Csánky Dénes szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 10. 1940 (Budapest, 1941)

Csánky Miklós: A bártfai Madonna-kép

helyének tevékenységét. Ennek stiláris szálai még az 1400 körüli vagy azutáni cseh hagyományokban gyökereznek. A műhelyet minden valószínűség szerint Bécsben kereshetjük, ahonnan többek között a znaimi oltár (Wien, Kunsthistorisches Museum) külső nyolc Passió-képe

;í- származik. Ez utóbbiak pedig a jelenetek beállítását, helyesebben az építészeti díszletek felfogását tekintve értékes és rokon kezdeményezéseket árulnak el a bártfa-krakói mester viszonylatában. Különösen a krakói augustinusok képein jellegzetesek a díszes és merész távlatú építészeti díszletek, melyek keretében a csoportok és az egyes alakok lendületes mozdulatai, a rálátások és rövidülések a harmadik dimenzió kifejezését szolgálják. Emellett a mozgalmasság, a belső feszültség és keleties gazdagság éppoly lényeges elemei, mint az alakok csillogó díszes ruházata, a tarka brokátok, szőnyegek és a tektonikus részletek mesés színessége. A bécsi festészet haladó irányzatának képviselői Hans von Tübingen iskolájával találnak kapcsolatot. A korszakalkotó Kassai Jakab és vele párhuzamos névtelen társa, a Schloss-Lichtensteini mester az új korstílus nyelvén fejezik ki meglátásaikat, melyek lényegében a későbben feltűnt krakói mester felfogásával rokonok. Az ötvenes években, pontosabban 1456-ban a klosterneuburgi Magdolna-oltár már a részletekben (a nyilt távlatú táj, a háttérben emelkedő várak, kis fákkal, utakkal, az előtérben növényekkel, kavicsokkal, az égen úszó felhőkkel) is teljesen a krakói mesterre emlékeztető természetlátást mutat. Az oltár Otto Benesch szerint ritka közbeeső emlék az Albert-oltár és a bécsi Maria Stiegen-kolostorban őrzött táblák között.

83 A tájszemlélet pedig a stílus felsőrajnai és bodeni tavi eredetére nyújt következtetést. A német Délnyugaton a XV. század elején végbement nagy stiláris fejlemények vonják magukra tehát a figyelmet, ahol a közeli Burgundiában született naturalizmus hatása nyomán a század új művészi gondolatai nyertek először formát. A Dunavölgy új festészeti erőforrása itten alakult ki, Benesch több táblaképet és rajzot keltezett a század döntő, második évtizedéből.

34 A müveket az előkelő, expresszív nyugati formakultúra szelleme hatja át. A* súlytalan karcsú alakok, az elfolyó struktúra kifinomult ornamentális érzékből erednek. A tömegkompozíciókban az új világ drámai érzése még halkan, a lágy stílus jegyében jelentkezik. Ez a fejlődés előzi meg a harmincas és negyvenes évek jellegzetes törekvéseit, ,,a súlyos stílust". Űj, merész kezdeményezések törnek ekkor elő. A tömegek köbös alakítása, a modern szemnek tetsző rálátások, erős rövidülések mind a testek teljes háromdimenziós hatását szolgálják. A színezés világos, a rajz egyszerű; a monumentális kifejezést a mozgás dinamikája biztosítja. A súlyos stílus sajátságai a legtávolabb az ötödik évtizedben Közép- és Délkelet-Európá32 Ludwig Baldass: Der Wiener Schnitzaltar. Jahrbuch der kunsthistorischen Sammlungen in Wien, 1935. 29—30. o. 33 Katalog der Kunstsammlungen des Stiftes Klosterneuburg, 1937. 73. o. 34 Oesterreichische Handzeichnungen des XV. und XVI. Jahrhunderts. Freiburg im Breisgau, 1936.