Szilágyi János György - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 6. (Budapest, 1954)

GENTHON ISTVÁN: Derkovits Gyula emlékkiállítás

mázni, hogy két Derkovits Gyula festő van, 1930-ig egy jelentéktelen és modoros kísérletező, 1930-tól kezdve nagy művész, ki szinte előd nélkül jelenik meg. Brutálisan, mert a Dózsa-fametszetsorozat 1929-ben készült, mindenesetre közel az említett évszám választóvonalához. A kezdet tétova. Egyik legelső képe a Hazafelé, mely 1920-ban készült, szakállas férfit és gyermekét vivő nőt ábrázol elnagyolt tájban. A férfi és nő felsőteste ruhátlan, de a szoknya és a nadrág kizárja a mitológiai tárgyat, a részbeni ruhátlanság pedig a reális, készülte korába illő témát. Mi ennek a magyarázata? Az, hogy «kompozicio» a húszas évek modorában, főképp mestere, Kernstok hatása alatt, tele bizakodással, szomorúsággal és bizonytalansággal. A nő csüggedt tartása, lehajtott feje, a kisgyerek bánata korjelenség, emlékezünk számtalan társára. Ez a szomorúság tovább él Derkovits igen jellegzetes, nagyméretű ifjúkori kompozíciójában, a Koncert-ben (1922). Bánatos aktok muzsikálnak az alkonyatban. Ami formaadását illeti, van benne valami .a gödöllőiek ájtatoskodásából, a német művészet expresszionizmus előtti, nagyon nem rokonszenves modorosságából. A sok, kisebb jelentőségű kompozíció és akt közül kiválik az ugyanez évben festett Utolsó vacsora, nemcsak igényességével, hanem azzal a szándékával, hogy a kifejezésre törő expresszionnista stílust a kubista térrendezéssel egyesítse. Megint a modorosság, az erőszakolt, patetikus bánat túlsága az, ami idegenszerűvé teszi. Nem cél ez iíjúkori kísérletek részletes elemzése. Örvendetesebb, hogy az 1926-ban készült Menekülők-ben már saját hangját próbálgatja. A zsúfolt és szilaj lendületű, rálátásos kompozíció még az expresszionizmus nyelvén szólal meg, de a rémület komor látomása, ha formában idegen, díszleteiben kölcsönzött is még, már a jövendő mesterre vall. Géniusza e sejttetés után váratlanul, a legnagyobb hirtelenséggel bontakozik ki. Grafikai főműve a Dózsa-forradalommal foglalkozó, 1514 című fametszetsorozat 1929-ben készült. Nincs a magyar fametszet történetében ehhez fogható páratlan ciklus, nincsenek hevültebb, gyújtóbb, forradalmibb, szinte örjöngően lázadóbb lapjaink. Tartalom és forma itt valóban hibátlanul forrott össze. Komor menetelések, dühödt ostromok, apokaliptikus összecsapások, a féktelen bosszú irtózatos tettei senkire se maradhatnak hatás nélkül. A fekete foltok közt mint a tőr suhannak a villogó fehér csíkok : egyetlen jajkiáltás, egyetlen hörgés az egész sorozat, a dinamikus feszültségnek abban a mámorában, mely szinte kimarni, kiégetni látszik a fehér papírlapot. Kétségtelen, hogy Uitz Béla General Ludd rézkarcmappáját látta s az hatott is rá, de meg kell nézni, mivé váltak ezek az impulzusok. Itt a legegységesebb ő, a legkönyörtelenebb, felülmúlhatatlan és összehasonlíthatatlan. E ciklus után képekben sem lehet mást alkotni, csak remekműveket. Az első a Téli ablak (1930). Szívbemarkoló kis kép: a havas ablakon homályosan belátszanak a menetelő csendőrjárat kakastollak A párkányon bent egy darabka száraz kenyér látható. Kakastoll és száraz kenyér: pontos szimbólumok, sok minden helyett beszélnek. Jelképes jellegűnek kell tartani, hogy az első igazi Derkovits-kép egyben a szociális feszültség ábrázolása. A kapitalisták és a munkás, a fegyveres hatalom és az elnyomottak ellentéte a nagy művésszé ért Derkovits változatos ábrázolási tárgya. Munkás-ábrázolásainak magával ragadó pátosza mindig monumentális formaadással párosul, a kapitalista típusok megjelenítéséből érthetően hiányzik e széles, nyugodt ritmus. A dac, a kipellengérezés és megvetés hangja másképp cseng, mint az együttérzésé, a szereteté. A kövér kopasz, élveteg és egyben ravasz Halárus (1930; 48. kép)