Balogh Jolán szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 2. (Budapest, 1948)
IN MEMORIAM - B. J. (Balogh Jolán): Dr. Balogh Ilonka
Eredményes tevékenység után 1941-ben vonult nyugalomba. Az ostrom után azonban félbeszakította pihenését és a hívó szóra azonnal sietett a feldúlt Múzeum segítségére. Bár ekkor már egészsége az ostrom következtében erősen meggyöngült mégis hónapokig dolgozott grafikai gyűjteményünk helyrehozatalán. A rajz- és metszetlapok újramontirozásával, restaurálásával foglalkozott egészen addig, amíg utolsó, súlyos betegsége le nem verte lábáról. .Jólismert alakja újból és most már örökre eltűnt Múzeumunkból, de gondos kezemunkájával mindig találkozni fogunk gyűjteményeinkben, n j DR. BALOGH ILONKA 1947. december 29-én ragadta el a halál Múzeumunk nagyra hivatott, fiatal tisztviselőjét, dr. Balogh Ilonkát. 1912-ben született, június hónapban, 24-én, midőn a legnagyobb a világosság, legfényesebbek a nappalok. Fényszomjas lelke egész életében a sugárzó napnak, a természet dús virágzásának ezt a korszakát szerette legjobban. A művészet alkotásaival igen korán, kicsiny gyermekkorában ismerkedett össze, képeskönyveit zökkenés nélkül váltották fel a könnyebb, majd komolyabb művészettörténeti szakmunkák. Közben sokat foglalkozott zenével, történetileg jól tájékozott, elméletileg is igen képzett muzsikus volt. Rendkívüli képességei a művészettörténeti tanulmányokban is gyorsan vitték előre. Midőn 1930-ban az egyetemre beiratkozott, csaknem kész művészettörténész volt, jól megalapozott tudással és igen széleskörű nyelvismeretekkel. Egyetemi évei alatt Heklernél, Gerevichnél, Alföldinél, meg Györffy Istvánnál tanult és nagy gyönyörűséggel hallgatta Pauler Ákos logikai óráit. Korán kezdett az önálló kutatáshoz. Főként a magyar művészet kérdései érdekelték, a ,,honi műrégészet", ahogy régi szóval becézte tudományunkat. Még elsőéves korában kezdett el foglalkozni az Árpádkori művészettel, ekkor írta szép tanulmányát (Adatok az olasz románkori szobrászat magyarországi hatásához. Arch. Ért. U. F. XLVI. 1932—33., Budapest, 1934. 100—115. ].), melyben elsőnek mutatott ki számos konkrét analógiát az olasz és a magyar művészet között. A harmincas években sokat járt Erdélyben. Ezek az utak új világot nyitottak meg számára. Lelkét csakhamar teljesen betöltötte az erdélyi magyar művészet különleges szépsége. Nagy hatással volt rá az erdélyi mult legkiválóbb kutatója, régi hagyományainak letéteményese, Kelemen Lajos főigazgató is. A kisebbségi élet levegőjében érzékeny lelke teljesen az erdélyi, magyar problémák felé fordult és ahhoz a kérdéshez nyúlt, ami akkor a legégetőbb és a legveszélyesebb volt: a magyar faépítészethez,—amelyhez különben még gyermekkori benyomásai is fűzték. így készült el igen komoly, elmélyedő tanulmányok után vaskos kötetet kitevő doktori értekezése a Magyar fatornyok. Budapest, 1935. (Magyar Néprajzi Füzetek. Szerk. Györffy István 1. sz.). Professzora, Györffy István mondotta művéről: szebben és jobban nem lehetett volna ezt a témát megírni. Munkájának jelentősége akkor a legszembeszökőbb, ha összevetjük hazai művészettörténészeink ellentmondó, zavaros, tájékozatlan megjegyzéseivel é3 a külföldiek ellenségesen támadó megnyilatkozásaival. Ö tiszta logikával teremtett rendet a vitatott területen. Világos rendszerezéssel fejtette ki a kérdés problematikáját, művészeti és történeti vonatkozásait és ezzel egyben kivonta a faemlékeket az egyoldalú néprajzi tárgyalás alól. Nagy adat- és emlékanyaggal bizonyította a magyarság részvételét és vezető szerepét a faépítészetben, a középkortól kezdve a legújabb korig, és igen szellemesen rajzolta meg a magyar faépítkezés nemzeti vonásait, valamint viszonyát a nemzetiségek hasonló műveihez. És tette mindezt a legtárgyilagosabb bizonyítékok alapján, a legnobilisabb hangon, kerülve mindent, ami az idegen nemzetbelieket bánthatná. Könyvének nagy sikere volt, az erdélyi magyarság lelkes örömmel és hálával fogadta. Történészeink elismeréséről meg az tanúskodik, hogy munkája új 5* 67
