Szilágyi János György - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 4. (Budapest, 1949)

RADOCSAY DÉNES: Két hervartói oltárszárnyról és a palocsai Szent Katalinról

foglalása korábbi részletes tanulmányának. E korábbi közleményében részletesen foglalkozva a hervartói templom szárnyasoltáraival

9 leírja a főoltárt, melynek középképe új, Xavéri Szt. Ferencet ábrázolja, bal szárny tábláján egy képmezőn Szt. Ferenc stigmatizációja, Kristóf és egy apácaszent, jobbszárnyán pedig, ugyancsak egy képmezőn Szt. Borbála-Dorottya-Katalin alakja látható. A szekrény és a szárnyak fölötti oromképeken Elias, Dávid, Salamon, Baruch és Dániel próféta képe. Myskovszky leírja a templomban látható két különálló oltárszárnyat is, melynek tematikája és mérete Múzeumunk két hervartói szárnyáéval pontosan egyezik. Kétségtelen tehát, hogy a Borbála-Dorottya-Katalin tábla nem tartozhatott a stilárisan ettől lényegesen eltérő két múzeumbeli szárnyhoz, hanem az 1880-i leírás tanúsága szerint a főoltár alkotórésze volt. A két önállóan fennmaradt szárnyhoz tartozott oltárrészek pedig már Myskovszky vizsgálatai idején, két oromkép kivételével (emléküket a Szépművészeti Múzeum egy fényképfelvétele őrzi) elvesztek. A szárny-pár festőjének kézvonása vitathatatlanul felismerhető a Dániel és Jónás próféta mellképét ábrázoló két háromszögű táblán (8. kép). A régi felvételen semmi felírás, feljegyzés nincs, mely az oromképek származásáról, lelőhelyéről, vagy méreteiről tájékoztatna. De a szárny és oromképek kétségtelen mesterazonossága — festőnk jellegzetes alakjai más magyarországi táblán nem fordulnak elő — nagy mértékben valószínűsíti, hogy a két szárny és a két oromkép eredetileg egyazon oltárhoz tartozott. A Myskovszky által ismertetett főoltár tábláival kapcsolatban még egy további kérdés is választ vár. Mint a Szépművészeti Múzeum fényképgyüjteményének két régi felvétele mutatja, az egykori hervartói főoltár két szárnya különböző méretű (9—10. kép). A bal szárnyon a két oromkép talpa nem tölti ki a tábla teljes szélességét, míg a jobb szárnyon a két oromkép pontosan illeszkedik a tábla méretéhez. A szárny- és oromképek közötti méretbeli eltérés kérdése csupán fényképfelvétel alapján nem oldható meg, de annyi bizonyosnak látszik, hogy az 1880-ban is egy oltár részeként említett két szárnytábla — három-három szent alakjával — együvé tartozhatott, egy kéz festette mindkettőt. Kérdéses, vájjon amikor a főoltár középképének pótlására került sor, amikor a régi középtáblát Xavéri Szt. Ferenc képe váltotta fel, egyidejűleg «restaurálták»-e a szárnyakat is, megcsonkították-e a Dorottya-Borbála-Katalint ábrázoló táblát. Vagy valószínűbb, hogy az egyik szárnykép nem ez oltárhoz tartozott, hanem esetleg az eltűnt ötödikhez s a «restaurálás» idején keverték össze a még használható részeket? A kérdés válaszra szorul; az egykori főoltár rekonstrukcióját talán a helyszíni vizsgálat segítené elő. E rekonstrukció sikerétől függetlenül azonban annyi bizonyos, hogy e főoltárnak sem bal, sem jobb szárnya nem tartozhatott ahhoz az oltárhoz, melynek két szárnyát a Szépművészeti Múzeum őrzi. A múzeumbeli két szárnnyal kapcsolatban még meg szólanunk kell arról is, hogy annak belső és külső képei két különböző kéztől származnak. Az eddigi megemlékezések csupán a belső festményekről szóltak, az arcok rajzát a liptószentmáriai (Svatá Mara) festő típusaival, a köpenyráncok plaszticitását pedig a nagyőri (Strázky) Mária-oltár két püspököt ábrázoló festett szekrényfelével mondták rokonnak. E kétoldali kapcsolat azonban lényegében nem volt több, mint amire az általánosan uralkodó stílusáramlat késztette a hervartói festőt. A liptószentmáriai kis Mária-oltár, a nagyőri két szekrényfél alakjai és a hervartói négy női szent között a hasonlóságnál nagyobb a különbség. Az előbbi kettőt általában magas, karcsú, előkelően megnyújtott alakok, lágyan mintázott mozdulatok jellemzik. Ezekkel szemben hervartói szentjeink zömökek, nehézkesek. Míg amott 9 M y s k o v s zk y, V. : Holzkirchen in den Karpathen. Die Herwartoer römisch-katholische Holzkirche. Mittheilungen der K. K. C. C. ... N. F. VI. 1880. XC, XCII.