Szilágyi János György - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 4. (Budapest, 1949)

RADOCSAY DÉNES: Két hervartói oltárszárnyról és a palocsai Szent Katalinról

Kevéssé problematikusak a hordozható oltárka festményei. A két szekrényfélen Krisztus szenvedésének eszközeivel megjelenő egy-egy angyal, a balszárnyon Szt. Bernardin, a jobbszárnyon turini Szt. Maximus alakja közepes tehetségű festő ecsetjére vall. A kassai (Kosice) múzeum 1903-i katalógusa írja le az oltárkát s említi a Maximus alatt látható 1514 évszámot. A két szárny külső fele festetlen. A festő a Jánosréti mester művészi hagyatékának távolabbi örököse, szerényebb eszközeivel irányzatának késői folytatója.

4 Az 1524-i Miklós és az 1514-i hordozható oltárka mellett a Szépművészeti Múzeum gyűjteményének két oltárszárnyához több kérdés kapcsolódik. A két szárny 1914-ben került a Nemzeti Múzeum birtokába,

5 s innen jutott később a Szépművészeti Múzeumba. Az egyik szárny belső felén a felső mezőben a Mettercia, az alsó mezőben Mária Magdolna, külső felén pedig Szt. Péter látható. A másik szárnyon hasonló elrendezésben Szt. Margit és Ágnes, valamint Szt. Pál jelenik meg.

6 {6—7. kép.) A Nemzeti Múzeum közleménye a XVI. század elejére keltezett festmények rossz állapotát említi, majd értékelő megjegyzése szerint e «Gyarlo festmények . . . Középkori festészetünk legalacsonyabb fokát jelzik». Újabban rövid néhány sorban — az úgynevezett átmeneti stíluskorszak emlékei között — Csánky Miklós szólt róluk. 1460—1470 táján jelölte meg helyüket, azon táblaképeink sorában, melyek véleménye szerint részben a boroszlói Borbála mester formai örökségéből táplálkozva, részben a helyi hagyományokra támaszkodva alakították ki sajátos stílusukat. A két hervartói szárnyon az arcok rajzát a liptószentmáriai (Svatá Mara), a köpenyráncok plasztikus megmintázását pedig a nagyőri (Strázky) táblákéval mondta rokonnak. Majd a két szárny által díszített egykori oltárt rekonstruálva, ennek középképét •— Myskovszky cikke nyomán

7 — a hervartói templomban fennmaradt Szt. Borbála-Dorottya-Katalint ábrázoló táblában véli megtalálni. E rekonstruált oltárhoz kapcsolta Salamon, Dávid, Illés és Baruch próféta háromszögű oromképét, melyek közül az első kettő a feltételezett középképet, az utóbbi kettő pedig a két szárnyat koronázta volna. A kérdéses, Borbála-Dorottya-Katalint ábrázoló tábla négyzetes alakja valószínűsíthette is azt a feltevést, mely szerint a festmény középképként készült. A szárnyak és a középkép közötti lényeges stiláris ellentéteket az utóbbi átfestett állapotával magyarázta Csánky,

8 de a középképként feltételezett tábla nagyságát nem ismerve, méretbeli összevetésekkel rekonstrukcióját nem támogathatta. Érvelésével szemben már az a körülmény is kétkedést ébreszthet, hogy az átfestés csupán a középképet érintette s megkímélte volna a rossz állapotban lévő szárnyakat ; e megfigyelés ellentmond az általánosan tapasztalt gyakorlatnak. Ha már olyanfokú «restaurálásra» volt szükség, mely a középképet eredeti formájából teljesen kivetkőztette — a legkisebb stiláris rokonságot sem mutatja a szárnyfestményekkel — úgy alig hihető a Nemzeti Múzeumba hangsúlyozottan rossz állapotban került szárnyakról, hogy azok megmenekültek volna az átfestés elől. Csánky Miklós figyelmét elkerülte, hogy Myskovszkynak az Archeológiai Értesítőben közzétett cikke csupán rövid és nem hiánytalan össze4 A Jánostéti mester későbbi, távolabbi hatására más példát is említhetünk. Egy budapesti magántulajdonban felbukkant tábla, kétoldalán a Kálvária és Mária halála ábrázolásával,kétségtelenül a Jánosréti mester művészeti örökségén nevelődött. Különösen a két Kálvária mutat meggyőző formai egyezéseket. 6 Ltsz. 136/1914. A Nemzeti Múzeum régiségtárának gyarapodása 1914-ben. Közlemények a Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából. I, 1916. 54. 6 Egy-egy szárny mérete : 135 X 38 cm. 7 Myskovszkv V.: Adalék régi fatemplomaink ösmeretéhez. Archeológiai Értesítő. XIV, 1894. 243. 8

Csánky M. : A szepesi és sárosi táblaképfestészet 1460-ig. Bp., 1938. 34.