Szilágyi János György - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 5. (Budapest, 1954)

BIRÓ BÉLA: Markó Károly ismeretlen levele gr. Zichy Edmundhoz 1854-ből

tájképei apró figuráinak megfestésében leánya, Barberina is segítségére volt. Megrendelői sorában már Appeggibe költözése előtt ott látjuk Zichy Edmundot (1811 — 1894), aki bécsi otthonában nemcsak sok becses műtárgyat gyűjtött össze, hanem művészeti tanulmányokkal is foglalkozott. Gyűjteményében Markónak több képe szerepelt és a művészt annak haláláig támogatta. Zichy 1853 végén vagy 1854 elején rendelte meg Markónál az alábbi levélben

1 említett Szt. László-tájképet, melyet Markó már magyar tárgya miatt is nagy lelkesedéssel kezdett el s a reá jellemző alapossággal képének alakjait korhű ruházatban akarta megjeleníteni. Ezért a kompozíció felvázolása után a korhű kosztümökre vonatkozó megbízható forrásművet keresett s azt Geiger Péter Nep. János osztrák festő (1805—1880) ismert kiadványában, a «Képek Magyarország történetéből» című albumban találta meg. Geiger a kosztümtannak valóságos tudósa volt, ez emelte őt 1853-ban a bécsi akadémia tanári székébe is. Az említett album egy sorozat magyar történelmi tárgyú kőrajzát foglalja magában, melyet 1842-től 1844-ig több részletben Ehrenreich Ádám adott ki. Lapjai között kettő vette tárgyát I. László életéből: László párviadala Akus kun hadfőnökkel 1089-ben és László keresztesvitézektől fővezérül választatik 1095-ben. Markó leveléből látható, hogy a kiadványt különböző ígéretek ellenére sem sikerült megkapnia. Lelkiismeretességére jellemző, hogy műve megfestése előtt magát a Szt. Lászlólegendát is alaposan meg akarta ismerni, ezért kéri levélben annak elküldését is. A levélben említett fia, Ferenc (1832—1874), firenzei tanulmányai után 1853-ban Pestre költözött s atyja irányát elhagyva, realista felfogású magyar táj- és életképeket festett. A levél írása idején már egy éve pesti lakos volt, kiterjedt ismeretséget szerzett fővárosi körökben s ezért atyja joggal remélhette, hogy a Geiger-kiadványt megszerzi számára. Ami a levél másik tárgyát, az itt először közzétett Demidoff-féle megbízást illeti, annak előzményei korábbi időkre nyúlnak vissza. Demidoff Nikolajevics Anatolij-jal(1813—1876) még 1849-ben került Markó ismeretségbe osztrák előkelőségek útján s Demidoff, aki Firenzében lakott, már akkor egy mitológiai staffázssal ellátott tájképet vett a művésztől 300 Napoleon-aranyért.

2 Az irodalmat és művészetet pártoló dúsgazdag orosz Olaszországban magas diplomáciai állásokat töltött be — a levél írása idején az orosz cári kormány ügyvivője volt a firenzei hercegi udvarnál. Felesége, a Bonapartecsaládból származó Mathilde, Jérôme király leánya volt, ez a körülmény érlelte meg benne azt a tervet, hogy I. Napóleon száműzetése helyén, Elba szigetén nagyszabású Napóleon-múzeumot létesítsen s annak festészeti díszítését Markóra bízza. A művész örömmel fogadta a nagyvonalú tervet s szokott alaposságával mindenekelőtt Elba szigetén, Porto Ferrajoban és a távolabbi Villa S. Martinóban, Napoleon egykori lakóhelyein, valamint a környező vidéken kívánt gondos helyszíni tanulmányokat végezni, hogy a topográfiai adottságok tekintetbevételével készítse el képének tervét. Közbejött azonban a krími háború. 1853-ban Törökország, Anglia és Franciaország háborút indított Oroszország ellen, a Napoleon-múzeum terve elodázódott s így elmaradt Markó elbai kirándulása is. A helyzetet még súlyosbította az a körül1 A levél eredetije a Zichy-család levéltárából került a Szépművészeti Múzeum adat- és ereklyetárába. 2 S z a n a T.: Markó Károly és a tájfestészet. Bp., 1899. — S z a n a T. : Száz év a magyar művészet történetéből. Bp., 1901. 42—212. — Pallas-lexikon. V. köt. 169.