Balogh Jolán szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 2. (Budapest, 1948)

IN MEMORIAM - B. J. (Balogh Jolán): Dr. Balogh Ilonka

anyaggal lényegesen kibővítve franciául is megjelent az Archivum Europae CentroOrientalis-ban (VI. 1940.) és külön kötetben az Études sur l'Europe Centre-Orientale című sorozatban (Les édifices de bois dans l'architecture religieuse hongroise. Budapest, 1941.). Később, midőn a Történettudományi Intézet 1944-es Évkönyvét a magyarromán kapcsolatok megvitatására szánta, a szerkesztőség őt kérte fel az erdélyi faépítészet megtárgyalására. Tanulmányában (Az erdélyi fatemplomok kutatásának mai állása.) még érettebb és fejlettebb formában fejtette ki az egész kérdést. (A Magy. Történettud. Int. Évkönyve. 1944. Magyarok és románok. II. köt. 491—529.1.) Különösen nagy gonddal rajzolta meg az erdélyi faépítészet fejlődését és változatait, miközben finom intuícióval mutatott rá azokra az elemekre, melyek a nyugati művészettől függetlenek, sőt azzal ellentétesek és így ősi hagyatéknak tekinthetők. További nagy terve, az erdélyi magyar egyházi faemlékek corpusa, a súlyos viszonyok miatt nem valósulhatott meg. 1947 nyarán újból az erdélyi művészettel foglalkozott. Kelemen Lajos legutóbbi művét, az erdélyi XVII. századi mennyezetfestményekről szóló tanulmányát és ezzel együtt szeretett mesterének, úttörő példamutató munkásságát méltatta finom tollal, megértő lélekkel. (Ethnographia. LVTIL 1947. 318—32.1 ].) Ugyanekkor igen komoly, tárgyilagos bírálatot írt Entz Géza cikkéről és ezzel kapcsolatban — visszatérve régi kedves témájához, az Árpád-kori művészethez — behatóan foglalkozott a gyulafehérvári székesegyház kérdéseivel (Ethnographia. LVIIL 1947. 326—329. 1.). Múzeumi szolgálatba 1945. március 12-én lépett. Először az Országos Levéltárban segédkezett nagy buzgalommal a feldúlt könyvtár rendezésében, majd áprilisban átkerült a Szépművészeti Múzeumba, ahová leginkább vágyott. Ez a Múzeum már gyermekkora óta úgyszólván második otthona volt, hová szüntelen bejárt, amelynek életét közvetlenül ismerte. Később nem egyszer tréfásan emlegette, hogy ő a múzeumi gyakorlatot még Petrovics Elek idejében sajátította el. És valóban a régi, nagy hagyományoktól irányítva élt benne tisztán és erősen a múzeumi gondolat, a imVzeum szeretete. Minden múzeumi munkát örömmel vállalt és szívvel-lélekkel végezte. Az első esztendőben Elek Artúr könyvtárát rendezte és válogatta ki a múzeumi kutatás érdekeinek legmesszebbmenő szemmeltartásával. Később ugyanő méltatta a Múzeum Közleméayeiben (1. szám, 1947.) Elek nagy ajándékát és könyvgyűjtő tevékenységét. Ezután a feldúlt Múzeum különféle gyűjteményeinek rendbehozatalához fogott, önként, felszólítás nélkül és egymásután végezte el nagy energiával és rendszeretettel a nem éppen vonzó feladatokat. Közben átkerült a Grafikai Osztályba, ahová ambíciói és hajlamai vonzották. Itt ő végzett minden folyó munkát, leltározást stb., 1947. októberében meg nagy buzgalommal és finom ízléssel vett részt a francia rajzok kiállításának rendezésében. De nagyobb céljai is voltka: a Múzeum régi, XV. századi metszetanyagát akarta a modern művészettörténet-tudomány szempontjai szerint feldolgozni és közzétenni. A nem éppen könnyű feladatra nagy alapossággal és komolysággal készült. Kutatásainak első eredménye folyóiratunknak ugyanebben a számában közölt tanulmánya a római fametszetekről. Ezt követte volna a többi, darabról, darabra . . . Másik kedves terve volt grafikai gyűjteményünk olasz vázlatkönyvének kiadása, melyet a Wiener Jahrbuch für Kunstgeschichte számára készített elő nagy ambícióval, de ez a munkája is váratlan halálával félben maradt. Rendkívüli szellemi képességeit felülmúlták lelki tulajdonságai. Derűs harmonikus lélekkel, élénk napsugaras kedéllyel áldotta meg őt az Üristen. Nevéhez híven házunk fényessége volt mindig. A dédelgető szeretet azonban korántsem tette őt elkényeztetetté vagy önzővé. Az otthon melegében a szülők utolérhetetlen, eszményi példájára a legnemesebben fejlődött ki egyénisége, szülőktől örökölt tehetsége. Csodálatos, önfeláldozó lélek volt, mindent a szülőkért és azután énérettem tett, mintha külön, egyéni céljai nem is lettek volna. Tudományos munkámban, kutatásaimban kicsiny gyermekkora óta állandóan résztvett, Huszonkét éven át az egyre szaporodó, rengeteg gépelést mind ő végezte, a forrásszövegek összeolvasásában, a végnélküli korrektúrázásokban állandóan segített. Nagyobb munkáimat, a Mátyás-könyvemet,