Szilágyi János György - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 8. (Budapest, 1955)
DOBAI JÁNOS: Székely Bertalan emlékkiállítása
SZÉKELY BERTALAN EMLÉKKIÁLLÍTÁS A Múzeum Székely Bertalan (1855—1910) születésének 120. évfordulóját a Műcsarnok épületében 1955. augusztus 20—november 1. között rendezett kiállítással ünnepelte meg. A tárlat a mester közel 500 festményét, vázlatát és tanulmányát mutatta be, ts így életművének minden oldalát felölelte. A korábbi kiállítások anyaga vagy véletlenszerűen gyűlt össze, vagy Székely művészetének csak egyik oldalára, így grafikai munkásságára korlátozódott, mint a Múzeumnak 1935-ben nagy gonddal készült kiállítása is. A tömegsiker (a látogatók száma meghaladta a 150.000-et) és a tárlat kapcsán kialakult viták mutatták, hogy Székely munkássága ma is eleven hagyomány művészeti kultúránkban. A festő életművének értékelése körül szaktudományunk évtizedeken át ingadozó és fenntartásokkal teli álláspontot foglalt el. Ez elsősorban azokban a küzdelmekben leli magyarázatát, melyek a művészet modernségének problémái körül az utóbbi évtizedekben hazánkban is élénken zajlottak. Székely működése a XX. századba is átnyúlt és ekkor az új nemzedék könnyen hajlott arra, hogy művészetét az akademizmus jelzőjével kurtán ítélje el. Bár kivételes tehetséget, de egyben mértéktelenül sokat vajúdó elmét láttak benne, aki képzeletének forrongó képeit elmélkedésre irányuló nagy hajlamával mindig lehűtötte és a bátor kezdeményezés helyett inkább a maradiság biztos talaján maradt. A kiállítás rendezői ezeket a szélesen elterjedt nézeteket figyelembe véve azt a célt tűzték maguk elé, hogy az életművet minél teljesebben bemutassák, és ezzel elősegítsék értékelését. Székely művészetének világos jellemzése, azaz a kiállítás céljának megvalósítása azonban nem volt könnyű feladat. A múlt század magyar művészei között Székely járta meg a legbonyolultabb fejlődési utat. A legjelentősebb magyar történeti festő volt, de az életkép-, portré- és táj képfestészetben is kiválót alkotott ; emellett a kor legjelentősebb hazai falképfestőjét tiszteljük benne. Művészetének sokrétűsége azonban nemcsak a témák és feladatok változatosságában, hanem alkotó módszere bonyolultságában is megmutatkozott. Már fiatal korában sajátszerűen sokrétű művészi arculatot árult el, ami őt hazai kortársaitól : az akadémikus mesterektől és az új realista törekvések egyenesebb vonalú pályán fejlődő — nála egy évtizeddel ifjabb — képviselőitől egyaránt megkülönböztette. Művészi fejlődése során az akadémikus romantikától kezdve a festői realizmuson és a századvégi monumentális falképfestő törekvéseken végighaladva a szeceszszióig és a plein air piktúra eredményeiig szinte az összes művészi irányokat kikutatta ; ha működését áttekintjük, egy fél évszázad művészeti irányaival ismerkedünk meg. Enellett fejlődése nem volt egyenes vonalú : egyes művészi problémáihoz csak hosszú évek múlva nyúlt újból ; életművében gyakran ellentétes, de egyenlő mértékben tudatos, egymásba fonódó és egymással viaskodó törekvések figyelhetők meg. Művészi célkitűzései belső indítékokból, a hazai művészet sajátos problémáinak