Balogh Jolán szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 3. (Budapest, 1949 )

Radocsay Dénes: Egy magyarországi középkori táblaképről

nem látható, csaknem bizonyossággal állítható, hogy az —, ellentétben a már említett első ilyen szobrunkkal, — nem guggol, hanem lábait maga alá hajtva ül. A szobor egyébként — eltekintve a vállak magasságában észlelhető csekély eltéréstől, — teljesen frontális. A lábak, de legfőképpen a karok hiányában céltalan volna, a már említett valószínű következtetéseken túl, a sok hasonló szobor alapján szobrocskánk tagjainak eredeti helyzetét keresnünk. A sok, legtöbbször igen különböző munkát végző szobor tagjainak gyakran igen hasonló helyzete csak téves következtetésekre, helytelen megállapításokra vezetne, — akár a szobor eredeti alakját, akár — szolgaszobor lévén —, az általa végzett munkát kísérelnők meg rekonstruálni. Szobrunk, mint már említettük, egyike ama számtalan, legtöbbször házi, mezőgazdasági, vagy ipari munkát végző alakoknak, amelyeket — legtöbbször fából kifaragva — az egyiptomiak halottaik mellé helyeztek, mintegy a túlvilágra is velük adva itteni környezetüket, szolgáikat, gazdaságuk munkásait, házuk népét, — sőt a környezetükhöz tartozó háziállatokat, valamint gazdasági és egyéb szerszámokat is.

3 Az óbirodalom feudális felfogása a túlvilági üdvösségben is csak az előkelőket részesítette ; a közember számára — szerintük — nem volt túlvilág. Ez a felfogás később, a szociális változások folyamán oda módosult, hogy a születésénél fogva az üdvösségre, illetve a túlvilági továbbélésre jogosult ezt a jogát kegyeltjeivel, kedvelt alattvalóival is megoszthatta, azoknak is részt juttathatott a saját üdvösségéből. így vihette magával a túlvilágra is szolgáit, alkalmazottait, házanépét, hogy azok ott is körötte legyenek és szolgálják őt. Ennek a kornak, a Xl-ik dinasztia korának (2160—2000 Kr. e.) alkotása és ennek a felfogásnak eredménye — számtalan hasonló társával együtt, — a mi kis szobrunk is. A már többször említett első ilyen szobrocskánkkal szemben •—, amely kidolgozásának több helyen elhanyagolt voltából következtetve, valamely nagyobb csoport egyik alakja lehetett, — ez a kis szobor, éppen mert minden részlete egyenlő gondossággal kidolgozott, nagyon valószínűen kisebb számú (legfeljebb 2—3 tagú) csoporthoz tartózhatott, — de az sem lehetetlen, hogy nem voltak társai. Haeffner Emil. EGY MAGYARORSZÁGI KÖZÉPKORI TÁBLAKÉPRŐL 1948 novemberében egy, csupán az egyik oldalán festett, középkori táblaképet mutattak be a Szépművészeti Múzemuban. A 46 x 35.3 cm nagyságú festmény aranyhátterű mandorla közepén a térdelő Máriát ábrázolja, jobbra tőle Krisztus, balra az Atyaisten alakja, fölötte a Szentlélek galamb képében. Azonos ikonográfiái megoldás a magyarországi emlékanyagban a hizsnyói (Chyzne) Angyali üdvözletoltár festett predelláján és a bakabányai Mária koronázása oltár középszekrényének domborműves ábrázolásán látható. A jelenetet — a mandorla határvonalán kívül — éneklő és zenélő angyalkák koszorúja övezi. A Szépművészeti Múzeum akkori véleménye szerint a táblát bányavárosi, magyarországi művész 1480 táján festette ; most alkalmunk van a festmény eredetét pontosabban körülhatárolni, illetőleg az egykori szakvéleményt részben kiegészíteni. Megjegyzendő, hogy a tábla a jobb harmadán végighúzódó repedéstől eltekintve szerencsésen ép állapotban 3 Hall, H. R.:. A general introductory Guide to the Egyptian Collections in the British Museum, P. 130, Fig. 59. No. 51090.