Szilágyi János György - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 8. (Budapest, 1955)

DOBAI JÁNOS: Székely Bertalan emlékkiállítása

talaján alakultak ki, és piktúrájában egyéni színű megoldásra találtak. Bár minden hazai elődénél inkább magába szívta az európai művészet régi és új eredményeit, mégis Madarász Viktor mellett az első magyar festő, akinek művészete egészében a nemzeti élet talajából sarjadt. Már pályája kezdetén megmutatkozott önállósága. Az 50-es évek folyamán, amikor a bécsi akadémia osztályaira járt, Rahl, Führich, Kuppelwieser, Dobyaschowsky, és a magyar témákkal is foglalkozó Joh. Nep. Geiger tanácsait egyaránt sok fenntartással hallgatta meg, majd közelebbi szülőhazájában, Erdélyben festett akvarelljeivel és vázlataival a modern realizmus jelentős képviselői közé emelkedett. E műveiben a reá mindig jellemző tartózkodó költőiséggel ábrázolja a hétköznapi emberlakta tájat : a düledező viskókat, palánkokat, homokbányákat, árokpartokat. Néhány ilyen munkáján megjegyzések is olvashatók, és ezek mutatják, hogy természetlátásának közvetlensége tudatos művészi akarattal párosult : feljegyzi magának, hogy az árnyékok ibolya színűek, a füstgomoly kék színe bizonyos légköri körülmények mellett a legélénkebb szín a tájban, és ,,ahol a nap a füstbe süt, ott barna lesz". E vázlatai és feljegyzései jogosulttá teszik Réti Istvánnak, a századvég egyik legkiválóbb magyar festőjének megállapítását, mely szerint Székely kisebb munkái „a hangulat közvetlenségében, és a kifejezés bátorságában . . . messze megelőzik nemcsak a hazai és német kortársainak, de a francia impresszionistáknak munkáit is." Fejlődése azonban más irányba vezette, és e korai munkáinál elért eredményeit csak élete két utolsó évtizedében festett kisméretű tájképein fejlesztette tovább. Székely érdeklődését az 1848-as magyar szabadságharc leverése utáni években kialakult közállapotok és társadalmi eszmék a történeti festészet felé terelték. Sokat foglalkozott a gondolattal, hogy nemzeti tárgykörökből olyan életképeket fest, ,,mik a mai francia és angol felfogás szerint újak" ; a szabadságharc eszmeköréből táplálkozó hazafisága azonban a küzdelmekkel teli nemzeti múlt heroikus eseményeinek ábrázolásában találta meg leginkább kifejezését. Mint Madarász Viktor, Székely is történeti festő lett. hogy az elnyomatás éveiben hazafiságának hangot adhasson. Legtöbb történeti festményének alapgondolata már ifjúkorában megszületett. Művészi továbbképzésére Münchenbe utazott, de elért festő eredményeit tekintve érthető, hogy az itt uralkodó akademizmust, és mesterét, Pilotyt, szigorúan kritikus szemmel nézte. Piloty művészetén keresztül az akademizmust élesen és tömören jellemezte ; ,,Piloty ist kein komponist — und auch kein Zeichner. Seine Karakteristik ist seicht. Er ist mehr technisches Talent, In Paris deren es in die Hunderte gibt — ein Naturnachahmer — Prosaschreiber. Holt seine Begeisterung immer Auswärts — braucht immer ein Vorbild, den er nachahmete . . . Seine Bilder sind eingefrorne starre Leichennatur — ohne Adel — ohne Schwung — ohne Innigeit ..." Münchenben elméje élességével és néhány remekművel, melyek közül kimagaslik 1860-ban festett „Önarcképe" (44. kép), komoly tekintélyt szerzett. Ekkor lépett fel első történeti festményeivel is ; történeti olajképcinek festése működésének első felét töltötte be. A török hódítás és a nemzeti szabadságharcok hősi eseményekben gazdag idejéből meríti művei tárgyát : a mohácsi csatát, az egri vár legendás hírű ostromát, amikor a nők léptek az elesett férfiak helyébe, Zrínyi Miklós kirohanását a körülkerített Szigetvárból, Thököly Imrének, a XVII. század nemzeti szabad sághősének búcsúját atyjától (43. kép). A történelmi múlt kritikai szemlélete sem idegen tőle ; bírálatát magasrendű erkölcsi szempontok hatják át, amikor az akaratgyenge V. László királyt az önös érdekeit tekintő oligarcha befolyása alatt ábrázolja. Történeti képeit a korhűség gondos megtartása, nagj^szabású