Balogh Jolán szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 2. (Budapest, 1948)

Biró Béla: Simó Ferenc nyolc képe a Szépművészeti Múzeumban

kapcsolatuk. Művészi útra valójukat legjobb esetben Bécsből hozták magukkal s még jó. ha első kézből. Ebből az útravalóból juttattak Erdélybe való visszatérésük után morzsákat azoknak a tanítványaiknak, akiknek a Bécset-járt művész közelsége a magasabb művészi tanulmányok lehetőségét vagy legalább annak illúzióját jelentette. A bécsi akadémiai évek után Erdélyben megtelepedni merészelő művészek között Simó Eerenc az első. Nagy árat kellett fizetnie merészségéért és honvágyáért: művészi hírnevét, álmait kellett feláldoznia a szűkebb hazája által nyújtott sovány kenyérért. Simó Ferenc egyidős az évszázaddal: 1801-ben született Székely udvarhelyen. Kilenc évvel idősebb Barabásnál és övé a kietlen erdélyi parlag első feltörésének érdeme. Ügyvéd-atyja a székelyudvarhelyi gimnázium elvégzése után, látva tehetségét, hozzájárult ahhoz, hogy művésszé képezze magát. 1819-ben Bécsbe ment s a Causig igazgatása alatt álló akadémián Gsellhofer tanítványa lett. Négy évi tanulmán}^ után az akkor Bécsben élő Döbrentei Gábor vette pártfogásába és több arcképrendelést szerzett neki. Jól sikerült képmásai ismertté tették a nevét és Döbrentei távozása után is még két évig Bécsben maradt. A Schubert-daloktól visszhangzó, telivér-biedermeier császárváros művészeti igényeit szolgálta művészetével egészen 1826-ig: arcképeken kívül gerlicét gyügyögtető vagy kézitükrébe néző szőke leánykát, leselkedő Ámort és hasonló édeskés jeleneteket festett. 1826-ban távozott Simó Ferenc Bécsből, azzal a szándékkal, hogy hazájában telepedik meg. Budán felkereste Döbrenteit s az ő révén egész halom arcképmegrendeléshez jutott. Csakhamar felfigyelt reá a sajtó is. 1827-ben, egy évvel az ifjú Barabást dicsérő ismert cikk előtt, a „Tudományos Gyűjtemény" lelkes szavakkal dicséri a „bájecsetű magyar képíró"-t, aki nem remélt népszerűségre és anyagi jólétre szert téve Budán marad és öt évig, 1831-ig működik az ébredező fővárosban. Ez az öt év a művész legtermékenyebb és legvirágzóbb időszaka. Budai letelepedésétől kezdődőleg jegyzéket is vezet műveiről. Ez a még kiadatlan becses jegyzék, melyet 1834-ig, nyolc évig vezetett, nemrég került elő. Benne nemcsak a művész 257 képére vonatkozólag kapunk hiteles adatokat, hanem mint kortörténeti emlék is nagyértékű. Még egy szempontból értékes a jegyzék: azt tanúsítja, hogy a köztudatban élő hittől eltérőleg nem Barabás Miklós volt az első elismert és jólkereső magyar képíró a fővárosban, hanem már egy évtizeddel előtte becsületet szerzett a magyar művész nevének Simó Ferenc. Jelentőségét éppen ez az eddig kellőleg nem méltatott tény adja meg. A Szépművészeti Múzeumban Simónak három olajfestésű képmása és öt aquarellminiatürje van. A nyolc arckép között legsikerültebb az a 76 x 62 cm nagyságú olajkép, amely 5978. szám alatt mint ,,Női arckép" szerepel a múzeum anyagában. A kép festett ovál-formátumban zöldes háttérből kiemelkedő középkorú nő mellképét ábrázolja. A nő kivágott kék bársonyruhája vállait szabadon hagyja, nyakát háromsoros gyöngysor díszíti. Barna haja csigákba van szedve, szeme kék, szemöldöke alig látható. A képmás a bécsi akadémia sima festésmódját mutatja, jellegzetes biedermeier-alkotás. Jelzése: ,,Simó 1826". Ebből és a kép méreteiből a fentemlített kép-jegyzék alapján meg lehetett állapítani, hogy az ábrázolt nő: „László Ferenczné Szűcs Jozefa. Lakik a Ráczvárosban. 29 hüvelyknyi magasságú." (A hüvelykméretek azért szerepelnek minden képnél, mert Simó annyi ezüstforintot kórt honoráriumként, ahány hüvelyknyi magas volt a kép.) A huszonöt éves művésznek budai letelepedése után ez az első női képmása. Kétségtelenül sikere volt ezzel a lágyan kezelt, s a nő álmatag tekintetét meglepő élethűséggel visszaadó művével s bizonyára ez is hozzájárult népszerűségének növeléséhez. Barabás Miklós ekkor még a nagyenyedi kollégium növendéke volt s nevét a városon kívül alig ismerték. Két évvel később, 1828-ban festette Simó azt a két kisméretű olajfestcsű képmást, mely Ernst Lajos ajándékaként 1930-ban került a múzeum tulajdonába. Egyik egy őszhajú férfi mellképe (6392. lt. sz.), világoskék haj tokás barna kabátban, fején kék barettszerű kalappal. A másik kép ennek párképe (6393. lt. sz.): szürkeparókás, prémmel