Radocsay Dénes - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 11. (Budapest, 1957)
RADOCSAY DÉNES: A kalocsai szarkofág töredéke
mértékben irányul reá, mivel a magyar művészi múlt képét új vonással gazdagítja s ugyanakkor a Szent András szarkofágból leszármazó formája-típusa — ismereteink szerint — a XI—XII. századi európai együttesben is egyedülálló. Természetesen nem hihető, hogy különböző elemekből összeillesztett egésze egyszeri, önálló és meg nem ismétlődött művészi lelemény szülötte lenne. Valószínűleg olyan, nyilván ritkábban előforduló típus hírmondója, amelynek más emlékei a századok során elvesztek, vagy ma is lappanganak. Egyedülisége a kora-középkori síremlékszobrászat ma még nehezebben körvonalatható megíratlan fejlődésrendjében nem disszonáns jelenség, értelmesen illeszkedik ahhoz. Earagványunk helyének, fejlődéstörténeti jelentőségének pontosabb körvonalazása érdekében idézzük emlékezetünkbe a középkori európai síremlékszobrászat történetének három nagy csomópontját. Az első a ravennai szarkofágok V—-VI. századi csoportja, a második a fekvőalakos síremlékek XI—XII. századi megjelenése, a harmadik a kora-reneszánsz ideje, amely a korábbi vallásos kötöttségű síremlékekből a világi emlékművek új formáját alakítja ki. 25 E három, új-új típust teremtő periódus nyilvánvalóan nem véletlenül esik egybe a középkori feudalizmus fejlődésének három fő korszakával, kialakulásának, legteljesebb kifejlésének és aláhanyatlásának idejével. S nyilvánvalóan az sem véletlen, hogy e történeti fejlődés legjellegzetesebb szakaszait éppen az emberi léttel, a földi valósággal legközvetlenebb kapcsolatban álló művészeti ág oly híven követi. A ravennai szarkofágok témaköre kizárólag biblikus, leggyakoribb szereplői Krisztus az apostolokkal. Világi figurát nem ábrázolnak, az elhunyt személyére nem utalnak, feladatuk szerint nem a földi embernek állítanak emléket, hanem a halál kapcsán a szent eseményekre, a biblikus történetekre figyelmeztetnek. Mondanivalójuk gyökeresen más, mint az antik síremlékeké volt, s az ókori szarkofágművészet egy-egy továbbélő formai elemével is az új, keresztény gondolatot szolgálják. 26 Majd e nagy ravennai fellobbanás után a síremlékművészet hosszú időn át jelentőset nem teremt, a műfaj a XI. századig sem az itáliai, sem az északi szobrászat fejlődésében fontos szerepet nem játszik. Néhány emlékét ismerjük csupán s ezekből egységes, szerves fejlődési folyamat nehezen rekonstruálható. Az összkép bizonytalanul formálódó körvonalaira utal a calvi-i VIII—IX. századi síremlék-lap, amely antik motívumokat éleszt újjá : habokból kiemelkedő két triton — hátukon egy-egy női alakkal — az elhunyt arcmásával díszített medaillont tart. 27 A civitacastellanai dóm porticusában befalazott domborművek közül az egyik feltehetőn szarkofág homlokoldala a VIII. századból, két lovast és állatalakokat, talán vadászatot ábrázol. A veronal S. Zeno egy későbbi, ugyancsak vadászjelenetes sírlapjára utalunk ismét. 28 A VII. század végéről származó jouarrei sírkőtöredék a trónoló Krisztust ábrázolja a felemelt karú kiválasztottak között. A téma ritka — angol és ír emlékekhez hasonlították, — de eszmei rendszerét tekintve Ravenna hagyatékához kapcsolható. Ugyanekkor Bourdeaux-ban egy másik szarkofág oldala hét félköríves záródású fülkére oszlik, a középsőben Krisztusmonogram, a többiben dekoratív indamotívum látható. 29 A halle-i múzeum Horn25 Dvorak, M. : Geschichte der italienischen Kunst im Zeitalter der Renaissance. I. München, 1927. 109 — 110. 26 Toes c a, P. : Storia dell arte italiana. Il medioevo. I. Toiino, 1927. 248 — 255. — Lavagnino, E. : id. m. 94 —100. 27 Haseloff, A. : Die vorromanische Plastik in Italien. Fiienze-Berlin, 1930. 62. — Lavagnino, E. : id. m. 161 — 162. old., 168. kép. 28 M u n o z, A.: Alcune sculture délia cattediale di Civitacastellana. Bolletino d'Arte. V, 1911. 121 — 122. old. és 20. jegvzet, 29 Aubert, M.: id. m. 22-23. old., kép: 7., 20. old.
