Balogh Jolán szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 2. (Budapest, 1948)

Balogh Ilona: Római fametszetek a XV. század végéről

Kis-Ázsiában, Észak-Szíriában és Északi Mezopotámiában ez a geometrizáló bajiam mindenkor jelen volt és erősen ellensúlyozta a kifejlődő naturalista törekvéseket. De éppen a hettita Újbirodalom művészete,

7 melyet ugyan kevésszámú kisbronzból, de annál több sziklafaragványokból, dombormííből és glyptikai alkotásból ismerünk, erősen összefoglaló és leegyszerűsítő jellege ellenére is leginkább engedi érvényesülni a természeti formákat híven visszaadni igyekező törekvéseket. A hettita-arameus utóvirágzás művészete azonban Délkelet-Kisázsiában, Szíriában és Észak-Mezopotámiá ban egyaránt egyre fokozódó mértékben enged teret a természettől elszakadó irányt hangsúlyozó, geometrikusán stilizáló erőknek, egészen addig, amíg az újból ellenkező irányban haladó asszír, illetőleg még később a görög művészet hatása nem érvényesül. Éppen ezért nemcsak, hogy Demircioglu és az Enc. phot, dátumozását kell megközelítő pontosságúnak elismernünk, de a Szépművészeti Múzeum kisázsiai bronzát is valamivel a Kr. e. 1000. év után keletkezettnek véljük. Fennmarad még annak eldöntése, hogy kit ábrázolhatott a szobrocska. A bikaháton álló istenekről már szólottunk: a rómaikorban Jupiter Dolichenus volt ilyen, a hettita időkben Tesup.

8 Talán Tesupot kell a mi szobrocskánkban látnunk, a nélkül, hogy a pontosabb megnevezéshez ragaszkodni kívánnánk. Mindenesetre a szobrocska érdekes adat Kis-Ázsia művészet- és vallástörténete számára. Dobrovits Aladár. RÓMAI FAMETSZETEK A XV. SZÁZAD VÉGÉRŐL I. Grafikai gyűjteményünk korai anyagának kiemelkedő darabja egy nagyméretű olasz fametszet,

1 amely az Esterházy-gyűjteményből került a Múzeumba. Ábrázolásával és művészi kvalitásával egyaránt felkelti a figyelmet. A metszeten faerezésre emlékeztető, vonalas háttér előtt, arra mintegy illuzionisztikusan ráhelyezett, külön lapokon a ritkán előforduló Quo vadis-jelenetet és Szent Sebestyén vértanúságát látjuk, kétoldalt Krisztus lábnyomaitól környezve, ugyancsak illuzionisztikusan rájukhelyezett feliratos tekercsekkel. A témák szokatlan együttese mindjárt a metszet rendeltetését is megmagyarázza: a római S. Sebastiano-bazilika zarándok-emléklapja volt. Ebben az ősi templomban őrzik mind a mai napig a régi követ Krisztus lábnyomaival

2 és ugyancsak hozzátartozott a közeli Domine quo vadis-kápolna (S. Maria ad Palmas). A S. Sebastiano-bazilika ősidőktől fogva egyik főszentélye a kereszténységnek: az alatta elterülő katakombákban volt Szent Péter és Szent Pál első nyugvóhelye és rajtuk kívül még számos nevezetes vértanút temettek el ide. A templom rendkívül sok ereklyével és rendkívüli búcsúkkal dicsekedhetett, tehát természetesen mindig központja volt a római zarándoklatoknak. Metszetünket nyilván az odasereglő 7 Weber: Kunst der Hethiter, Orbis Pictus 9. 8 Delaporte : La civilisation des hittites et des mitenniens. 1 Lt. sz. 5042. (Az Esterházy gyűjteményben: E. N. 35., 7.) Méretei: 300 x 415 mm. Vízjegye: Briquet, C. M. : Les filigranes. III. Paris, 1907. Nr. 10.719. (A legközelebb áll ehhez a vízjegyhez, amelyet Rómában is használtak.) Irodalom: Meiler S. : XV. századi fametszetek a Szépművészeti Múzeumban. Művészet 1914. 448. 1. és 14. kép (Római fametszet a XV. század végéről). 2 A középkorban a bazilika közepén álló ,,

altar reliquiarum"-ban volt elhelyezve. (Panvinius, O. : De praecipvis ^ rbis Romae sanctioribusq; basilicis, quas Septem ecclesias uulgo uoeant, Liber. Romae, 1570. p. 99.) A S. Sebastianora vonatkozólag v. ö.: Panvinio : Op. cit. p. 96—100; Panciroli, O: Tesori nascosti dell'alma città di Roma. Roma, 1625, p. 663 — 664; Felini, P. : Trattato Nuovo délie cose maravigliose dell'alma città di Roma. Roma, 1625, p. 25 — 26. (A régi bazilika fametszetéi képével); Grisar, H. : Die römische Sebastianuskirche. Römische Quartalschrift für christliche Altertumskunde und für Kirchengeschichte. IX. 1895. S. 409-461.