Szilágyi János György - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 6. (Budapest, 1954)
RAJNAI MIKLÓS: Paál László kiállítás
festőről. A kiállítás rendezője — Bényi László —• ez alkalomra összegyűjtötte Paálnak Magyarországon jelenleg nyilvántartott valamennyi művét. Számuk sajnos rendkívül kevés : ötven olajkép és négy rajz. A néhány teremből álló kis kiállítás is elegendő azonban ahhoz, hogy a kivételes tehetségű magyar mester életművéről kielégítő keresztmetszetet adjon. Rövid harminchárom évének művészi alkotómunkával telt egy évtizede, illetve művészetének ez évtized alatt történt kibontakozása jól lemérhető a bemutatott félszáz alkotáson. A kiállítás — a rendezés esztétikai követelményei szabta határokon belül — időrendben követi Paál fejlődésének mérföldes, csodálatos gyorsasággal célhoz, művészi szándékai kiteljesedéséhez érő lépteit. Az első szárnypróbálgatás naiv kísérlete, a bécsi akadémián tanultak hűséges rögzítése, a hollandiai (beileni) kirándulások és düsseldorfi korszaka már érett és néhány remekművet is tartalmazó tájfestménv-sorozata, végül a Barbizonban töltött évek végső nagy eredményeit hozó művei, ezek azok az étape-ok, melyeken Paál fejlődése végighaladt s melyeket hűen rajzol a látogató elé a kiállítás. Paál László Erdély erdőrengetegeiben bolyongva tanulta meg ismerni és szeretni a természetet. Az iskolai szünidő hegyet-völgyet bekóborló nagy kirándulásain leste el az erdő, a táj megannyi titkát : a formák sejtelmes átködlését a hajnalok párázatán, a hosszúárnyékú, vörös vagy sárga egű alkonyok nesztelen belopakodását a fák közé, a lombozaton szerteporló napfény nedves mohára, sokszínű avarra hulló aranyesőjének szemet gyönyörködtető káprázatait. Ezek az élmények, tanulmányok azonban egyelőre még csak az emlékezet tárházait töltik, gazdagítják, képpé formálódásukat megakadályozza a festőtechnikában való járatlanság, az ecsetet csak botladozva vezető kéz gyakorlatlansága. A kiállításunkon ezt a korszakot képviselő «Marosmenti naplemente» kedves dokumentum ugyan, de kevéssé sejteti annak az útnak a végét, melyen pedig az első lépést kétségtelenül ő jelenti. À művészi ábrázolás és kifejezés technikai előfeltételeit a bécsi akadémia nyújtotta Paál számára. Itt szerzi meg korrekt rajztudását, mely későbbi, erősen sommázott előadású műveinek is szilárd vázat biztosít. Fejlődésének ekkori állapotát négy, 1869 illetve 1870-ben készült alkotása mutatja be a kiállítás szemlélőjének. E művei közül kettőn a természeti formák precíz utánakövetéséé a döntő szó, s bár jelentkezik, de csak dadogva a látvány alakításának vágya. A másik kettő azonban —• az akadémia szabta formai kereteken belül — szabadon bontakozó őszinte és lírikus természetlátásról tanúskodik. Márcsak robusztus egyéniségét kell eddigi eredményeihez hozzáötvöznie, hogy születendő alkotásai egészükben az övéivé váljanak. Ennek az ötvöződésnek különböző fokát, részben pedig teljes megvalósulását az a tízegynéhány kiállított műve mutatja, melyek düsseldorfi tartózkodásának és két beileni útjának szülöttei. Paál szemét a 17. századi holland tájfestészet és az ennek igazságait közvetlenül bizonyító hollandi táj nyitotta fel önnönmagára. Hollandiai útjainak nagy élménye megerősítette benne a saját törekvései helyességébe vetett hitet, s azt az akarást, hogy méltó rokonává váljon azoknak a mestereknek, kiket egy-két művükben már eddig alkalma volt megismerni : a barbizoniaknak. Paál önmagára talált. A táj ezentúl tárgy és eszköz egyszerre az ő kezében. Tárgy, melynek mélyére kell hatolnia, melynek lényegét kell előbányásznia, de eszköz is: hangszer, melyen saját érzésvilágát, áradó-hullámzó hangulatait, egyszóval önnön dallamának mindmegannyi variánsát kell eljátszania.
