szerint Lysippostól megteremtett „anastolé"jára utalni, amely az oly sok változatban ismételt heroikus portrénak egyik jellemző vonásává vált. Ez az utalás annál inkább helyénvaló, mert úgy látszik, hogy ez az Alexandres-,,anastolé", amely az alexandriai Nagy Sándor portrék mindegyikén előfordul,

18 befolyásolta annak a Sarapis-szobornak alkotóját, amelynek visszfénye a fent felsorolt ábrázolásokban tükröződik. Túlzás volna ezeket az ábrázolásokat másolatoknak, vagy akár csak variánsoknak tekinteni. Összefüggésüket nem annyira a stiláris vonások, mint inkább a tartalmi-ikonográfiái jegyek bizonyítják. Ezek a következők : a Sarapis-ábrázolást hitelesítő kalathos és ténia, a homlokfürtök megegyező motívuma, a chiton széles és szögletes kivágása és a bal vállra vetett köpeny, a fej (többségében jobbraforduló) mozdulata, végül az arc Zeushoz hasonló fényteli és élénk kifejezése. Vannak olyan vonások, amelyek csak a csoport egy részénél megegyezők, mint például az alacsony, sűrű levélmintával díszített kalathos, a hajnak a kanonikus típushoz képest rövidebb volta, a szakáll ugyancsak attól eltérő tömöttsége stb. A különböző időben készült ábrázolások kis részletekre kiterjedő egyezéseit csak azzal magyarázhatjuk, hogy ezek közös eredetűek, és egy olyan Sarapis-képről származnak, amely eltért a kanonikus, és a szakirodalomban eddig kizárólagos érvényességűnek tartott Sarapis -tí pustól. Az előkép kétségtelenül hellenisztikus alkotás volt, mert a tőle függő ábrázolások túlnyomórészt a hellenisztikus korban, általában pedig az i. e. III. sz. utolsó negyede és az i. u. II. sz. eleje között keletkeztek. Feltehető továbbá, hogy az előkép kiemelkedő és közismert alkotás volt, mert csak ezzel tudjuk magyarázni, hogy hatása a legkülönbözőbb műfajokban és több mint három évszázadon át érvényesült.

19 Meggyőződésünk szerint ez az előkép az alexandriai Sarapieion kultusz-szobra volt. 18 Lásd Gebauer, K.: A. M. 63 —G4 (1938 — 39) 33-51. 19 Meg kell itt jegyezni, hogy a fentebb összeállított csoport nem tartalmazza a hellenisztikus és koracsászárkori összes Sarapis képeket, és nem meríti ki az e korból ismert Sarapis-típusokat. A többi típus — amelyeknek tárgyalására ezen a helyen nem térhetünk ki — az ábrázolások számából ítélve sokkal jelentéktelenebb szerepet játszott. A Furtwängler, A. által közölt (Gemmen, Tav. XXXV, 49) és bizonyára későhcllénisztikus gemmán a fej típus teljesen kivehetetlen, a tartás és öltözet viszont minden bizonnyal egy II-I.sz.-i előképre mehet vissza. A fenti csoporton kívül csak egy olyan hellenisztikus típus ismeretes, amelyet viszonylag több ábrázolás követ, az archaizáló