Szilágyi János György - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 4. (Budapest, 1949)

PIGLER ANDOR: A Régi Képtár legkorábbi velencei festménye

A Divald-féle régi felvétel előbukkanása tehát nemcsak a Szépművészeti Múzeum egy eddig ismeretlen eredetűnek vélt Katalin szobrát lokalizálja pontosan. Ennél többet is mond : a korábbi kutatások során nem méltatott faszobrokat és táblaképeket mutat be, a bártfai múzeum anyagának összevetésével pedig lehetővé teszi majd az egykori palocsai szárnyasoltár vagy szárnyasoltárok rekonstrukcióját. RADOCSAY DÉNES A RÉGI KÉPTÁR LEGKORÁBBI VELENCEI FESTMÉNYE Eddig a Jacobello del Fiorénak tulajdonított Madonna deH'Umiltà nyitotta meg a Régi Képtár velencei festményeinek Tiepolóig és Guardiig ívelő sorozatát. Sok hiánya ellenére is a sorozat tagadhatatlanul gazdag és változatos ; általában számottevő, helyenként meg éppen elsőrendű alkotásokon mutatja be a fejlődést a XV. század elejétől a XVIII. századi késő virágzásig. Most egy olyan festményt van módunkban a csoport élére helyezni, amely a kezdőpontot jelentékenyen visszaviszi, éspedig a trecento derekáig. A gyarapodás költségmentesnek nevezhető, mert nem új szerzeményről, hanem a raktári anyag egyik félreismert darabjának helyes megvilágításáról van szó. A trónon ülo Madonnát karján a kis Jézussal ábrázoló festmény csak töredék (nyárfa, 70,8 X 49,5 cm) ; eredetileg egészalakos volt és oltárműhöz tartozott. 1890-ben Pulszky Károly magyar magántulajdonból szerezte meg az Országos Képtár számára, valószínűleg azért, mert az átfestésektől megtévesztve, magyar eredetű munkának tartotta; a leltárba, 1412. sz.alatt, mint XVII. századi magyarországi festő munkáját vette fel. Ez a téves meghatározás lehetett az oka annak, hogy az azóta eltelt hatvan év folyamán a kép nem keltett figyelmet, bár a képraktárat számos bel- és külföldi kutató átvizsgálta. Legújabban felkérésünkre Kákay Szabó György főkonzervátor a festménytöredéket szakszerűen restaurálta ; ennek a munkának mértékéről az itt közölt két fényképfelvétel kellőképpen tájékoztat (16, 17. kép), s az első felvétel, mely közvetlenül az átfestések letisztítása után készült, azt is bizonyítja, hogy a töredék határain belül az egykori sérülések nem érintették az alakok lényeges részleteit. A felvételekhez csak annyit kell hozzáfűzni, hogy a Madonna fejétől balra meglehetősen nagy felületen az alapozás is hiányzik, s hogy itt nem látszott megokoltnak a nyers deszkafelületet elfedni. A töredék felső jobbsarkában a régi alapozás megmaradt, de rajta csak kis foltokban ül még eredeti festékréteg és aranyozás. A trón két oldalsó pillére csaknem sértetlen. A keletkezés ideje, helye és köre Paolo da Venezia nevével határozható meg. Maestro Paolo tudvalevőleg a bizánci hagyomány főképviselője a velencei trecento festészetben, egyszersmind azonban, s ezt általában kevésbbé veszik figyelembe, egyik első meglazítója e hagyomány kötöttségeinek. A bizánci művészetnek érett palaiologosi stílusából indul ki,

1 s ezt a formarendszert igyekszik átitatni a gótika melegebb érzelemvilágával, lágyabb vonalkultúrájával. Működése a lagúnák városában kimutatható 1333-tól 1358-ig. Amióta E. Sandberg-Vavalà alapvető tanulmánya

2 nagy mértékben valószínűvé tette, hogy az úgynevezett Piranói mester és a chioggiai S. Martino sokrekeszű oltárművének mestere azonos 1 Lazare v, V. N. : Jezsegodnyik Insztyituta Isztorii Iszkussztvo. Moszkva, 1952. 156, 190. 2 The Burlington Magazine. LVII, 1930. 160—183. 6 Bulletin Sí