Szilágyi János György - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 6. (Budapest, 1954)
KISS ÁKOS: A Szépművészeti Múzeum Vespasianus-kori pilaszterfői
zésében. Az egyes elemek egyedi léte háttérbe szorul, a stílus kifejlődése tetőpontján az összbenyomás, a díszítőrendszerek mintegy összefogott víziója lesz általános. 8 Fejezeteink levéldíszeinél már jelentkeznek az új stílusjegyek, az ívelten hajló növényszárakon ülő öt-öt, csaknem kerekdeden legömbölyített végű akanthuslevélke (medvetalp, brama ursania) jellegzetesen római formát mutat. A kalathost lágyan, lazán körülvevő akanthuslevélsorok és a kehelylevelek jellegzetesen tükrözik vissza a flaviusi kor művészi látásmódját. Itt az egyes levélszárakat elválasztó mély csatornák, a levelek közötti mély furatok segítik elő az optikai hatásokat. A mély árkolások mellett az akanthuslevelek képzéseinél is megtaláljuk az anvagfellazítási törekvésekre annyira jellemző furatos technikát. A flaviusi «barokkos» szemléletmódra jellemzően az akanthuslevelek dús, buja növényi vegetációt képezve tapadnak rá a főre, teljesen elborítva azt. A levélsorok, a kehelylevelek egységes, átfogó növényzet illúzióját keltik, alig jut eszünkbe azokat egyenként, elemeikre bontva szemlélni. Azonban a fejezetek mégsem átláthatatlan szerkezetűek, az egyes részelemek jól felismerhető viszonyban állnak egymással. így a tektonikus felépítés értelme megmaradt. A növényzet organizmusának felbomlása, az elemek teljes összeolvadása majd több, mint egy század múlva, a severusi kor művészi törekvéseire lesz jellemző. A bresciai fejezetek a korinthusi oszlopfő hellenisztikus és római fejlődése korán létrejött alapvető formáihoz állnak igen közel. A római építészetben a göröggel szemben a pillérek, így a pilaszterek sem mindig különülnek el az oszlopfők eredeti formáitól ; fejezeteinek is tökéletes megfelelői a kor kialakult korinthusi oszlopfőinek, amelyeknek formája a császárkor folyamán lényegében már nem mutat fel szerkezeti fejlődést, hanem csupán részelemeiben gazdagodik. Fejezeteink legközelebbi előképeit hiába keresnők Rómában, a kora flaviusi korból, magában a fővárosban díszített épülettagozatok nem maradtak fenn, így ezen idők építészeti díszítő elemeit éppen egy vidéki város, Brescia fórumáról ismerjük legjobban. A korinthusi fejezet az augustusi kor óta alig változott, lényeges módosulást csupán a levéldíszeknél figyelhetünk meg. (Nem szólunk most azokról a részgazdagodásokról, amelyek a római építészet dúsra, túldíszítcttre hajló törekvéseiből erednek, valamint a késő-római építészet formái egy részének felbomlásából keletkezett újabb szerkezetekről, amelyek már a középkori román formák számára készítik elő az utat.) A rómavárosi Mars Ultor-templom fejezetei és hozzá közelálló társaik jelentik azt a kifejlődött és megállapodott formát, amely az itáliai vidéknek és a szomszédos provinciáknak is példát adva, a figurális díszek elburjánzását, másfelől a leegyszerűsödés, sőt a torzulás lehetőségeit elkerülve mutat utat az akkor már közel négyévszázados forma további fennmaradása, virágzása irányába. A rómavárosi fejezeteket mindig fenyegeti a túldíszítettség, az elnehezülés, amit a finom anyagok és a gondos megmunkálás adta lehetőségek ellensúlyoznak. A vidéki mértéktartó korinthusi fejezetek császárkori fejlődésének előzményeit Felső-Itáliában az aostai Augustus-diadalíven találjuk meg, amelynek, fői részletekbemenő szerkezeti megegyezéseket mutatnak, így a sarokcsigák és az akanthusos kehelylevelek együtteseinél is. A közép"Blanckenhagen: id. m. 57—58.
