Szilágyi János György - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 6. (Budapest, 1954)

RAJNAI MIKLÓS: Paál László kiállítás

A hollandiai utak korszakának művei már úgyszólván kivétel nélkül erről a Paál Lászlóról beszélnek. A precíz rajzháló elmerül a széles színfoltok öleiben, a részletformák nagy egységekké szerveződnek, a képi kifejezés eszközei a lényegig redukálódnak. A magyar Alföld tájait idéző, kivétel nélkül fekvő formátumú képeken egyszerű tájmotívumokat jelenít meg alkotójuk : furcsa formájú barna szénakazlakat, szegényes kunyhókat, tócsás előtér mögött felszökkenő facsoportokat. Ezek a tájelemek sziluettben rajzolódnak képei csak ritkán napfényes, de általában világos egére, mely hatalmasan boltozódik az ábrázolt párás levegőjű hollandi alföld fölé. Motívumai magukban is igazolják, hogy témaválasztásába hazulról hozott élményei is intenzíven beleszóltak, de talán még döntőbb a negatív bizonyíték : az, hogy a holland alföldre kizárólagosan jellemző, illetve a magyar szem számára idegenül ható attribútumokat (pl. a szélmalmokat) és az ilyen tájakat (pl. a tengeri tájakat) elkerüli és csakis a hazai táj emlékképeivel is egyeztethető, azok által támogatott motívumokat választ. Mint a kiállítás Paál barbizoni éveinek termését bemutató képei bizonyítják, a beileni és barbizoni művek között nincs határozottan kimutatható cezúra. Paál 1873 tavaszán érett mesterként érkezett meg a fontainebleaui erdő világhírre nőtt kis falujába. Paál Barbizonba telepedve, bizonyos tekintetben hazaérkezett. A fontainebleaui erdőben kapott új benyomások felszakítják benne az erdélyi rengetegekben szerzett élményeinek zsilipjét, s művészetében azonosulnak az emlékezetében élő és a valóságos, mostani környezetét adó tájak. Ez lehet az oka annak, hogy egyre súlyosbodó nyomora, s az el-nem-ismertség okozta gyötrelmei ellenére munkásságának leggazdagabb szüretét érlelik a barbizoni évek. Kiállításunkon is ez a korszaka van legszélesebben képviselve. Barbizoni képeinek jellemző témái : süppedő avarszőnyeges, dús vegetációjú erdőbelsők, a lombozat tömött szövedékén a háttéri égre rést nyitó sovány utak, sík előtér mögött égremagasodó méltóságteljes erdőszélek. Természetesen e motívumtípusok nem kizárólagos érvényűek, az itt közölt nagyerejű, monumentális hatású «Oktoberi szél» például nem illeszthető keretükbe (46. kép). E műve viharos ég alatt felkomorló, szélgyötört öreg tölgyfák csoportját ábrázolja, előadásmódjában a tragikai alkotások hangvételével. A Barbizonban töltött fél évtizedre nagyon jellemző motívumot dolgoz fel viszont másik reprodukált képén, a «Fontainebleaui erdőrészlet»-en, mely egyike életműve betetőzését jelentő alkotásainak (47. kép). Üde tavaszi-zöld lombsátor alatt messzire futó, napfényfoltos erdei út kapott itt remekművű megfogalmazást, az erdő atmoszférája zengzetes tónusokba oldott költői-művészi megjelenítést. A képformálás eszközeit tekintve Paál barbizoni műveit — előző korszakához viszonyítva — a kompozíciós megoldások gazdagodása és az atmoszférikus jelenségek érzékenyebb ábrázolása jellemzi. A formák sommázása és a festék széles traktálása még a beileni utak eredménye, ezeken a fontainebleaui évek nem sokat módosítottak. A képek koloritjában általában uralkodnak a meleg és mély (főleg barna) színek, anélkül azonban, hogy — bármily csekély mértékben is •— a galéria-tónus emlékét idéznék. Sok esetben azonban a barnák egészen visszaszorulnak s a zöldek veszik át a főszólamot, egy-két esetben pedig teljesen eluralkodva a képen, a kíséretről is nagyrészt ezek gondoskodnak. Nagy vonalakban végighaladva a kiállított műveken megállapíthatjuk, hogy Paál méltó örököse volt a realista tájfestés előttejárt nagyjainak. Méltó,